kissé babonás vagyok a kérdést illetően, ugyanis legutóbb 2018. december 7-én döntöttem úgy, hogy többet nem gyújtok rá; másnap reggel viszont meghalt apám, tanácsosnak tartottam tehát mégis elszívni a következő cigit. akkor a hard elvonás elvét követtem volna, most azon dolgozom, hogy annyi cigit tömjek a burámba, hogy egy életre elundorodjak ettől a szokástól. jól megy, most is, ahogy a cigiről írok, veszélyeztetem a bkv 21-es viszonylatának higiéniáját, de talán sikerül nem teleokádni a buszt. mondjuk a hányinger a 3 hete tartó alkoholmérgezésnek is köszönhető, amit az abból fakadó frusztráció okoz, hogy nem tudom, mekkora buli lesz idén a májuskilenc parkban. megint babona, a szüleim pont aznap házasodtak össze, valahol misztikusan logikus lenne, ha bekövetkezne számomra (is) a végtelen. pedig odaértem, ahol vagyok: sikeres ember, szabad ember, olykor boldog is. na mindegy, ezt a szorongó bő egy hetet igyekszem kitölteni minél több dugással, evéssel, énekléssel. mást tenni nem lehet.
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.