DOKK

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2840 szerző 37613 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

garai péter sándor
  rontó pál
Új maradandokkok

Tóth Gabriella: a vigasz
Kosztolányi Mária: reinkarnáció
Bara Anna: ...aki, ha kell
Ötvös Németh Edit: új tavasz
Kiss-Teleki Rita: Üresen
Szakállas Zsolt: a smaragdragu könyvelése
Szakállas Zsolt: BUKFENC
Farkas György: Verdun
Szakállas Zsolt: KALIBRÁLNI
Szilvási István: Ha te még ígéret volnál
FRISS FÓRUMOK

Szakállas Zsolt 17 órája
Franczen Bea 18 órája
Farkas György 1 napja
Tóth Gabriella 1 napja
Bara Anna 1 napja
Vezsenyi Ildikó 2 napja
Ötvös Németh Edit 2 napja
Zsolt Szakállas 2 napja
Czékmány Sándor 2 napja
Kosztolányi Mária 3 napja
DOKK_FAQ 3 napja
Csapó Angéla 4 napja
Bősz Miklós 5 napja
Szilasi Katalin 6 napja
Nagyító 6 napja
Nagy Zsuzsanna 6 napja
Tóth János Janus 8 napja
Kiss-Teleki Rita 8 napja
Szilvási István 9 napja
Szilágyi Attila 10 napja
FRISS NAPLÓK

 Hetedíziglen 1 órája
Játék backstage 1 órája
nélküled 20 órája
Szőnyeg 22 órája
Ötvös Németh Edit naplója 1 napja
ELKÉPZELHETŐ 2 napja
mix 2 napja
Minimal Planet 2 napja
történések 3 napja
az univerzum szélén 4 napja
Gyurcsi 4 napja
Vezsenyi Ildikó Naplója 4 napja
Fészek 4 napja
Zúzmara 5 napja
Fogyinapló 5 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: Pssz!Ich-ézis
Legutóbbi olvasó: 2021-04-22 12:10 Összes olvasás: 5126

Korábbi hozzászólások:  
33. [tulajdonos]: 2021 03 272021-03-27 12:23
Olvasom a verseimet, naplójegyzeteimet, ezeket
az önzésből született zugfirkálmányokat.
Mindenféle kérkedéstől mentesen, választ sem várva
magamtól már csak annyit, ha kérdezek:
miféle esztétika díszeleghet e (-már-ha)költészeten, ami
a hanyatlás gallérján fodrozódik?

Jaj, ti nálamnál asszonyabbak, szüljetek hőst, ki a haldokló nimfákat pelenkázza.

Egyedül betegségtudatom az, ami a tömegből kiemelhet - ezért
megválni attól képtelen vagyok.

Guy de Maupassant: Egy őrült levele- a legfőbb, amit
valaha olvastam. De minden, amit teszek, reménytelen,

akár
a cselekvésen való gondolkozás. Az önmegtagadás szenvedélye, főben járó bűnöm
mert elhiteti velem, hogy nagy dolgokat viszek végbe, miközben körülzár
magammal, hová belépni nem merek. Ezek a sorok, nem enyémek, kába életem koloncai.
Enyém csak az, amit születésem pillanatától fogva láthatatlanul magammal hurcolok,
karnyújtásnyira mögöttem, a belőlem kunkorodó megváltó halál.
Csak remélhetem, hogy mind, akit ezzel felzaklatok megbocsát valaha, amiért
ilyen felelőtlenül közzéteszem gondolataimat.

