NAPLÓK: az utolsó alma
Legutóbbi olvasó: 2024-05-08 01:55 Összes olvasás: 64420| 549. | [tulajdonos]: ... | 2020-07-07 12:58 |
Tegnap délután négy körül értem idáig a fordításban:
"Te vagy az, Rebeca? – kérdeztem hitetlenkedve.
– Nem lett volna szabad meghalnia! – ordította a fülembe a vonal túlsó feléről. – Soha senkit nem szerettem úgy, mint őt. És hiányzik. Rettenetesen hiányzik. Te kergetted a halálba!
– Nem én kergettem a halálba, hanem a botránytól való félelem. Félt, hogy mi lesz, ha kitudódik, mit tett veled.
– Nem tehetett róla. Én kezdtem az egészet. Azt akartam, hogy szeressen. Én akartam, hogy azt tegye velem, amit tett.
– Nem, Rebeca. Te akkor még csak tizenhárom éves voltál… Magához édesgetett. Addig játszott veled, amíg bele nem szerettél. Az abúzusáldozatok hajlamosak az önhibáztatásra. Nem te csábítottad el az apádat. Ő csábított el téged.
– Én kezdtem a játékot. Én tehetek róla – felelte Rebeka elcsukló hangon.
Ez volt az ő „igazsága”.
Nem tudtam eldönteni, miért sír: azért, mert nem tud napirendre térni Saúl halála felett, vagy, mert végre meghallgatja valaki. Valaki a múltból.
Csaknem huszonöt évvel azelőtt félbehagytunk egy beszélgetést. Soha nem gondoltam volna, hogy így fejezzük be.
– Ilyen a bűntudat, Rebeca. Olyan nagyra növesztetted magadban, hogy belebetegedtél. És most embereket ölsz.
– Olyan embereket, akik nem érdemlik meg, hogy szülők legyenek."
|
|
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
