NAPLÓK: Párbeszéd a DOKK jövőjéről
Legutóbbi olvasó: 2025-11-08 05:16 Összes olvasás: 131306Olvasói hozzászólások nélkül| 693. | Pálóczi Antal: ÉN ERRE VÁGYOM | 2021-07-05 12:41 |
A Dokk nem a vedégekért van, könyörgöm! Ők csak bejöhetnek - mint egy látványpékségbe, vagy halfőző konyhára - de "nem nyúlhatnak semmihez". Minek is jönnének be egyébként? Hogy "láb alatt legyenek"?
Itt a péktanoncoknak sütünk látványpékdég verset.
Itt a halfőzőknek belezzük a halat - s tesszük bele a zsigereket is a jó hallébe (de még a friss vért is vágódeszkáról). Nem a "vendégeknek"? De, azonban nekik - fogyasztóinknak - nem muszáj benézni a műhely ablakán.
A kortárs tanoncoknak igen.
Úgy jobb íízű? - (ha beletesszük a vért) hangozhatnék a helyes (főző tanonci kérdés).
Igen.
---
Ha jó verset küld be egy érett költő, akkor az elbíráló általában pozitívan bírál el.
Ez viszont már irodalmár szakma.
Szakma. (Az, hogy ilyen-olyan lapokban hozzáértés nélkül is próbálkoznak vele, az ma kortünet.)
A befutott jó költőknél néha az a baj, hogy a kitaposott csapán haladnak és nem veszik észre, amikor "önismételnek" vagy "saját maguaat utánozzák".
És senki nem meri már megmondani nekik.
A jó irodalmár, akinek éles szeme van, viszont igen.
Amikor Jónás Tamás Szokolay szép verseit, vagy Vesztergom Andrea míves verseit mulandokk-nak ítélte, akkor pont ezt tette.
Mert azok a művek (a korai Szokolay-versek) rosszabbak voltak annál, mint az ezen felháborodott költő későbbi - mostani - versei, és mint az itt halálra sértődött (egy maradandokk verse sem volt) Vesztergom szintén későbbi, már az Irodalmi Jelen által felfedezett versei írásai. (A prózája nagyon jó volt már korábban is.)
Itt merül fel, miért nem szabad - nem tanácsos - egymás "barátjának" lenni a művészetben.
Mert akkor még inkább "egymást hízlalják" a költői önérzetek.
S itt dereng fel titkos értelme annak, miért tartom jobbnak a magam számára a "savasan kémható" viselkedést.
Hogy egy mű mennyire jó - és mennyire maradandó értékű az utókor számára - azt a jelenkor soha nem tudhatja.
Csak valószíínűségekre lehet "menni".
Ha baráti szerkesztő mondja: jó, az még gyanús. Ha ellenséges szerkesztő mondja rossz: az is.
Kivételesen előfordul azonban, hogy az ellenséges szerkesztő jónak látja a művet (mindenen keresztül), hogy az a közeg aki a szerzőt emberileg úgymond utálja, mégis kénytelen belátni: A MŰ JÓ.
Ezért jók a felolvasások.
Leértékelt, gyalázott versek, szerzők egyszer csak úgy szólalnak meg, hogy a (kezdetben) ellenséges közönség soraiban végül "szó bent szakad, hang fenn akad, lehelet megszegiik."
Ez az igazi.
Én erre vágyom. |
|
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
