NAPLÓK: efmintszerint (Sági Ferenc)
Legutóbbi olvasó: 2025-07-05 22:37 Összes olvasás: 15745| 157. | [tulajdonos]: Lelki útravaló mára | 2019-06-24 05:26 |
Tudjuk, hogyan kellene: kötelezően szerénynek, alázatosnak lenni, egyre kevésbé betelve-eltelve magunktól. Többre tartani a másikat magunknál. Lenézni pedig végképp nem. És ebből a pozícióból cselekedni. Nem akarni érvényesíteni az akaratunkat, legkevésbé akarni legyőzni a másikat.
És tudjuk azt is, hogy ez nagyon nincs így közöttünk sem. Legfeljebb a máshol nyíltan felvállalt érdekérvényesítést, agressziót, hatalommal való visszaélést mi, „jó keresztények” valamilyen mázas-hazug álca alá rejtjük. Szolgálat szavunk mindenre jó... Minél nagyobb hatalommal felruházottan létezhetünk, annál mázasabban „szolgálunk”. A végén még azt is el tudjuk hinni, hogy valóban így van, és a miénk a legnehezebb szolgálat, mely csak létezik.
Mert a gyengeség, a kicsinység látszata alatt kell a legnagyobbnak, a leghatalmasabbnak lennünk. Nem egyszerűen csak győznünk kell, hanem úgy kell ezt megtennünk, hogy a végén úgy tűnjön, nem egyszerűen csak engedtünk, hanem pozíciónk már maga a mártírium. Az igazán kicsik pedig valójában csak zavarnak, mert hozzájuk képest kellene még kisebbnek látszanunk. Lehetetlen. A hazugságok, önámítás terhe alatt meg csak nő és nő az ego...
Valahogy meg kellene törni ezt a folyamatot. Valahogy meg kellene törni a hazugságok terhe alatt. Végre kicsinek, kiszolgáltatottnak, csak a kegyelemre szorulónak látszani a saját szemünkben, és valóban azzá is lenni. Lehetetlen. Ahogy a hatalmak hatalmának is lehetetlen volt kereszten meghalni az emberi egók terhe alatt.
Uram! Te segíts a lehetetlenben: azzá lenni, ami ellen csak növök és növök létem kezdetétől kezdve. És ha rám szakad egóm súlya, a romok alól építs újjá! Ámen.
Kendeh K. Péter |
|
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
