leállósáv: fészbookpoémák

NAPLÓK: leállósáv
Legutóbbi olvasó: 2024-12-04 10:09 Összes olvasás: 27134

412.	[tulajdonos]: fészbookpoémák	2021-07-30 14:59
201 múltba tévedt jövő egy héten keresztül moccanatlan aggyal ültem le a képernyő elé a fényt magába zárta a sötétség így láthatatlanságunk nem tűnt fel senkinek nekem is csak most hogy újra látom magam körül a látóhatár ürességébe tévedt gondolataimat gondolat? ugyan már! rikítóan vak rettegés a hit erejétől hogy nem ismerjük fel a cápafogakat még akkor sem amikor már a csontjainkon érezzük restellem de nem tudom megítélni hogy van-e jelentősége annak amit szinte naponta művelek mármint ennek a betűbepötyögésnek napi belső és külső készültségem és késztetéseim folyamatos provokálásának hogy mond-e valamit másoknak is vagy csak magam próbálom tisztázni felzabált életem felöklendezett maradékaiban – de talán pontosabb ha úgy határozom meg hogy „- ból” – persze ebben a korban már mindegy kellene hogy legyen – főleg számomra – és így is lenne – főleg az utódok szempontjából – ha nem ijesztenének rám szinte naponta szembetalálkozó árnyékaim 210719 202 az elveszett idő fogságában kikanyarodik elém és franciául kérdez a tekintete ismerős a hangja nem illetve alig sejtem hogy ki lehet és mit akar a szűkre zsugorodott térben amiben éppen élek nem tudok franciául tanultam ugyan amikor kifelé igyekeztem de már a határon lekoptak rólam az igyekezetemmel együtt emlékezetünk üres falához szorítva bámuljuk egymást aztán én el de zaklatottan visszafordulok látom ahogy elhajt anyám megkérdezte tőle mikor visszatért „aztán láttad-e?” „igen, de nem ő volt” 210721 203 politika vannak feloldhatatlan pillanatok amik elől jó lenne elbújni és figyelni hogy az aktuális feloldhatatlan pillanat mihez is kezd majd nélkülem hagy-e kiszámított vagy kiszámíthatatlan nyomvonalat ami felett körözve méregethetném szerencsémet vagy szerencsétlenségemet a kihagyott találkozásban valószínűleg kételyek képződnének bennem a valóság elfogadásának szükségességéről és vallást alapítanék aminek tételeiben tagadnám a létezés személyemtől független állításait és ha sikerülne a feloldhatatlan pillanatot úgy mutatni hogy az tulajdonképpen nem is létezett de ha létezett is távollétemmel megkérdőjelezhető sőt – ha nagyvonalú vagyok – semmibe is vehető a létezése 210723 204 ami összefűz kipróbáltam többször is többféleképpen néha sikerült egy-két lépést megtennem néha mozdulatlanul reménykedtem hogy talán így is sikerülni fog a lényeg hogy ne adjam fel szándékom tökéletességében biztos voltam csak kételkedésre hajlamos képességeim bizonytalanítottak tehetetlenné pedig gondolatban százszor ezerszer százezerszer átmentem a szakadék felett billegő pallón anélkül hogy érzékeltem volna a rettegésem de egyszer csak egyetlen egyszer néztél bele a szakadék alján áramló folyó örvényléseibe és onnantól remegő lábbal gyufaszálnyi egyensúlyzódba kapaszkodva megpróbálsz átjutni a biztonságod kockáztató túloldalra 210724 205 az egyformaság különbözősége volt valami pogány méltóság abban amikor és ahogy feladtam a hitem az anyakönyvi bejegyzés szerint római katolikus lennék de miután kilencévesen szétosztogattam a plébános úr szivarjait az osztálytársaim között az ezt követő büntetést mérlegelve megszűntettem minden kapcsolatom az egyházzal valamiféle homályos istenhitem maradt ugyan de ez az én és az Ő magánügye amennyiben igényt tart a hálámból levezethető de időnként meg-megbicsakló szeretetemre a változó értékű tiszteleten kívül ami úgy ragadt