NAPLÓK: nélküled Legutóbbi olvasó: 2025-11-06 09:10 Összes olvasás: 205985| 359. | [tulajdonos]: közeg | 2016-09-17 12:51 | "Nem vagyunk fölkészülve a valóságra. Az ilyen dolgokat, amiről mesél, a regényektől várjuk, meg a szórakoztatóipari készülékektől. De arra egyáltalán nem számítunk, hogy olyasmivel találkozunk, ami nem illik bele abba, amit a saját valóságunknak nevezünk. Elképesztő a tudatlanságunk arról, hogy mi a saját valóságunk. Bizonyos értelemben öngyilkos tudatlanság ez: ha nem tudja azt, hogy ilyen világban él, az nemcsak az örömtől és nagy pozitív élményektől foszthatja meg az embert, hanem egyszerűen egy készületlen állapotban tartósítja, ahol bármikor megtörténhet vmi, amivel szemben védekezni kell. És fog is védekezni, de ügyetlenül és esélytelenül."
...
"Ezek a beszédek azonban a hétköznapok beszédei. Nézőpontjuk megannyi békaperspektíva. ... Miniatűr portrék egy olyan kultúrából, ahol minden puszta vélemény és a Blikk a véleményvezér, ahol nincsen többé semmilyen mérvadó hírforrás, ahol a szenzáció igazgatja az életet. A vélemények korántsem uniformizáltak, nagyon is különbözhetnek, de mindegyik szigorúan egyenrangú. ... Minden nézőpont sznob, de mindegyik egységesen műveletlen ...Nem társadalomrajz, hanem mentalitáskísérlet." (Bagi Zsolt Krasznahorkai Báró Wnckheim hazatér c. könyvéről)
*
Reggel. Teszek-veszek a házban, angol WC, vízcsap nyit, zár, szemeteszsák összehúz, a gyerekek ajtaja félig nyitva, rálátok a fiamra, félálomban érzékeli mindezt, tudom/érzem. Eszembe jut, mikor én, hajdan a szalmazsákon mamám mellett, ahogy tatám csoszogott reggel a hidegben, míg végül begyújtott, s mikor már jól pattogott, akkor ébredtem fel.
Ez az emlékem ahogy képzelem, mondjuk, a mennyet, nemcsak, mert messze, mint az ég, hanem, mert segít élni. Tűnődöm, vajon harminc év múlva, uyanez lesz-e ez a reggeli motozás a fiamnak, egy tűnt világ, ami nem volt fenntartható, és ő ugyan tőlem a hasznos mindennapi tevékenységeket nem tudja elörökölni, mert nem vágok fát, nem gyújtok be, minden kipárnázva, ahogy 30 év múlva már valószínűleg nem lesz, és ettől megrémülök, h nem adtam át a túléléshez a tudást, de aztán mégis úgy érzem, h de, a lényeget talán mégis, a reggeli motozást, a félig nyitott ajtót álom és ébrenlét közt, azt tovább.
*
Hangok, álnevek. Egy dolog, h nem jövök rá, ki írta a naplót, verset, ha álnéven. Úgy értem, stílusból, mert ha van egyéb kulcs, az nem számítódik ebbe. Azért nem, mert - jövök rá- hasonlítanak. DE hogy én is, másra. Legsajátabb stílusom, ninini, más mondataiban. Nem különbözöm. Mit nevezhetek sajátomnak? Volt itt rövid ideig egy napló, olyan stílusban, gondolatokkal, h ha nem tudom, h nem én írtam, azt kellett volna hinnem, én vagyok a szerzője. Egy dolog, h nem vagyok különleges. De vagyok-e?
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