32. [tulajdonos]: 11. 012020-11-01 12:28
Már hozzád írom a naplómat - vagyis ezt a ki tudja mit - és ez
valószínűleg egészségtelen, bár nem ez lesz a legsúlyosabb
vonásom. Azzal az elképzeléssel ámítom magam, hogy így majd
megfogalmazódik bennem a levél tartalma, melyet a cuccaid közé
tervezek rejteni, és mindezt egyfajta gyakorlattá avanzsálom,
de a következő pillanatban már nem akarok neked levelet írni.
A következő pillanatban már buta, lóvátett bohócnak érzem magam,
amiért itt tartózkodom ennek az egésznek a posványában,
hogy dagonyázom a múltban, ismét, mert én mindig vissza akarok fordulni,
akkor is, ha már nincs hova, egyszerűen meg akarok szabadulni magamtól,
egyszerűen csak bele akarok hullani valakinek a karjaiba, mint valami
száraz virág. Nem volt érdekes csak amikor vittél, vagy öleltél.
Egyébként képzavar, ármány, meg botránkozás. És mégis visítani tudnék
hogy nem vagy. Reggelre mindig kipihenlek, aztán
estére marad a visíthatnék, a révület, a semmi. Törött whiskys poharakat
látok magam előtt és úgy érzem ez jó, bár sohasem szerettem a whiskyit.
Erjedt, szilva ízű nyárutó ez inkább, szép emlék lesz majd, azt hiszem,
igen, most azt hiszem, jobb volna nem bolygatni az egészet, de azon kapom
magam, hogy rávetülnék és megerőszakolnám, mert többet akarok belőle,
mint amennyit adni akar, vagy épp adni tud csak mert tudnám szeretni,
de nem is férek meg vele. Nem látom magam benne, és mégis, mi az ami
nekem ebből ennyire hiányzik? Pusztán a lehetőség, hogy összeforrhatok
valakivel, hogy egész lehetnék, mert ez a csonkítottság elviselhetetlen.
És toldozgatnám, foltozgatnám magam valamivel, ami pedig nem eredeti tagom,
nem is igazán felel meg textúrámnak, méreteimnek, mintha
egy olyan szervvel akarnék tovább élni, ami pedig rossz immunreakciót vált ki.
Az a helyzet, hogy szörnyen magányos vagyok. Akár boldog is lehetnék.
Jól nézek ki, fiatal vagyok, csak hát cseppet sem hétköznapi. És ráadásul válogatok.
Különc festő barátom mondta, már régebben, ne válogassak, mert egedül maradok,
nameg fogjam vissza a csípős nyelvemet. Ezzel az a probléma, hogy akkor nem én
lelek társra, hanem az a simulékony megalkuvó luvnya, aki helyettem kerítget.
Inkább vonyítok a holdra.
Szerettem volna, ha mindez legalább nem ilyen sután ért volna véget, és
leginkább persze azt szerettem volna, ha megvalósul, és mondjuk az az érzés,
ami a pincében megjelent bennem, amikor átöleltél, állandó érzelmi komforttá válik.
Persze így is szép érzéseket kaptam tőled, éltem meg általad, és ezt nagyon köszönöm.
Valóban, csak annyit kellett volna elmondanom, hogy ezt érzem, hogy nagyon szeretlek,
hogy jó volt a karjaidban, boldog voltam ha vittél, ha öleltél. De az egész mégis olyan,
mintha egy olyan szervvel kellene együtt élnem, amit kölök a testem. Pontosabban a pszichém
egy része, hogyis mondhatnám, hogy megértsd...ami a külvilágnak vagy azt én nem tudom elfogadni.
Azt ahogyan nekem voltál, azt nagyon szeretem, és bennem lesz mindig. Te biztosan nem is tudod,
mennyit alkudoztam magamban, ha egyáltalán érdemes róla tudnod,) hogy hogyan lehetne ezt mégis,
mondjuk nem így fejest ugorva az egészbe, hanem szépen lassan, elölről, csendesen,
hogy senki se tudna róla pl..effélék, de közben láttam, napról napra, ahogyan
te is elengedsz szépen csendben, és úgy hiszem, ez mindent elmond erről, amit tudnom érdemes.
De én egy más természetű lény vagyok, nekem sokszor ellentmondásos a viselkedésem, jól tudom,
ezért azt szerettem volna, ha tudod, hogy nincs bennem harag és hogy szeretlek,

"Te persze még csak nem is sejtetted, de ebben én vagyok a hibás. Különben nem is fontos.
Te azonban éppen olyan ostoba voltál, mint én. Próbálj meg boldog lenni."

31. [tulajdonos]: 10 302020-10-30 17:06
Csak az emlékezhet, ami külön való. Az emlékezet
a csonkítotthoz szól, soha máshoz, mert
az egy még nem emlékezik. Nincs mire. Nincs
története. Története csak annak van, aki lemaradt.
És minél inkább emlékezik, annál inkább fél,
és csak az fél, aki emlékezik. Aki nem emlékezik,
nem fél, ugyanis nincs mitől. Mind jobban emlékező,
annál nagyobb benne a félelem, annál különvalóbb.
Annál cselekvőbb. Természete széttartó és sajátos.
Dinamikus.

Engem a rendezetlenség elve hajt, és nem érdekel
semmi. Káoszban éltem mindig és káosz rendez majd el
Nem félek, csak a fodrászoktól, álmomban, akik hatalmas
fekete műanyagfogakkal közelítenek és csattogós fém ollókkal
hadonásznak fejem felett, és lakberendezőktől, akik
praktikus megoldásaikkal szétdúlják otthonainkat, a kutatóktól
és a könyvelőktől, akik felszámolják az életünket.
De szeretek álmodni, átkúszni az érzékelés határai felett
és remegő lábakkal, révülten térdepelni magam előtt.
Látni.

