NAPLÓK: ötpercesek Legutóbbi olvasó: 2025-09-10 00:20 Összes olvasás: 22816| 12. | [tulajdonos]: öreg néne őzikéje | 2011-01-23 11:10 | Az egyik barátnőm Balázs Béla díjas rendező. Vasárnap becsöngetett hozzám, nem is tudom, miért, de valamiféle hasznavehetetlen gyógyászati segédeszköz szerepét töltöm be beszélgetéseink alkalmával: dühét lecsillapítani nem tudom, depressziójára plusz könnyeket csepegtetek és kilyukadunk a nincs megoldás, ez van végkifejletig.
Pedig atomi töltet az ember. Plutónium, csak a kötések, ugye...
Megint eljutottunk azon keserves pontig egymást támogató szomorunkban, hogy hiába a sok nemzetközi kitüntetés, díjak; Rio, Los Angeles, Friszkó, a San, - ebben az országban egyetlen fesztiváldíjra sem méltatták. Na és Győr? Győrben a külföldi zsűri különdíját kaptam. Pedig a rohadt életbe: nem hiúsági kérdés, hidd el nekem! Szarom le, hogy növekszik presztízsem, vagy sem, - az a pár milkó, ami ezekkel a díjakkal járt volna...
Ezen a ponton mindig megtalál az önvizsgálat lógó nyelve. Mert nem voltam és nem is leszek nyomulós fajta. Ha akar valamit tőlem a siker, - majd megtalál. Így gondolkodtam rejtekemben. És egy frászt akarom én magam megmutatni, hogy látva lássanak! De az a pár milkó, ami időközben mások sikertörténelmében elszivárgott!
Nézem kívülről, ahogy idős(ebb) emberek harcolnak, nyomulnak, pályáznak, rohamoznak kiadókat, szerkesztőségeket, nálamnál jóval megnyugtatóbb egzisztenciával, háttérrel, hogy bekerüljenek a folyamba, vagy hogy nevet, elismerést szerezzenek maguknak? Nem tudom, kit milyen terv és célok vezetnek.
Csak azt tudom, hogy nálam, faluszélén hogyan történik mindez. Hazaviszem, babusgatom, gyógyítgatom és útjára engedem. Hadd fussa szabad köreit a rengetegben. Másokon ne múljon a boldogtalanságom - így leszek elégedett, asszem.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
