Nekem itt van

Nekem itt van

A magány ebédjét már sokszor megettem
és mindig tisztára nyaltam a tányért.
A tegnap szele mindig susog megettem
és prédikál és köhög rám az árnyék.

Egyszer láttam a szemét, és nem volt elég.
A Nap fénye hintázott arca tornácán,
s a lépcsőn borulok a lábai elé.
Tüdőm is száll, akár bokorból a fácán.

Még mindig és klasszikusan heverek ott
s bámulok szeme csillagos egére.
Árnyékom látta arcom s nyomban itthagyott
és csókot nyomok a szépség kezére.

Ha megszán, szeme pilléje hull fejemre.
Kukacként felé araszolva haladok.
Kezemet teszem szívére, nyughelyemre.
Nekem itt van s örökre itt maradok.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.