belém mint a suttyó-félelem egy rejtélyes hatalom egyáltalán nem rejtélyes indítéka amivel belém akarja magyarázni sőt hatalmi eszközeivel megpróbálja módosítani ami rám és kizárólag Istenre tartozik 210725 206 mélyút süllyedő vékony emlékrétegen próbálom felszedni ami még maradt – nyavalygás lesz ez is – érzem ahogy kenődik rám az enyhén túlzó csend egy-két születés közé zárt gondolattal éjfél lesz benne annyi minden más mit még nem számoltam fel magamnak sem lustaság vagy gyávaság lehet vagy mert hogy legyen mi időnként rám tör belém törölni káprázatait múltról jelenről mindegyis üres bezúzott ablakokkal néz rám a legtöbb kirakat bár megszoktam hogy mindenegyes lépés mit megtettem visszajön hurcolkodni egy újabb talán még ismeretlen szóba 210727 207 ahogy felejtünk az akaratnak már nincs jelentősége véletlenszerűen megtalált és azonnal felhasznált szavak leírva és reménykedve hogy majd csak történik velük valami hogy jelentőséget kap az agyban felszínre hoz rég látott rég gondolt ismerőst emlékezetbe mocsarasodott arcot mozdulatot vagy valamit ami rég múlt magára emlékezteti a semmiből kizuhant éjszakából reggel van öt óra órák óta nézem a mennyezet repedéseibe zsúfolódott képmezőt de nem emlékeztet semmire régi zenészek neveit rakosgatom egymás mellé hogy melyiket mikor és hogyan formálta a bezárt csend azzá amiből most semmi nem jut eszembe a véletlenszerű szavak kusza dobogásán kívül csak az elmúlt éjszaka hűvössége áramlik rám a nyitott ajtórés rácsain keresztül amit olyan gondossággal ellenőrzök minden este mintha csak ezen múlna -- és múlt eddig is – az életem borzongva belegondolok hogy talán ez volt az utolsó ébredéssel zárt éjszakám és aztán lassan felszakadoznak az elmúlt nap emlékei visszafelé mint eddig soha és restelkedek mert poénból írtam egy eddig hitt (valamennyire is eddig hitt) barátomnak hogy ugyanmár szponzorálja kötetbe a verseim arra érdemes részét – most gyorsan megnézem hogy megtettem-e – hát egen! meg! és most ég a pofám magam előtt (és ha ezt az írást felteszem mások előtt is) hogy vénségemre sikerült magam alá süllyedni 210729 208 az eltévedt magány leírásának elkerülhetetlen változatai nem vagyok magányos sőt de időnként elképzelem hogy milyen érzés lehet magányosnak lenni és minden alkalommal rádöbbenek hogy tulajdonképpen magányos vagyok rácsok képződnek körülöttem amikről nem tudom eldönteni hogy én fontam-e hirtelenében magam köré – mint most is – vagy velük születtem de csak akkor veszem őket észre – mint most is – ha észre akarom magam vetetni velük időnként fallá tömörödnek amikkel nem tudok mit kezdeni elolvasom a rájuk ragasztott közleményeket és óvatosan emelgetett lábbal sétálok el alattuk nehogy észrevegyék a kíváncsiságot amivel talán el tudnám dönteni hogy ki üzen rajtuk kinek és ezek a kik hol vannak ha nem bennem néha mulatságosnak tartom amikor kiterített lélekkel beleszimatolok az öröklétbe nem nagyon csak pont annyira hogy mulatságosnak érezzem magam összes nyakatekert fóbiáimmal együtt mint például akkor is ragaszkodom a kert virágaihoz amikor már szemmel láthatóan azt pletykálják az erre sétálóknak – akik egyre többen vannak – hogy nem törődöm velük pedig – és talán ez az igazi törődés – szabadságban élnek egyelőre a sokszínűség rejtélyes szabadságában amire még büszke is vagyok bár ha majd és akkor azért jó kenne visszanézni rájuk kik nyertek és kik vesztettek ezzel a rájuk szabadított – most szinte tökéletesnek tűnő – magánnyal 210730

Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!