NAPLÓK: rózsabimbó Legutóbbi olvasó: 2025-03-26 02:50 Összes olvasás: 1406| 2. | [tulajdonos]: elalszik bennem | 2016-03-20 14:40 | Az írás olyan érzelmi motiváltságot igényel, mint a szerelem. És nyilvánvalóan ugyanazt a képletekben legörgethető cselekvéssort irányozza. Ha táplálja a lángot valami-valaki benned; égni és élni tudsz, ha lankul a feléd irányuló figyelem, törődés, - belealszol mindenféle kapcsolatba. Nem az a kérdés, hogy tudsz-e szeretni; akarsz-e? A semmi felé töprengés átigazítja a gondolatáramlást olyan irányba, ahol értelmet nyerhet, ahol progresszív változásokat hívhat elő, ahol nemcsak képzeteket szimulál, hanem konkrétan cselekszik.
A vers már nem jelent állandó törekvést bennem. Nem húz, nem léptet. Nem véd meg. Nem könnyít rajtam, mint rég.
A siker számomra sosem volt anyagi vonzatú. Sosem vágytam hírnévre, elismerésre, nem érdekelt, mennyien akarták ezt körülöttem, hányan hurcoltak tenyerükön: az önkifejezés azon pontjaira összpontosítottam, amelyek a boldogságérzetet jelentették. Maga az alkotás folyamata. Sokszor és sokaknak idéztem már a Tűzszekerek c. film keresztény futójának gondolatát, miszerint a futásban leginkább a futást szereti, hogy érzi Isten tekintetét, érzi, ahogyan büszkeség hatja át, mintegy gyönyörködve teremtményében. Ez a momentum motiválja. Nem a díjak, olimpia, sem nem az ezzel járó rajongói körök.
A személyiség változásairól írtam legutóbb. Mennyi és miféle romlás állíthat meg benned egy szerelmi állapotot? Nem tudsz mást, mint a különbözőséged összevetni. Milyen voltál, mivé lettél? Hová tűnt el az öröm, a lendület, hol veszett el saját akaratod? A döntés ezen vizsgálódások következménye. Bele lettél döngölve a földbe. Földdel teli a szád, alig kapsz levegőt. Szólongatod a nincs értelme dolgokat, ahelyett, hogy talpra állnál és rövid időn belül keresnél valami életest, amely végre megmozgat, mielőtt nemcsak a szerelem és az írás: minden más egyéb elalszik benned. | |
| 1. | [tulajdonos]: világ, háló és más huncutságok | 2016-03-14 16:43 | Pár napja az internet jellempróbáló szerepén elmélkedek. Nyilván számottevő pozitív jelentőségén túl,- képes átrendezni az emberek személyiségjegyeit. Hogy tanulás útján, vagy egyébként is ott lapultak készenléti állományban a renitenskedő karakterjelek,- nem tudni, de általában tapasztalható a rontás szellemisége rajtunk. Szinte mindenkin. Magamon is érzem. Ha passzív felhasználóként vagy jelen, nem érhet veszedelem, ám ha kommunikatív kapcsolatrendszer fecsegő láncaként beilleszkedsz a Csoportba, ki kellene előtte tanulnod az ötvös mesterséget, hogy ha valahol a láncszövetség sérül, helyrehozhasd, vagy éppen magadat illeszthesd vissza. Persze ez olyan összefüggő rendszer, amely látásból nemhogy félreismerhető, hanem láthatatlan. Mindegy, hogy hogyan vannak jelen; álnévvel, vagy az anyakönyvi kivonatuk hitelesített adataival: azt írhatnak, üzenhetnek, amit akarnak, ellenőrizhetetlen tényeket, adatokat. Nahiszen rólad is azt állíthatnak, ami épp eszükbe jut és te a semmit sem tudás biztos tudatában olyan sérüléseket szerezhetsz, amelyekről dettó nincs fogalmuk, mert haloványlila árnyékolásuk sem lészen a te lelkületedről, ez nem is érdekli, érinti őket, a sunnyogás nagy bűvészeit, számodra marad az önvizsgálás fáradságos melója: talán te vagy a rossz, hiszen annyi ellenség akad utadba, hogy mennyiségfogalmi problémákat vet fel.
És jut eszedbe a múlt. Az eleinte. Amikor sem szólnod, sem ártanod nem kellett ahhoz, hogy üssenek. Ártatlan írásokat pakoltál le, látszólag ártatlan irodalmi portálokra, amikor azonnal ütöttek. Nem másnap, vagy a következő hónapban: azonnal. És a bűn ott ácsorgott monitorod előtt és rád volt vágyódása. Hihetetlen dolgokat produkáltam ostoba bosszúként, förtelmeket. Különböző nickneveken - eléggé el nem ítélhető módon saját írást pontoztam föl, hogy javítsam verseim alatt az átlagot, a gyepmester írásait (borzasztóak voltak) lepontoztam, stb.... Egyet azonban soha nem követtem el álnéven: senki alá nem vonultam beszólogatni, bealázni, nyílt színen mocskolódni, gyűlöletet menedzselni... Így is fájtam magamnak.
Kezdeti naivságom is hamar köddé vált, amikor portáladminisztrátoroktól megtudtam, mennyi "szent mosolygású és másokat ölelgető ember ocsmánykodik álneveken, mind olyan, hogy legrosszabb rémálmaimban sem tudtam volna elképzelni róluk. Azóta bizalmatlan lettem, gyanakvó. Nem mintha természetes álláspont lenne ez bennem, csak itt, csak a virtualitás hozza ki belőlem és azon, hogy jó-e így ez, helyénvaló,- már nem is töprengek el. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
