NAPLÓK: Pssz!Ich-ézis Legutóbbi olvasó: 2025-10-27 18:25 Összes olvasás: 11717| 18. | [tulajdonos]: 0707 | 2020-07-07 13:05 | Kedves Naplóm! Mókolim!
Immáron a racionalitás szintjén is bizonyos, amit ezeddig is tudtam, nevezetesen hogy a heti rendszerességgel különböző napszakokban jelentkező néma, névtelen csengetőm -, kinek messziről érzem a szagát- nem más, mint G, ki ráadásul volt olyan kretén, hogy itthagyja a keskeny-girhes biciklinyomait, ezek szerint még hülyének is néz, avagy ekként kívánja mégis tudtomra hozni kilétét, vagy egyszerűen csak komplett idióta volna, nos azt biztosra nem tudni.
Mindenesetre, s minthogy immár bizonyítékkal rendelkezem :felhatalmazom magam, mindenre.
Hogy mi a francra jó az neki, ha engem hajnali kettő tájban pl kiugraszt az ágyból, hogy aztán néma kussban álljon ott, maga se tudja szerintem. Jobb is ha hallgat, máskülönben. Amíg a gondolatainál marad, addig és csak addig: szabad lehet. De amint ezeket a gondolatokat szavakba önti, többé már nem maga rendelkezik azok felett, példának okáért én azonnal ráereszthetem az igriceimet, s azok minden továbbiakkal felékesítve oly erővé válnak, amely azonban szükségképpen visszahull rája, kiből vétetett.
Sajnos azonban emberünk nem effajta következetes óvatosságból, mint inkább netto köznapi gyávaságából adódóan kussol. Hovatovább süket és vak, bolygó kísértet, kinek kéje nem talál véget, se nappal, se éj, ki megkívánni tud, megelégedni pedig nem, tigrisek s farkasok erénye az övé, engem pedig nem kell, így, gyalázva szeressenek, az egyetlen igaz dolog vagyok, nem holmi el nem szalasztható lehetőség - végtelen potenciájának bizonyítására.
De persze túlságosan féli ő magát ahhoz, hogy annak merjen látni, aki vagyok. Tudatlan kezébe nem ad a természet valódi tükröt. A természettel pedig, én sem dacolhatok. Nyilván, az ember szeretne megkaparintani mindent, és semmit sem elszalasztani, elhasználja, majd megveti. G is, minden bizonnyal azt reméli, naivan, hogy vón egy aranyporos felhő, ég és Föld közt, holott én őelőtte hanyattfeküsznék, kényén nevelt kamasz, még azt hiszi, ünneplőbe bújhat mosakvás nékül, és ez álomkép ékes, meg nagyvonaló, megnagyszabású, meg nagyléptékű, ittigyen minden nagy , s fő persze ő maga! - maszatos, gyáva agádám. Olcsó viseltes pózokba öltözködik előttem, s fogságba veti, távol tartja tőlem azt, akit pedig szeretek. Poklokra jut az ilyen gyáva, kénköves poklokra. Önmagát szorongató, pöttöm kicsi én, aki önmagát pedig kiteszi mások hódolatának és dícséretének, kinek bókjai és hízelgései alól elkopott éhség kandikál, tavaszon hó, kiszáradsz majd, és vereséged soha meg sem érted. Kár. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
