NAPLÓK: arcszesztilalom Legutóbbi olvasó: 2025-03-28 20:54 Összes olvasás: 8137| 3. | [tulajdonos]: Emlékszel még? Az over állok. | 2008-05-06 08:57 | | szenvedni azt éppenséggel lehet, de a szenvedést artikulálni már bonyolult, már művészet. no persze, éppenséggel ez volna a mesterségem, ha valami. de mégis az az úgynevezett finom distancia például a mostani állapot (ha állapotnak nevezhető) és azon tisztaság között, mikor ez az úgynevezett szenvedés megnyilvánul. a mostani állapot, ha állapot, ha tiszta is, feltétlenül és kétségbevonhatatlanul csupán egyfajta fátyolos tisztaság, ahol nem nyilvánul meg semmi, vagy, hogy az önmagam által diktált divatot kövessem, csak és kizárólag a semmi nyilvánul meg, ami a maga eltörhetetlen teljességében mégis csak reménykeltő, de pontosan ez a mostani állapot predesztinál engem arra, ez a leples és átható, középpont nélküli részegség foszt meg engem attól, hogy ennek az állapotnak a valamiképpeni lényegét nem is igazában, de legalább egy kevéssé megragadjam, vagyis nem, mert a megragadás aktusa már feltételezné azt, hogy néhány ezred vagy billiom-másodpercig, ha nem is többig, de magamnál tartom ezt a fajta lényeget, miközben ebből a helyzetből, ebből a meglepően jól körülírt, szomorú valóságból épp ez hiányzik, egyszerűen nem definiálták a képességemet arra vonatkozóan, hogy bármi is enyém legyen, legalább egy töredéknyire, darab-ideig. s ha most azt mondom, ezzel kell szembesülnöm, ezt kell megragadnom, kétségtelenül jól hangzik, de ezzel sem lett az enyém semmi, és ezt a tényt képtelen vagyok kevésbé csorbultan kinyilvánítani, holott, végtére is, hogyha valami, akkor ez volna a mesterségegem. | |
| 2. | [tulajdonos]: (Középre) | 2008-04-29 00:34 | (Középre)
Hevesen magyaráz, cigarettával a kezében hadonászik,
arra a mondatra mutat a papíron, ami szerinte a legszebb,
hiába vetném közbe, mennyire kétséges ilyesmit kijelenteni,
mintha meg sem hallana, egyre jobban belezuhan abba a
mondatba, amit még fel sem olvasott nekem, tolná az orrom
alá a papírt, olyan ügyetlenül, hogy a cigaretta parazsával
lyukat éget belé, éppen azon a helyen, káromkodik egyet,
s már szavalná fejből, de csöndre intem, most megért, el-
hallgat, hallgat rám, kikapom a kezéből a papírt, és bámulok
a lyukba, középre. | |
| 1. | [tulajdonos]: első nekikocogás | 2008-04-29 00:29 | Vannak ezek a kis húzásai
Mintha a széket húzná ki maga
alól, örökké gyanakszik magára.
Esténként piros rúzzsal húzza ki
a száját, mert fél a fiúktól. A fi-
ókot nem rakja rendbe, mindig húzza-
halasztja csak, hiába egymáson
megannyi régi fénykép. Száját húzza.
Rossz kedve van, régóta nem szeret.
Mért nem mondod -kérdem- hogy húzzak el.
Meg vagy huzatva, válaszol. Nevet. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
