NAPLÓK: PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN
Legutóbbi olvasó: 2025-04-01 07:41 Összes olvasás: 36127| 259. | [tulajdonos]: NE REAGÁLJ RÁ: FIGYELJ! | 2025-03-27 14:47 |
Eddig is mindig a költészetről és a költészetért írtam mindent itt.
Az összes filippikámat is.
Amikor Dokk főszerkesztői működés közben, új verslány művének elbírálásával kapcsolatban Osvát Ernő viselt dolgait idézem, aki "érett korábsn" hajlamos volt új nőköltőket fölfedezni és a Nyugatban közölni, akiknek ma már a nevét sem ismerjük, miközben József Attila felháborodottan panaszolja: a Nyugat már lótól, szamártól és öszvértől is közölt verseket, csak még tőle nem, nos, akkor én nem a volt Dokk főszerkesztő ellen áskálódom. Vagy áskálódtam. Hanem a költészetért emelem föl a szavam.
Mert hol van azóta az Dokk-verslány?
Az egyik - akkor - aktív dokkerünk?
Még mindig ugyanaz a véleménye az "illetőnek" (rólad van szó Tamás) arról a bizonyos versről, amelynek maradanDOKK-osítása késett, hogy OKVETLENÜL maradanDOKK-ká kellett válnia?
Vagy utólag beismerhető, hogy talán a maradanDOKK státust megadni vonakodó (és ezért késlekedő) többi szerkinek volt igaza?
Ma hol tart ez a Dokk-lány azóta a költészetben?
Érzed a kimutatható irodalom-valósági pontokat?
Érzed, hogy azok megállnak?
Hogy itt a valós személyed (amely akár támadható, akár nem) másodlagos?
Hogy itt az "örök-mintázat" figyelhető meg tesztoszteron és ösztrogén illatú kommentekben (a Dokk archívum nem felejt) és az irodalmiság igenis kimutathatóan sérülhet(ett) bizonyos esetekben?
Engem a civil személyed nem érdekel. Semmi közöm hozzá.
Nincs miért megtámadnom sem.
Én nem vagyok része a hierarchiának.
Nem akarok s erősnek látszani, vagy győzni, vagy csúcsra kerülni.
Nem érdekel.
A saját irodalmi világomban élek.
A helyemen vagyok. (Hátul a kenu farában. Hogy folytassam "az óceán-átevezést " egytollú lapáttal". Képzeletben.)
Életmód szerint pedig a Nagy Visszatérésre készülök.
Heteven évesen újra intézeti nevelőtanár leszek.
Olyan gyerekek között és olyan munkakörnyezetben, ahol a srácok egy hónap alatt fogyasztanak el egy-egy átlagosan alkalmatlan, ideggyenge, nevezzük így "értelmiségi-gyenge" nevelőt.
Mert nem tudnak az állatok (de legalább a gyermekek) nyelvén.
Nekem meg ez az "anyanyelvem".
A beszéd nélküli kommunikáció és érzelem átvitel.
Ahogy ezen a már egyszer itt bemutatott munkafotómon nagyon jól látszik.
De kutyasétáltatás közben talán még jobban. Jön mellettem a kutyám. Elmegy - mire egy pisszentéssel megállítom, visszahívom, irányváltásra késztetem...
A többiek meg üvöltenek a kutyáikkal. Sétatéri jeleneteket rendeznek. "Nevelik őket". Pedig a kutyakiképző mesterek a televízióban rögtön a foglalkozás elején elmondják, hogy ilyen esetekben nem a kutyát, hanem a gazdát kell nevelni. De ez utóbbi sokkal reménytelenebb...)
Nálam minden más, Tamás.
Most ezt nagyon elmélyülten és figyelmesen olvasd!
Ne reagálj rá semmiképp!
Csak figyelj, hová akarok kilyukadni a végén.
Pár nap múlva.
Most csak ennyi időm van. Hozzák fel a lányunokámat az alsó lakrészből. |
|
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