Jól élek, különben és panaszra egyáltalán nincs okom,
halálomat is meg fogom érteni. Még csak az sem emlékezetes
a magamfajta átutazó kő számára, kit irdatlan különcségével
áthajítottak más életeken, megtörve történetük varázsát,
botrányt hagyva magam után mindenütt, ahol még csak ott sem voltam
sohasem. Csak a játszó ember szabad. Irigylem
a színészeket és színésznőket, mert legalábbis életük egyik felében
szabadok, de minden esetre nagy esélyjel szabadabbak, mint
mások, mint valamennyien, akik legtöbbször
megjátszuk, hogy nem játszuk.

Szép csak az érdektelen: a madár, a folyó,
a lombfélénk fellegek - minden igaz okból létező
céltalan dolgok - és a szerelem, amely még nem emlékszik
halálára.

30. [tulajdonos]: 10 252020-10-25 21:19
Neked a legjobb. Csak a kèpzeletemben lètezel, megközelìthetetlen vagy, tehàt sèrtetlen, mi több, sèrthetetlen. A nemessèg làtszata mind a tièd, ahogy a megvalòsìtatlansàg tejfehèr ūdvössège, az èrinthetetlensèg patyolat kelyhe bölcsõd, ès ezernyi halàlod lehet is - mind hiàba, būntõl sorvad ès kèklik az az egy, ki bennem tèged felidèz. Hiàba, isteni teljessèg, ördögi furfang, emberi lelemèny, minden, mi körūlhatàrolhatò, elkàrhozik a magamfajta szèpsèg rejtett odvaiban, elsòhajthatatlan igazsàgok közt rothadsz zàrt, forrò torkomban, hiàba-valò nemlèted kegyelemèrt üvöltõ, testetlen szò szikkadt, fagyos holdfènyt szopkodò ajkamon, romolj, romolj meg hàt vègleg, erjesztett-szilva ízeddel, teleddel

szeress de takarodj, takarodj messze tõlem el te lehetetlen, forrò hùsba fagyott àrny
mert nem vagy, àltalam lèteztèl ès belõlem kifogyott minden felvehetõ lèlegzeted, napfènyt nyelek, napfènyt virradattòl alkonyatig ès szivàrvànyt köpök belõled hogy csodàlkozzèk rajtad a magàbòl kitekeredetten bambulò, huzatfülű, elfehèredett vilàg

Neked a legjobb, mert nem vagy
mert àrnyèkod sincs ès tarisznyàd is èn cipelem , jobb volna
nem tudni ròlad,
jobb volna
ha èn lennèk neked
ha nem lennèk
ha valahány eltévedt magod közt fagynék saját
érted forrongó hasamon

29. [tulajdonos]: 10 172020-10-17 15:52
"szeretek vágyódni
felmászni hang és szín korlátaira
tátott számba gyűjteni
a fagyott illatot

szeretem magányom
mi magasabban függ
az égboltot
ölelő fáknál

és szerelmem
ki mezítláb sétál
a havon"

ilyenek járnak a fejemben, hogy anyaszült meztelen, meztéláb, ki vékony, ki vastagabb jégen sétálnak háttal eltűnve végül a setétszürke, itt-ott kékes téli tájban, egyik másiknak van sál a nyakában, esetleg sapka, meghatározhatatlandrapp szinekben, és végül felszívja őket a kép, feloldódnak a festésben, barokk keretek mögül vigyorog a semmi, mintha ott se lettek volna, kiürül a táj, egy üres tájkép marad és én zsebre tett kézzel továbbállok, andalogva, ahogy egyik kompozíciótól a másikig szédeleg az ember, ki az előző percben még valami kivételesen koherens dolog hatása alatt találta magát, és most, gyorsan elfelejti, hogy befogadójává tudjék válni mindarra, ami ezek után következik.
Meg ilyenek

