NAPLÓK: Qui? Legutóbbi olvasó: 2025-11-08 14:58 Összes olvasás: 28208| 104. | [tulajdonos]: ... | 2019-11-06 00:39 | A nyúlcsapda Ted Hughes
Május volt. Hogy is kezdődött? Mitől
Bolydultak fel az idegdúcaink? A holdsarlónak
Micsoda cikornyás görbülete kellett, hogy már kora reggel
Fölvérezzük egymást? Mit tettem én? Félre-
Értettem valamit. Megközelíthetetlenül
Abban az eszelős dühödben, a kisbabákat
A kocsiba vágva, te vezettél. Biztosan
Egész napos kirándulást terveztünk,
Valahová a partvidékre, felfedezőutat -
Úgyhogy egyszer csak nekiindultál.
Emlékszem, azt
Gondoltam: ez valami őrültséget csinál. És föl-
Téptem az ajtót, és beugrottam melléd.
Nyugatnak mentünk. Nyugatnak. Cornwalli
Dűlőutakra emlékszem, fölrezgő tűzszünetre,
Ahogy vasba vert arcoddal előremeredsz,
Valami földöntúli háborúság messzi
Mennydörgéstájéka felé. Én egyszerűen
Nyújtottam a kíséretet, vittem a kisbabákat,
Vártam, hogy visszagyere az evilágba.
Megpróbáltunk lejutni a partvidékre. Te
Őrjöngtél a mi angol kapzsiságunkon,
"Idegeneknek tilos", minden parti lejárónál
Kerítés, eldugjuk a tengert az utak elől, az egész
Belföld elől. Lenézted Anglia mocskos szegélyét, amint
Odaértél. A fúriáké volt az a nap. Térképen vadásztam,
Hol lehet a tanyák, a magánkirályságok között
Áthatolni. Végre egy kocsibejárat. Hűs délelőtt,
Igazi május. Valahol vettem ennivalót.
Áthaladtunk egy réten, és kiértünk a szabad,
Kék tengeri szélverésbe. Bozótos szikla,
Szedres, sűrű tölgyerdős völgykatlanok. Sasfészek-
Üreget találtunk, épp a sziklatető alatt.
Úgy gondoltam, tökéletes. Etetted a babákat,
Sisakszerűen kiélezett németes mogorvaságod
Hovatovább értelmezhetetlen. Zavarodottan
Ültem. Rovar voltam, odakinn, a saját házi
Drámám ablaküvegén. Te meg nem akartál ott heverni,
Tunyálkodva, rühellted az ilyesmit.
Az a lapos, huzatos platni, az nem óceán.
El kell innét menni. El is mentél. Én pedig
A nyomodban, mint egy kutya, végig a sziklatető
Rétszegélyén, át a szél kuszálta tölgyerdőn -
És találtam egy csapdát.
Rézdrótcsillogás, barna zsineg, ember eszkábálta,
Meglapuló új szerkentyű. Egyetlen szó nélkül
Fölrántottad, és bedobtad a fák közé.
Elrémültem. Vidéki
Isteneim hűséges fia - láttam,
Ahogy a csapdaút szentségét meggyalázzák.
Te zúzott ujjakat láttál, vért a körmök felett,
Ahogy a kéz egy kék bögrére kapaszkodik. Én
A vidéki nyomorúságot láttam, a filléreskedőt,
Amely pörköltet remél a vasárnapi fazékba. Te
Gyerekszemű, megfojtott ártatlanokat láttál, én
Szent, ősi szokást. Te csapdát láttál csapda után,
És mentél előre, felszakítva őket gyökereikből,
És behajigálva őket az erdőbe. Láttalak,
Amint kitéped hagyományom törékeny,
Drága facsemetéit, az akasztástól és kényszermunkától
Nehezen kicsikart engedményeket, hogy a földet
Ki lehessen zsigerelni. Azt kiabáltad: "Gyilkosok!",
Őrjöngve zokogtál, és
Nem a nyulak jártak az eszedben. Be voltál
Zárva, oxigénért kapkodtál, valami kamrában,
Ahol nem találtalak, igazából nem is hallottalak,
Nemhogy megértettelek volna.
Azokban a csapdákban
Akkor megragadtál valamit.
Bennem ragadtál meg valamit,
Valami éjszakait, számomra ismeretlent? Vagy
A saját, halálra ítélt lényedet, elgyötört, síró,
Fuldokló lényedet? Bármelyik volt is,
A versed iszonyatos, túlérzékeny
Ujjai köréje zárultak, és tapintották,
Hogy eleven. A versek, mint füstölgő zsigerek,
Puhán a kezedbe sorakoztak.
Gergely Ágnes | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
