Kisded fekszik rácsos ágyban, popsikája gömbölyded. Ő még sírhat, ríhat bátran, s ha úgy tetszik, bömbölhet. Készül számos hangfelvétel, nem firtatnak okokat. A Könnytárban alig fér el a Hangoskönny-sorozat.
Megszomorlott Pöttyös Panna, zápor-könnye megered. - Miért zokogsz – kérdi anyja -, szomjas lett az egered? - Dehogy szomjas! - szól a lányka -, gyanítom, hogy más az ok. Húzom jobbra, balra, hátra, ám a kurzor nem mozog!
Nílus-parti temetőben összegyűlt a gyász-tömeg. Krokó Karcsit felelőtlen libidója ölte meg. Mély a gyászuk és töretlen, s ha nem elég megható, lepecsételt kémcsövekben krokodilkönny kapható.
- Jó napot. Jó helyen járok? Az van kiírva az ajtóra, hogy Doktor Bubó Bernát belgyógyász. - Igen, de ő ma szabadságon van, én csak használom a szobáját. - De ugye maga is doktor? - Az vagyok, de nem belgyógyász, hanem lélekbúvár. - És meddig bír odalent maradni? - Nyilván arra céloz, hogy a lelki dolgok többnyire tudat alattiak. Hát igen, erre való a pszichiáter. - Egészségére. - Nem tüsszentettem, a foglalkozásomat mondtam: pszichiáter. - Egészségére. Jól megfázhatott a legutóbbi merülésekor. Az Ön foglalkozásában az pedig elég nagy hátulütő. Oxigénmaszkban körülményes orrot fújni. - Nem tudom, miről beszél. Az én terápiám lényege az, hogy a páciens eljön hozzám, én lefektetem őt a díványomra, és -- - Fúj, ne traktáljon a mocskos részletekkel! Nem vagyok rá kíváncsi. - Kérem, kérem. Pedig ez egy viszonylag új tudományág. - Még hogy új! Ezt már Ádám és Éva is ismerte! - Hát az biztos, hogy nekik is volt pszichéjük. - Úgy is lehet mondani.
- Hozta Isten, kedves kuncsaft, kiterjedt kínálatú Nemzeti Dohányboltunkban. Mindent megtalál itt, ami a dohányzással kapcsolatos. - Vivát! Van kovaköve? - Vavan. Kérem, készítse ki a személyi okmányait, addig én előveszem a páncélszekrényből a kovakő-naplót. - Kovakő-naplót? Az meg minek? - Minden kovakő-vásárlással kapcsolatos adatot részletesen fel kell jegyeznünk. A kovakő stratégiai árucikk. - Hát jó, de akkor már vegye ki a tapló-naplót is. - Olyanunk nincs. - Miért, a tapló nem stratégiai árucikk? - Nem. Az taktikai. És attól tartok, a besorolás indokaira nem térhetek ki. Érje be annyival, hogy más az aktív és más a passzív. - Nekem mondja…? Amiatt lett az egyedüli szabadidős tevékenységem a túlélőtábori instruktorkodás. - Na várjunk csak, úgy emlékszem, a hőségre tekintettel elrendelték a tűzgyújtási tilalmat. - Óh, az nem gond. Három éve csinálom, és még eddig soha nem sikerült kovakővel tüzet csiholnom. - Akkor miért vásárol most? - Hogyhogy miért? Mert a régi készletem teljesen elkopott a hiábavaló csiholásban. - Rendben, mindent feljegyeztem. Remélem, kedves kuncsaft, hamarosan ismét a boltomban tisztelhetem. - Na, így sem kívántak még nekem sok sikert…
Van az Amerikai Egyesült Államokban egy állam (és azon belül egy azonos nevű város és folyó), amely arról nevezetes, hogy a helyi törvények erősen korlátozzák terjedelmes szociális hálózatok kialakítását. Gyakorlatilag technikai úton akadályozzák meg bizonyos méretet meghaladó kapcsolati hálók kiépítését. Az algoritmus lényege az, hogy a nagy hálózatokat kisebb szigetekre bontják, és egy-egy ilyen szigetet összekötő, a növekedésben kulcsszerepet betöltő kapcsolati szálat elvágják.
Ja igen, az állam (város, folyó) neve: Connect-i-cut.
– Tessék, polgártárs, mily alkalomból tisztelte meg szerény hajlékomat? – A hajlakkomat szeretném a szíves figyelmébe ajánlani. – Rossz helyen jár, én parókát viselek, alatta tar vagyok. – Nem támít. Eladok nagy tételben is, és maga lehetne viszonteladó. – Viszonteladó? Újra eladjam magának, amit magától vásárolok? – Fúj, soha nem vennék ilyen szemetet! Van viszont más a készletben: krémpúder, popsikenőcs, bajuszpödrő, hajnövesztő. Egységes arculatú, formatervezett tubusokban. – Az veszélyes. Előfordulhat, hogy valakinek a bajusza nő meg és a haja pödrődik be. – Ez végül is nem olyan tragikus, amíg a használó férfi. – Hogyhogy, hát a férfiasságot is el lehet tőle veszíteni? – Dehogy, én csak azt mondom, hogy bajusznövekedés miatt eddig csak nők reklamáltak. De a cég központja rájuk bizonyította, hogy ez csak szőrszálhasogatás. – Hát, bevallom, engem nem különösebben izgat a kozmetika. – És a kedves feleségét? – Ismeri talán a nejemet? – Nincs szerencsém. – Tehát ismeri…
– Ejnye, főorvos úr, már meg sem ismeri az ember jányát? – Millpárdon, naccsága, csonkolom a kezeit. – Hát, ha elkerülhetetlen… Csak kérem, szóljon előtte, hogy levehessem az aranygyűrűimet meg a rubin berakásos irídium karkötőmet. – Azt mindenképpen tanácsolnám. A fémtárgyak megzavarják a képalkotó technikát. – Erről hallottam. Biztosan azért nem használtak a nagy festők drótkefét a mókusszőr ecset helyett. – Biztosan. Amúgy van valami konkrét panasza? – Semmi új, csak a szokásos hiánybetegségem. – Holnap ügyeletes vagyok, volna ideje bejönni a rendelésre úgy este hat óra körül? – Nem lehetne inkább a magánpraxis keretében? Ugye, a diszkréció… – Szívesebben jönne rejtve? (magában hozzáteszi: és távozna dugva?)