"Istenem könyörülj rajtam
miért is teremtettél az irdatlan sziklák
különcségével

titkaid színültig töltenek
a sóvárgás borává változtatom a vizet
a bort - lángoló vérré"


de tudom nincs értelme az önsanyargatásnak
mert vétkes nem vagyok, csak hát a beteljesületlenség kesersége, az persze munkál, nem igazán tudom koncentrálni a gondolataimat
valahogy mindegyik félrehord, így aztán zenét hallgatok, táncolni kéne, ez is eszembe jut de nem tudok helyet, mondjuk ahol valamiféle megfáradt rockra ittasan el lehetne lötyögni, főleg jelen körülmények között, kizárt ilyesmihez hozzáférjek, szóval
marad egy könnyed kis három órás funtineli mint színdarab, terápia gyanánt avagy helyett.
Ma is láttam őt, persze, próbálok úgy, mint akinek semmise, ugyan, meg se kottyan, hogy persze neki se, andalító színjátszás, véget fog érni ez is, majd ennyi sem marad végül belőle, feloldozás, meghajlás, erre számítok, erre apellálok, azt hiszem pont van ennek a végén, tegnap beszéltünk erről volt némi tiszteletadó üzenetváltás, amelyben miiyyndkettőnk ismételten és végtelenítve kifejtette eddigi magáét, majd közöltem, hogy nem értjük egymást, ezt gondolom, hogy márpedig mindez így nem tart sehova, s minthogy mindez válasz nélkül azóta is, nyilván end és nekem el kell terelnem a gondolataimat. Rendezgethetem a polcot, amit vettem, hordhatom az új cipőmet, falhatom a kultúrát és gyönyörködhetek itt magamban, hogy ejj, de szép vagyok, egy kis Poswiatovska egy kis fű, enni alig, teázom, azért valamennyit és tegnap kifacsartam egy greappet l jóvoltából aki a polc- illetve zárproblémámat megoldotta, összerakott itt nekem mindent, én meg a két kezemet is, hogy van, egy pozitív az ötből, a másik hogy mellékbe segítek majd neki a lakásfelújításban, Vica kiegyensúlyozott, G legalábbis nem kikényszeríteni akarta belőlem mindezt, és ettől egy kicsit megnyugszom
és az is jól esik tulajdonképpen, hogy van időm magamra, ehhez igyekszem hálásan hozzáállni, és végülis sokkal rosszabbul is érhetett volna mindez. A hangulatom persze néha levált, de ha másra gondolok alapvetően rendben vagyok, nem érzem úgy, egyébként hogy maradt volna bennem szál, varratlan.

28. [tulajdonos]: 10 162020-10-16 20:34
A menetelés tendenciái magukat kihímzik - Elon Musk szerint a megújulókban, Bill Gates szerint az atomenergiában van a jövő - körül magukat csodáló mértani testek , felettem a kék ég, azon csodálkozom - és sodródom habzón, hatalmas égitestek martalékaként. Az ember végülis rákényszerül, hogy magát átadja nálánál magasabb erőknek, például a testnek, amit bár maga teremtett, az mégis felette áll, hisz töredékében sincs tudatában mindazon képességének, amellyel teremti. Mindezt az elme felfogni sem képes, minthogy a szem sem önmagát látja, hanem benne működnek azon erők, amelyek mást láthatóvá tesznek. A megnyilvánult mindig tördelt, avagy a töredékesség látszatát idézi. Nem számít tehát, egyben vagyok, ebben a testben vagyok és emlékezem, hajszolom a magam zárványait, nyilván, nincs ebben semmi rendkívül, a megnyilvánult világ töredékessége átrezeg rajtam, a nyüzsgő rendezetlenség, az üresség tarka játékossága, ezek leginkább kollektív és megkerülhetetlen dolgok, de ha mindezt leírom, az segít megérteni, ahogyan ezt megélem. Mert e felett most is mint mindig, szabadon
és semmi más felett az ember nem rendelkezhet, de ezt meghagyták nekem, ebben, ebben az egyetlenegyben önmagam lehetek.

Könnyelműség volt a részemről abbahagyni a naplózást. A kiegészülés felsejlő ígérete, elég volt ehhez, az elmúlt hetekben ugyanis hittem, ó de mennyire hinni akartam, hogy megtalálom végre azt, aki kiegészít, miközben homályos tükörre leltem csupán (istenem de messze vagyok még magamtól).

