NAPLÓK: PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN Legutóbbi olvasó: 2025-04-01 07:34 Összes olvasás: 36126| 254. | [tulajdonos]: AKI AZT ÁLLÍTJA NEM TUDJA MIT | 2025-03-11 16:13 | Lényegében mostanra lett kész e tegnap hajnali vers.
Most kéne csak föltenni, de én szeretem a "látványpékséget". Az én üzenőfalam és minden naplóm költői/írói látványpékség valójában.
Végül is ez egy költőiskola.
És én szeretek úja és újra a "nulláról" kezdeni.
Nálam azért szakmaiatlan úgynevezett "költői megújulást" számon kérni, mert én sosem "zárultam le". Sosem lettem "régi".Mert már a legrégebbi verseimben is megvolt az úgynevezett saját hangom... a mai - sőt, a holnapi - egyediség, ami csak "önmagához hasonló".
Nem véletlenül adta kötet kritikám címéül a tanulmányíró ezt: A másként létezés lélektana.
Erre még részletesebben is visszatérek: most azonban mondok színházi példát:
A világot jelentő deszkákon két alapvető színésztípus létezik. Az egyik állandóan "új arcot" mutat, a másik minden szerepében "ömagát" adja.
Én költőként az utóbbi színésztípussal érzek rokonságot.
Nem a színjátékossal.
Ha viszont egy színjátékos azzal vádolja az önjátékost, hogy nem tud megújulni, nem tudja mit beszél.
Lehetne boncolgatni, hogy vajon a nézőknek melyik színésztípus játéka tetszik jobban. A színjátékosé, vagy az önjátékosé (aki "te vagy").
Mindkét színésztípus eljuttatott már a katarzisig.
Bővebbet máskor.
A téma kimeríthetetlen. Csak azért jegyeztem meg mindezt, mert hátrább az agarakkal! (Ha érthető, hogy mire céloztam)!
Látványpékségembe nem hagyok "beledumálni". Saját módszerem, saját sítlusom van. Itt épp egy tegnap készült versen végeztem az utolsó (?) simításokat.
A bírálan-DOKK-ban most így fest az átjavított mű.
RORSCHACH TESZT
Rorschach teszt te költőiségem mérve!
Bűvös kényszerfoltok, nagy szimmetriák.
József Attila hogy fennakadt rajtuk…
Nekem mit sugallnak ezek a pacák?
Vagy Whitman mire asszociált volna?
Őt, úgy képzelem, sok kedves nőrokon
ölbe vette, s apja vitte hátán míg
lassú hó esett az olvadó tavon.
„Engem vigyen padlásra” nála nem volt.
Ő cipelt a vállán haldokló bakát;
én az ablakunkig, felnyalábolva,
ölemben vittem haldokló nagymamám.
Walt Whitman miket mondana a tesztnél?
Lehet, hogy hasonlókat mint te vagy én?
Belső béke ringatná őt is közben
És azt éreztetné: ne féljünk van remény?
A foltok megjuhászodva ülnének
le a lábaihoz, mind a kétfelől
mint ebek, ha elkergették a farkast
és ma már biztos, hogy senkit meg nem öl?
„Ezek szeretik egymást: szívszimbólum…;
az ott fenn, úgy látom: két teli gyomor!”
S kirajzolódna: az ifjú Walt Whitman
már mentette kit a balsors elsodor.
Végül jöhetnének a színes ábrák.
Sokan félnek tőlük és szoronganak.
Walt Whitman megnyugodna, ahogy én is:
„Fonyódra értünk a magaspart alatt.”
S hagytam: minden a vízen tükröződjön.
A „tájkép”, de még a „naplemente” is.
– Napnyugta? – kérdezte a pszichológus.
–„Az, igen! (Hiszen még nem vagyok depis.)”
S mert eljön majd a nagy-nagy naplemente,
pompás, még nem látott vad színorgia.
És én majd a fonyódi hegyen állok:
kezemben füzet és toll vagy ceruza.
Alant, addigra megírt életemmel
Budapest felé száguld egy gyorsvonat.
Anyám onnan jött, hogy megszüljön engem.
–„Unokáim! Majd olvassatok sokat!”
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
