NAPLÓK: rákok tánca parti homokban Legutóbbi olvasó: 2024-11-23 12:47 Összes olvasás: 6122| 27. | [tulajdonos]: steiner (folyt) | 2020-07-12 15:05 | A test tehát ásványi anyagokból épül fel, az étertesttől életet kap, az érzőlélek
működésének pedig határt szab.
Az érzőlélek határa azonban nem esik egybe a fizikai test határával, hanem túlterjed
rajta. Kiterjedtebb a testnél, de az az erő, amely határait megszabja, a fizikai testből
indul ki. Ezzel egyrészt a fizikai és étertest, másrészt az érzőlélek közé az ember lé-
nyének még egy tagja ékelődik, a lélektest vagy érzőtest. Úgy is mondhatjuk, hogy
az étertest egy része finomabb, és a finomabb rész az érzőlélekkel, a durvább rész a
fizikai testtel alkot egységet. Az érzőlélek azonban, mint mondottuk; túlterjed az ér-
zőtesten vagy lélektesten.
Amit itt érzetnek nevezünk, csak egy része az ember lelkiségének: (Az érzőlélek
kifejezést az egyszerűség kedvéért választottuk.) Az érzethez kedv és kedvetlenség,
hajlamok, ösztönök és szenvedélyek kapcsolódnak. Miként az érzetek, ezek is az
ember benső életének jellegét viselik magukon, és ugyanúgy a testiségtől függenek.
Az érzőlélek nemcsak a testtel, hanem a gondolkodással, a szellemmel is köl-
csönhatásba kerül. Először a gondolkodás szolgálja az érzőlelket. Az ember gondol-
kodik érzeteiről, így szerez ismereteket a külvilágról. A gyermek, ha megégette ma-
gát, gondolkodni kezd és ráeszmél arra, hogy a „tűz éget”. Ösztöneinket vágyainkat
és szenvedélyeinket sem követhetjük vaktában: gondolkodásunk teszi lehetővé, hogy
kielégítsük azokat. Mindaz, amit materiális kultúrának nevezünk, éppen ebben az
irányban halad. A materiális kultúra azoknak a szolgálatoknak sorozata, amelyeket a
gondolkodás tesz az érzőléleknek. Mérhetetlen sok gondolati erő irányul erre a célra.
A gondolkodási erő építette a hajót, a vasutat, a távírót és távbeszélőt, és mindez leg-
nagyobbrészt az érzőlélek szükségleteit elégíti ki. Mint ahogyan az étertest erői át-
hatják a fizikai testet, úgy hatja át a gondolkodó erő az érzőlelket. Az étertest erői a
fizikai testet elődökhöz és utódokhoz kapcsolva olyan törvényszerűségbe állítják,
amelyhez a puszta ásványiságnak semmi köze nincs. A gondolkodás pedig a lelket
állítja olyan törvényszerűségbe, amelyhez a lélek, mint pusztán érzőlélek, nem tarto-
zik.
Érzőlelkünk révén rokonságban vagyunk az állatokkal. Az állatoknak is vannak
érzetei, hajlamai, ösztönei és szenvedélyei. Az állat azonban közvetlenül követi eze-
ket, ösztöneibe és szenvedélyeibe nem szövődnek bele a közvetlen átélésen túlterjedő
önálló gondolatok. Bizonyos fokig a fejletlen embernél is így van. A puszta érzőlélek
különbözik az emberi lélek fejlet, magasabbrendű tagjától, amely a maga szolgálatá-
ba állítja a gondolkodást. Nevezzük ezt a lelket értelmi léleknek, amelyet a gondol-
kodás szolgál.
Amikor a csillagos eget megcsodálom, önmagamban élek; de az
égitestek pályájáról alkotott gondolataim minden ember gondolkodása számára ugya-
nazt jelentik, mint számomra. Értelmetlenség volna az én elragadtatásomról beszélni,
ha én magam nem volnék; de gondolataimról személyes vonatkozás nélkül beszélni
nem értelmetlenség. Mert ami gondolataim tartalmában ma igazság, tegnap is igazság
volt és holnap is az lesz, jóllehet csak ma foglalkozom vele. Ha valamely megismerés
örömöt szerez nekem, úgy ennek az örömnek addig van jelentősége; amíg él bennem;
a megismert igazság jelentősége azonban teljesen független ettől az örömtől. Azzal,
hogy a lélek ráeszmél az igazságra, olyasvalamihez kapcsolódik, ami önmagában
hordja az értékét. Ez az érték éppoly kevéssé tűnik el a lélek érzéseivel, mint ahogy
nem is azokkal együtt keletkezett. A valódi igazság nem születik és nem múlik el:
jelentősége megsemmisíthetetlen. Ennek nem mond ellent az, hogy egyes emberi
„igazságoknak” csak múló értékük van, mert bizonyos idő múlva részben vagy
egészben tévedésnek bizonyulnak. El kell ismernünk, hogy az igazság fennáll önma-
gában akkor is, ha a mi gondolataink csupán az örök igazság múló megjelenési for-
mái.
Ha az igazság önállóan, önmagában
nem állna fenn, hanem értékét és jelentőségét az emberi lélek érzéseitől nyerné, akkor
nem lehetne minden ember egyetemes célja. Önmagában megálló létét éppen azzal
ismerjük el, hogy elérésére törekszünk.
Az igazi jóval ugyanaz a helyzet, mint az igazsággal.
A tetszés és nemtetszés, a meg-
kívánás és utálat saját lelkünk tartozéka. A kötelesség azonban a tetszés és nemtet-
szés felett áll. A kötelességet néha olyan magasra értékeli az ember, hogy szolgálatá-
ban még életét is feláldozza. Minél magasabbrendű az ember, annál inkább elérte
hajlamai, tetszései és nemtetszései nemesítésében azt a fokot, amelyen ezek minden
kényszer és alávetettség nélkül, önként engedelmeskednek a felismert kötelességnek.
Az erkölcsi jó – mint az igazság is – magában hordja örök értékét, nem az érzőlé-
lektől kapja azt......Ami a lélekben igaz és jó, az hal-
hatatlan benne. Azt, ami a lélekben így mint örökkévaló felgyullad, tudati léleknek
nevezzük.
Tudatról alsóbbrendű lelki mozzanatoknál is beszélhetünk. A leghétköznapibb
érzet is tárgya a tudatnak. Ilyen értelemben az állatnak is van tudata. Tudati lélek alatt
itt az emberi tudat magvát értjük. Azt, ami a lélek a lélekben. A tudati lelket, mint a
lélek egy további külön tagját, megkülönböztetjük az értelmi lélektől. Az értelmi
lelket még fogva tartják az érzések, ösztönök, indulatok stb. Mindnyájan tudjuk, hogy
főként azt szeretjük igaznak elismerni, ami felé érzéseink hajlanak, holott a maradan-
dó igazság független szimpátiánk és antipátiánk minden mellékízétől. Az igazság
akkor is igazság marad, ha minden személyes érzésünk lázad ellene. A léleknek azt a
részét nevezzük tudati léleknek, amelyben ez az igazság él.
Így tehát, miként a testnek, a léleknek is három tagja van: az érzőlélek, az értel-
mi lélek és a tudati lélek. Alulról a testiség korlátozza a lelket, felülről pedig a szel-
lem kiterjeszti. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