És e hit megvakít oly mintázatokkal szemben, amelyek ugyan tisztán kirajzolódnak előttünk, mi mégis olyannyira vágyunk a teljesség után, hogy gyakran kiszínezzük a valóságot, és benne élünk ezekben az óhajokban, mígnem egyszer csak megfagy és szétreped a fátyol, s mi eltorzult arccal képedünk bele valós életünkbe. Nem gondolom, hogy különös eset volnék, noha az hogy tetten érem időnként magam eme hétköznapi öncsalásban ördögeim cinkosaként....
Tehát hogy a szerelem. A szerelem : már megint egy vesztes játszma, és én északra mennék, ahol hideg van, és nálam kitartóbban vonyítanak. Azt gondoltam én, hogy a megértésből szeretet származik, és fordítva, hogy a szeretetből meg megértés, hogy egyik a másikából, magától értetődően következnék, és még mindig ezt akarom hinni, csakhogy itt engem nem értenek, egyfolytában kommunikálok és mégis kevés dolog az, ami átmegy, ezt érzem. Ha valaki olykor nálam alszik és teszemazt előtte-utána jókat dumálunk engem nem érdekel, felőlem, őszintén szólva tömeggilkos is lehet, de ha valaki velem kavirnyál le fel, elcibál baráti összeröffenésekre, vízforralót vesz a háztartásomba etcetera...az ne vigasztalgasson szeretetéhes, könnyedecske, részeg luvnyákat, ne igyon napi szinten, ahogy azelőtt sem, és ne vezessen részegen, mert hazavárom. Ezek rém egyszerú dolgok, ezek az én kivételes elvárásaim, és aki erre érzelmileg olyasmit reagál, hogy nem a könyvtárban ismerkedtünk meg, meg hogy szeret a barátaival lenni, egész nap melózik, had eresszen már le egy kicsit, tehát eltúlozza a kéréseimet és egy másik szituációra torzítja az adott helyzetet, abban egy mártírompozíciót teremtve magának, ekként hárítva el magától a felelősséget, az egy tőlem személyiségfejlődésben alulmaradt, fejlődésképtelen pancser, ezen nincs mit szépíteni. Hogy mindezért olykor még nekem támad bűntudatom, az netto hülyeség, részemről. Persze a dolgok nem pusztán feketék, vagy fehérek. Hogy hogyan viselkedünk azzal, aki bármilyen formában kizökkent bennünket abból az ideális állapotból, amit magunkról láttatni szeretnénk az mondjuk jellem kérdése. Hogyan is fűzhetnék tehát magamhoz olyasvalakit, aki homokba dugva fejét inkább figyelmen kívül hagyná azt, ami felfedi számára önmagát, ha önmagából csupán annyit és nem többet szándékozik látni, amit mások arcába is beletol, ami nem ő, hanem legföljebb personája, míg én folyvást arra törekszem, hogy a magamén tóllássak? Még akkor is ha az illető valóban egy jó szándékú jóakaratú és valóban békés ember, ami manapság igen ritka és nekem nagyon fontos, ha önmaga végleges rabja, börtönéből én ki nem szabadíthatom, azokat a meséket én már átéltem, kacagok ma rajta, innen tudom, hog megléptem benne önmagam. Az egészben az ismétlés jelensége nagyon zavar, és ennek szagát már kezdetekor orromba hordta a szél, akárha Gy-vel és mentalitásával találtam vón ismét magam szemközt, volt idő, hogy köptem volna, de én megérteni igyekszem. Pont G-nek mondtam annakelőtte, hogy ha az ember mindig ugyanazzal a mintázattal találkozik párkapcsolati szinten, akkor ott valami megakadt, nem jó, meg kell állni, kigobozni a dolgokat.
Na most aztán gobozhatjuk. Hattyúk. 17.

