Az éj fodros szoknyája alatt bujdosom,
s a lábaiban szorosan kapaszkodom.
Talán fellibben még a széltől és
úgy marad. Talán száll a megbecsülés.
Eljön, s lángjával mélyen simogat.
A hajnal távirat. Érkezik, s hívogat
messze és messze a csöndtől. Szállok
a tarlón és fonnyadt barackot kaszálok.
Nem ágyam az est már, ezen gondolkodom.
Szél fúj, s száll a pír. A hajnal az otthonom.
