NAPLÓK: Vezsenyi Ildikó Naplója Legutóbbi olvasó: 2025-06-30 22:13 Összes olvasás: 57138| 236. | [tulajdonos]: elesni | 2020-03-30 22:31 | Ma, megfejtettem, mit jelent elesni. 5 után, délután, Morzsival kibicikliztünk majdnem Fásig, teljes sötétségben. Se hold, se csillagok nem ragyogtak az égen. Visszafelé, még a bicaj első lámpáját is lekapcsoltam, mert fénye, zavarta a szemem. A sötétből támadó kutyától való félelmemet, részben tudtam csak legyőzni, mivel a múltkor, megtámadta Morzsit, a nyitott kapun kirohanva, egy dühös, nagytestű kutya. Alig bírtam elkergetni. Féltettem őt. Visszafele, a Major bejárónál, felerősödött ez a félelem, mert előző nap, itt is láttam, egy nagytestű kutyát kóborolni, igaz, fényes nappal. Emiatt, a figyelmem szétszóródott. Belehajtottam a sötétben egy gödörbe, és eldőlt velem a bicaj. Megütöttem magam. Lehorzsoltam a nedves kövön a jobb térdemről a bőrt, és ráestem a jobb könyökömre. Sírás környékezett. Drága Morzsi, azonnal ott termett, szaporán megnyalogatta, kis nyelvével az arcomat.
Így vigasztalt. Érezte, hogy baj van.
Anyukám temetése után estem el így, kétszer, a nappaliban. Én konyhának hívom, mert az volt régen. Ez az a helyiség a házban, ahol születtem.
Meg aztán, akkor is így estem el, amikor őt féltettem, s persze magamat. Amikor iskolás koromban, apukám helyett, én kísértem ki a buszmegállóba, hogy felszálljon a buszra, s leromlott állapotban, hosszú éjszakákon való járkálás, hónapokig tartó szenvedés után, elmenjen a megyei kórházba epeműtétre. Nem láttam a könnyeimtől, s visszafelé, egyedül az úton, két-három lépésenként elestem, majd feltápászkodtam. Hideg tél volt. jeges volt a járda, elestem újra és újra.
Mind a két alkalommal Anyukámat hívtam eleséseimmel, hogy jöjjön vissza a kórházból, majd a sírból, hogy emeljen fel, öleljen magához. De se akkor, sem előtte, sem utána, nem tett ilyet semmilyen alkalomból. Ölelni magamtól tanultam meg, mint biciklizni és szeretni.
Ahogy a fájdalom is mindig valakinek szól, olvastam, úgy az elesés is.
Az esti, biciklis elesésem neki, Febenek szólt, hogy forduljon vissza, hajoljon le hozzám, vegyen karjaiba, ringasson. Legyen gyógyír sebeimre. Annyira kívántam ezt. Talán megérezte. Mikor hazaértem, s azonnal felmentem a fészre, találtam tőle egy üzenetben elküldött matricát.
Egy szelídnek látszó, fehér, ülő, parancsra kész, farkát csóváló, szelíd kiskutyát.
Talán mert megérezte, ezért, akkor még nem, csak két napra rá, szakított velem.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