27. [tulajdonos]: 08 122-13-142020-08-15 02:07
A minap vagy ötven oldalt megírtam, amit Vicuska kitörölt. Sebaj. Kezdjük tehát elölről. Azazhoz kezdem én, mivelhogy én az én vagyok és azt hiszem eme legegyszerűbb dologra kell most a legjobban ügyelnem.
Tehát tegnap előtt este, azazhogy szerdán, tizenkettedikén, nem találtam a dokitól hozott triplatengelyes függvényt hordozó papírt, amire a kilengéseimet felvázolandó valamiféle "matematikai virágzatot" rajzolt ami alá aláhúzva felírta a nagy B betűs szót, indokolatlan színpadiassággal. Arra találtam tehát gondolni, nem elhagytam, hanem nem létezik, nem is volt soha effajta papír, s ha volt is, csupán azért kaphattam, hogy végül kiderüljön, csupán diagnózist akarok, melyet betanulhatok, szimulálva az ominózus tünetegyütteseket, lustaságomat és felelőtlenségemet magasztalandó. Nos van papír. S ha J beugrat, hát jól teszi. El is várom tőle. Reggel bosszúsan ébredtem, egy mindenkor alkalmatlan telefonhívásra, emberünk ingatlant vásárolna a címemen, mondja a Telenor tudakozójától van a számom, mondom nem vagyok illetékes én az ügyben, az enyémben meg ő nem, nah megköszöni a kimerítő választ, sértődöttségében, hogy nem kapja meg a tulaj elérhetőőségét - és nekem erre kell kelnem. No mire, ha nincs itt más, de minek is, hisz már attól is zavarodott állapotba kerülök, hogy aznapra egyébként egy pedig szívemnek kedves ismerősömmel beszéltem meg egy Velencei motoros kiruccanást.Elszívok egy cigit, hanglatom merengőre vált, majd hirtelen és várhatólag tovasuhanó impulzivitásomat megülve a következő pillanatban felhívom, miujság őkelmével, mer én mosás-teregetés-vakaródzás, aztán, úgy egy órával későbbre tervezem felszabadulásom, és akkor mivelhogy L a szolgálatos s minthogy őt is erre tájolja dolga, legyen a presszó. Persze, kb egy óra késés, többszöri visszafordulás után, lelkiismeretfurdalás nélkül ott is termek (minthogy előzőleg tükrömként,delikvensünk pancser mód elszalasztotta hasonlóképp az alkalmat), vakaródzás, helyezkedés, erősen szégyenlősködöm, nem tudnám megmondani miért, talán a hely, nos a hely nem a legjobb ötlet. Mindenesetre az élővíz kiváltképp annak bizonyul, váltakozó hőáramlatokat érzek a víz alatt, akár az érzelmeim, pont olyan kiszámíthatatlanul lágyak, csapongók, hűvösek és bizsergetően melegek, kiszámíthatatlan, mégis kellemes közegérzet, hattyúk a parton, kecsesek és mogorvák, kényesek és félelmesek. Hatalmas meglepetésemre élvezem a motorozást. Úgy két hónappal ezelőtt rajtam volt, mint visszatérő görcs a lovagolhatnék, egy más testhez kötve, színbiótaként a sebesség, a tovasuhanó táj, a légtér túlsuhanása, végtére is, hasonlót élek most meg és igazából hálás vagyok ezért az óráért. Bár a nap folyamán végig, mint hogyha távol volnék a dolgoktól, s azok alkalmatlanul igazodnának körém, jórészt zavart érzeteim vannak és hogy nem egészen vagyok jó helyen, mintha folyvást láb alatt volnék valaminek, aminek nem is egészen volnék a látókörében. Itthon aztán locsolás, fügeszedés, rája gondolás. És éppen akkor, pontosan akkor: telefonpittyenés. Különös, nagyon kellemes érzet ez, de nem akarok semmit hozzákötni. Legkevésbé magamat, legkevésbé őt, persze másnap izgatottan ébredek, mint akinek meglepetések rendeltettek, és telve mindenféle köznapi gonddal, de mégis, energiksabban ébredek, mint szoktam. Időben érkezem, tisztán, persze mindenféle hihetetlen szituációk és bosszúságok kísértenek, becsukódó elektromos ajtók, három éve visszatérő vendég vagyok pl a dohányboltban a mellettünk álló téren, és 12 esztendővel túl a korhatáron és mégsem akarnak dohánnyal kiszolgálni, csak mert persze bennfeledem az üzletben az irataimat, míg elugrom, zárt kapukon besurranó vendégek, már reggel, jól csinálom, de legközelebb azt sem szabad hagynom, hogy belül eluraljon a bosszúság, noha kívül megmaradok magamban.
Szétszóródom, kora délutánra, rozmaringtea, nem túl kielégítő és kapkodó táplálkozás, bár a reggeli legalább megvolt. Telt ház négykor, ami elég szokatlan, némileg megpróbáltató, D érkezik, le van rongyolva, tőle nem várhatom, hogy megmentse a helyzetet, így hát kissé ki is merülök, apropó még előtte, délután túlfűtöttséget érzékelek magamon és koncentrációzavart, mégpedig kedélybeli impulzivitásból adódóan. Sok beszéd, szertelen cselekvés, persze, fáradtság a vége. Sovány vigasz nap végén, hogy őkelme újabb találkát kér, bár nem túl koncentrált és pontatlan ez az egész, s ami azt illeti, így utólag magam sem voltam kellően konkrét, már belátom, s hogy adódó alkalommal, ezt is jobban. Persze semmi nincs belőle, nem is tudunk igazán beszélni, a tyúkok ott kapirgálnak, köröznek, meg aztán én se valami következetes és határozott, nem is tudom, mi a fenét akarok én ettől az egésztől, hogy akarhatok e valamit, egyáltalán. Hazajőve körmölök, Vica töröl. Ma bizonytalan derűre ébredés, koordinálatlan lézengés, végül beletörődvén a nihilbe elugrom a piacra, némi olvasgatás, átöltözködés, várakozás után, kajálnom kell rendesen, erre gondolok, meg hogy az én életem éntőlem függ, nem attól, hogy mit várhatok el másoktól, így aztán kissé csalódottan, de mégis, működtetem magamat. Nyomott érzettel érkezem, némi fej, majd gyomorfájás, Dobálózom a rendeléssel, kommunikációs nehézségeket tapasztalok, pontosabban hallom magamat, nem vagyok elég határozott és jobban kell figyelnem, hogy megértsem pontosan, belássam tisztán, ami történik körülöttem, történik velem. Őkelme érkezik, mondja, nem hívtam, nemigen értem, miért kellett volna hívást kezdeményezni, tekintve, hogy ő volt az, aki le volt ma kötve, és annyiban maradtunk, hogy majd beszélünk, ha végzett. Mindegy, elengedem a dolgot, vagyis inkább próbálom csak, mert belül attól még dacos vagyok, és sértett, bár sértettségem valamelyest itt most jogos, azt hiszem, ha nem is felé, de úgy érzem, szerencse, hogy nem is merek én hinni igazán, ezekben az alkalmakban, holott elvileg én volnék az, aki ezidáig nem adta meg a lehetőségét ennek a kapcsolódásnak, most meg mégis úgy érzem, mintha én lennék a felültetett. C-vel, ha dolgozom, mindig adminisztratív nehézségekkel kell szembenéznem, és az ábra gyakran úgy fest, mintha én volnék a süket, a pontatlan,a szerencsétlen, de leginkább, stresszes vagyok, azt hiszem, továbbra is mellette és ezért nem merem bizton állítani, amit erről gyanítok. B nevű tyúk nem tágít, végigstrázsálja a zárást, pár szót beszélünk mégis, ami pont ara elég, hogy a neheztelésem valamelyest alábbhagyjon, nem tudom, igazából, kell-e ez az egész körülményes helyzet nekem.
Mindezt most csak azért is ekként, mivel minden nap 5 dolgot fel kellene jegyeznem, ami pozitív érzelmeket vált ki, napi háromszor ( más más időszakban) leírni az érzelmeimet, hogy mi az, amit jól tettem, mi az, amit legközelebb az eddiginél jobban, és hálát éreznem, azért ami jelenleg... plusz tíz állítás magamról, a következő szerkezettel,