A nyílvessző surrogva szelte át a több mint száz lábnyi távolságot, és rezegve állt meg éppen az alma közepében. A hegyén élettelenül fityegett egy almakukac, a faágról egy harkály a csőrét nyalogatva nézett rá. Wilhelm Tell junior megkönnyebbült mosollyal nyúlt fel a feje búbjára és emelte magasba a megvesszőzött gyümölcsöt. A nézők tömegéből először megkönnyebbült sóhaj, majd egetverő tetszésnyilvánítás hallatszott, hosszasan éltették a produkció résztvevőit. Nem akart szűnni a „standing ovulation”.
Közben Wilhelm Tell senior maga is kitörő örömmel konstatálta mutatványa sikerét: egymás után hányta a tigrisbukfenceket, romakerekeket, hátraszaltókat. Amikor végül kiküldött tudósítónknak sikerült őt mikrofonvégre kapnia, sűrű lihegések között nyilatkozott:
– Valóban, hatalmas megkönnyebbülést okozott a siker. A felkészülés időszakában még nem észleltem, hogy az íjam célzószerkezete elállítódott, egy parányit lefelé hordott, talán két ezreléknyit. Igen ám, de huszonöt méteren ez akár öt centit is jelenthetett, és ez komoly fluktuációt eredményezett a birtokunk személyzetében: két-három naponta kellett új főlovászmestert, étekkóstolót, mosónőt, gazdatisztet verbuválni. Többségüknek még betanulni sem volt idejük, már ott álltak a végig sértetlenül maradó almával a fejükön…
– Most, hogy túljutott ezen a mérföldkövön, milyen új terveket érlel a fejében, tisztelt Herr Tell?
– Nem gondolok országos turnéra, szeretném a csúcson befejezni. Visszavonulok és megvalósítom gyermekkori álmomat: egy játékkártya-kisüzemet alapítok „Ultima Ratio” néven. Nagyjából minden meg is van hozzá, egyetlen nehézséggel kell megküzdenem még: nem tudok jól lábat és lábbelit rajzolni. Még töröm a fejemet a megoldáson…
Közkeletű állítás – nyilván nagyszámú egyedi esetből levont tapasztalat alapján –, hogy a művészemberek nagy többsége fokozottan érzékeny, sértődékeny ember. Ezek a jelzők, adott személyektől függően, természetesen különböző intenzitásokat és lecsengési profilokat takarhatnak: bizonyos esetekben felvehetik akár a „haragtartó”, „bosszúálló” értéket is, sőt: kifejlődhet akár egyértelmű tüneteket sorakoztató üldözöttségi téveszme is. Abban is különbözhetnek az érintettek, hogy a túlérzékenység vajon a személyüket, vagy inkább a kreatív tevékenységük termékét érintő kifogások észlelésekor nyilvánul meg.
Kis kitérőt teszek itt. Az általános iskolai felső tagozatos tananyag részeként hallhattunk arról, hogy vannak az életben megfordítható és meg nem fordítható fizikai és kémiai folyamatok, sőt logikai állítások is; még a nem rövid latin nevüket is megtanulhattuk. A szemléletes példák egyike, hogy az a tárgy, amely a konyhában áll négy falábon, abrosszal leterítve, székekkel körülvéve, és rendeltetése többek között az étkező- és tálalóedények alátámasztása, az bizony igen nagy valószínűséggel az „asztal”. Hallhattunk példát a meg nem fordítható állításokra is: „Minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár.” Kitérő vége.
Az első bekezdés kezdő észlelése véleményem szerint a meg nem fordítható állítások gyűjteményét szaporítja. Abból ugyanis, hogy egy adott személy abszolút egyértelműen észlelhető módon érzékeny, sértődékeny és esetleg bosszúálló, tévedés volna olyan általános érvényű következtetést levonni, hogy az említett jellemvonásokkal egyenes arányban áll próbálkozásainak művészi értéke.
Előjáték Haja szőke, mint a búza, domborúan ring a blúza: kerek keble szűkre húzza, s tárul, ahogy gombolom. Sóhaj röppen ajakán föl, kontya-bontott haja rám dől, és én érzem puha lányöl parazsát már combomon.
„Átkulcsollak, felemellek, vonzanak a tele mellek, s nem taszít a nemi jelleg egyéb fajta bája sem …” „Karjaidban puha fészek, megölelni mindig készek, és elkábít más testrészek vonzása is, kedvesem!”
Lába kulcsol, keze átfon; kedves játék, vele játszom. Mint kigyúló mozivásznon, lepedőnkön fénykéve. Titkolt vágya szemén átég, szédülnék, ha belélátnék! Felcsigázó előjáték: prelúdium négy kézre.
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
