Benn voltam a volt munkahelyemen, h átvegyem a nekem posztumusz (sic!) megítélt Pro Iueventute kitüntetést. Az igazgató helyettestől szerettem volna átvenni, de persze az igazgató úr adta át, s megint ott ültem az irodájában és megint beszélt, beszélt, beszélt. Úgy jöttem el, h bár egy csomó mindent kivédtem, mégis úgy érzem, lesz, amit fel fog használni ellenem. Na, ezt nem éreztem aug 17 óta. Ha elfeledtem volna, mért mentem el.
A bökkenő csak az, h meg vagyok így fosztva a lehetőségtől, h azt csináljam, amit legjobban szeretek és amiben a legjobb vagyok. Mert azon ott pöffeszkedik, mint vmi kotlós, csak épp alóla kirohadnak a tojások.
Ám sebaj. Ayn Rand Atlas Shrugged-ját olvasom, M. is benne van, az ex-főnököm is, mert hazafele, mikor végre megszabadultam, az járt a fejemben, h amiért annyit beszélt, főképp önmagáról, annak célja a 'sanction of he victim' kierőszakolása volt.
Azt hiszem, csak morfondíroztam rajt, de le nem írtam még, h az előző munkahelyemet a szabadság krónikus hiánya jellemezte, míg a jelenlegit az értelemé. Bár a biciklit tekerve erős lojalitás támada bennem az utóbbi iránt. Ott ez a lélekerőszakolás legalább nincs. Van más, persze, van, van.
Kicsit túl sokat mondják nekem mostanában azt, h 'kitartás!" Állandóan ezt hallom. Azt hiszem, nagy szarban lehetek.
Másrészt meg óhatatlan eszembe jut M. Pl amikor mki dicsérte, h milyen bátor volt, h meg merte csinálni a bizalom gyakorlatot: háttal állt a csoportnak és elengedte magát bízva abban, h el fogják kapni. És el is kapták annak dacára, h M. egy mázsa. Akkor is piszkált ez engem kicsit, h mekkora bátorság kellett ehhez vajon: a való életben pontosan ezt csinálja, és tényleg, cserélődnek ugyan az emberek, de mindig elkapják. Ha baja van , és folyamatosan van, az mindig a társalgás központi témája, baráti találkozók szólnak róla, magunkra vesszük, próbálunk tevőleg könnyíteni rajta, ha nem, akkor meg a lelkiismeret kínoz. Az én bajaim nem derülnek ki, mindenesetre nem szoktak segítő szándékot kiváltani. M. általában úgy reagál, h megpróbál meggyőzni, nem is baj az csak a hozzáállásom hibás, nekem meg nincs kedvem ahhoz, h azon túl, ami van, még bizonygatnom is kelljen. De érdekes, h mikor vidáman rákérdeznek, h na mi lett?, és leírom a tényeket, akkor szembesülök, h basszus, a legrosszabb verzió jött be, amire a válasz: Kitartás. Mert én elbírom. És tényleg.
I won't survive, obviously. OOps, a leg. It has come off. hit the road, Jack. keep going, as if there weren't a tomorrow. as, somehow there isn't. it has come off, we has worn it thin, the past is bleeding through. that perfect beat.
Fogalmatok sincs a butaságról. Ha azt hiszitek, h az vmi hiány. Határozott tömege van, kiterjedése és más mozgatói. Azt mondom, butaság, pedig magam is csak tapogatózom és próbálom előfeltevések nélkül nézni, mert talán ez az egyetlen módja, h pillantást vessek rá. Egyébként a racionalitás, a törvények, a szabályok, az értelem és a becsület tükrében őt, igazi valóját soha. Eltűnik értelmező elmém mögött.
Bocs hogy beleokoskodok, de úgy tûnik nagy bajban vagy. Ha nálad gyengébb dolog készül legyürni, azt akár meg is lehet akadályozni. Én sokszor voltam nagy bajban, és most se túl egyszerû az életem bizonyos dolgok miatt, de a pozitív gondolkodás meg a hit engem mindig átsegít a nehézségeken. Sokszor a bajt túldramatizáljuk és így sokkal fájdalmasabb megélni a problémáinkat.. Tenni kell az embernek a dolgát aztán a többit rábízni a gondviselésre.. Ez persze nehéz olyan embernek, aki ahhoz szokott, hogy mindent kézben tart, vagy kézben akar tartani.. Sokszor a gondok megoldása nem ésszerû módon valósul meg, hanem az értelmünket meghaladó módon.. Barátsággal
Könnyen lehet, h erre a kalandra ráőmegyek. Nem játszódunk hajléktalant, lám, lám, 47 évesen nem hagyjuk ott az állásunk, ahol a dolgunkat jól végeztük, mert nincs út, csak leépülés van. Nagy vödör szar van, amivel nem bírok. Átélhetem, h nem végzem jól a dolgom nap mint nap. Most voltam asszonybulin, nézem a képeket, két év alatt nem kettőt öregedtem. Na jó, most egy ideje nem festem a hajam, meg akartam nézni, milyen vagyok igazán, sikerült, szarul nézek ki, nem szépen öregszem, hanem látványosan megyek tönkre. Az arcom, mint a felrepedezett föld. Nem, nem vagyok olyan, mint nagyanyáim, egyik se nézett ki lyen szarul ,még hatvan fölött sem. A legijesztőbb, ahogy a tudatom, az identitásom számolódik fel. Rámegyek erre a dologra, basszus. Nem lehet kilépni. Hát, szar ügy. Kivezető út kb semerre. Nem kérdezem, mi lesz velem, met nagyjából látszik: semmi jó. Vmi olyan gyűr le, ami gyengébb nálam. És pont azért.
if i catch the early light i won't die. * otromba, nehéz szagú idő - mintha Cseh Tamás mondaná, itt vagyol e, én 74-esem 47-dikem, mostom és mindörököm.
Várom, hogy valaki majd megment. Akkor majd elengedem magam, és mielőtt leesnék, valaki ott lesz. Valaki, aki a mozdulataimat - akár a hajam szálait- számon tartja. Belerakom az életem a tenyerébe. Ő cserébe, mint egy hátizsákot, rám csatolja. Éppen olyan ősz lesz, mint ez. Elbolyongunk benne. Mire hazaérünk, mindenem merő csatak. Mint annak, aki virradattól napestig eleven, hétfőtől vasárnapig élő. Addig meg túlélem. Majd csak. Leszek tovább halál erős.
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