Nos, egyenlőre, ennyi telik tőlem:

Én vagyok az, aki rakoncátlan szépséget lelek a természetben, a fájdalomban, magamban.
Én vagyok az, aki szélsőségek közt élek, sírok és nevetek, nevetek és sírok.
Én vagyok az, aki másokban élek.
De ezek elvont kijelentések tehát inkább
Én vagyok az, aki a kővázákba száműzött, száradó krizantémok szépségét csodálom.
Én vagyok az, aki ámulom az eget a fákkal, aki bámuldozik születésen és elmúláson.
Én vagyok az aki nagy igyekezettel sertepertél dolgai felett és aki elodázza feladatait.
Én vagyok az, aki macskát cirógat
Én vagyok az, aki kikapcsolódást keres eldugott környékbeli tájakon.
Én vagyok az, aki kongó templomok hűvös ürességében keres vígasztalást.
Én vagyok az, aki nyakig forró vízbe merülten piheni ki félelmeit.
Én vagyok az, aki közelebb csalom a férfiakat, kiket aztán ijedtemben, undorral terhes félelemmel eltaszítok.
Én vagyok az, aki a körülöttem élőt elfogadom vagy nem érintem, kikerülöm.
Én vagyok az, aki a gondolataimon gondolkodom.
Én vagyok az, aki oldalazva kikerülöm a szembejövőt, és elsietek mellette.
Én vagyok az, aki magamnál szerencsétlenebbet keresek, hogy pillanatnyi boldogsághoz segítsem.
Én vagyok az, aki durcásan visszautasítom a fizikai segítséget, a lelki támogatást.
Én vagyok az, aki békével megáldott emberek társaságát keresem, hogy tanulhassak tőlük.
Én vagyok az, aki rakoncátlan és alternatív művészeti alkotásokat élvez és gyönyörködik azokban.
Én vagyok az, aki pszichedelikumokkal vígasztalódom.
Én vagyok az, aki a környezetéből kinyert felesleges párával konyhakertet öntöz.
Én vagyok az, aki magasztos gondolatokat dédelgetek de nem cselekszem.
Én vagyok az, aki kedvességemmel kompenzálom hiányosságaim.
Én vagyok az, aki cifra lelkiségem bújdosva cipelem
Én vagyok az, aki másokért imádkozom, magamnak peidg kegyelmet kérek
Én vagyok az aki mindezen bűnöket másoknak megbocsájtom.

na majd holnaptól, persze ezt is jobban....

26. [tulajdonos]: 08 112020-08-11 12:12
A terapeutám szerint egy kaméleon vagyok, folyamatosan pásztázom a környezetem érzelmi reakcióit, rezdüléseit (ami egy nagyon jó képesség, teszi hozzá) és ahhoz igazodom, nincs valódi, saját értékrendem, ezért a mindig épp jelenlévőjéhez igazodom, amit akár egy szenzor, lekövetek. Ez a mai legfőbb megállapítás, tanulság, ha úgy tetszik, amit érdemes lesz figyelemben tartani, annál is inkább, mert :,, Megőrülnék ha nem láthatnám mindig új és új aspektusokon keresztül a valóságot. Lelkem folyton-
folyvást átöltözködik, minden kilincs előtt, minden kilincs mögött....A másokban való megmerítkezés valamint a megmaradás viszonya, magamban örökös libikóka, a megzavart ritmusú kaméleon effektusa. (tényleg, a kaméleon, azt hogy szerettem)."
így én
,, Tudod ki vagy? Egy kaméleon. Te egy kaméleon vagy."
így meg ő


Reggel, bár fel tudtam kelni, mert egy hete készültem ezen dologra, így hát egy hosszúnap után azért csak sikerültreggel hét előtt
kikecmeregni, nyilván, kapkodva indultam, de 10 percel előbb ott voltam mégis, tíz perc elteltével folyt a könnyem, és kisebb-nagyobb megszakításokkal azóta is A Szaturnusz 29 éves ciklusára gondolok, valamiért mindíg ez van előttem, és most befordult és ott van pályájának azon fázisát járja, mint amikor elkezdődött a létem, amikor a megnyilvánlt világban megjelentem.
Mindig féltem ezt az időszakot, valójában, titkos gyanakvással számon tartottam mindig is, azt, amiről nem tudok és mégis, ami még csak most következik és legföljebb sejthetem.
Tehát emberünk meglepő módon olybá tűnik valóban beteljesítheti rajtam az elvártakat, már az első alkalommal rá tudott mtatni egynehány dologra, amiről én mindig elfordítom a tekintetem, és ez persze jó, és némi kínos tapogatódzás és körbejárás-próbálkozás
útján csak-sak rámakad, és persze amiket megállapít abban nagyrészt igazat adhatok, ámbátor bizonnyal nincs épp könnyű helyzetben, ez látszik, nem rajta, hanem a helyzeten, amit egyébként mondhatni vállal is. Azt mondja erős mániás tünetek mutatkoznak a kommunikációmban, mindenirányú csapongás van jelen, önmagamtól való eltávolodással, folyamatos elvonatkoztatást teszek, magammal, de végtére is mindennel kapcsolatban, nem tudom nyomon követni a saját érzelmeimet, pontosabban keresztkérdéseire válaszolgatván nehezen tudom meghatározni a bennem átsuhanó hangulatokat, érzéseket, benyomásokat (ezt már én mondom, ő meg csak próbál rávezetni, legyek tisztában az érzéseimmel) Egyébként amikor egyfajta megkönnyebbülést éreztem, mert szembesített vele, hogy nem tudok szeretni, mert nem is volt kitől eltanulnom ezt az érzelmet, és hogy nem vagyok képes az önmagamban való megmaradásra (ő itt valahogy másképp fogalmaz), és hogy irodalmiasan fogalmazok, olyan kifejezéseket használok, melyeket a köznyelvben nem szokás, egyfajta eszközként használva, csillogtatva az intelligenciám, mintha ettől várnám, hogy elfogadjanak, mémi ijedség utáni megkönnyebbülést érzek és pillanatnyi tanácstalanságot, meg tudomásul vétel munkál bennem leginkább, amelyben nincs konkrét érzés, mert még nem érzek ezzel kapcsolatban az említetteken kívül semmi egyebet, minthogy ez van, szóval ő ekkor ürességet, azt mondja Ürességet lát a tekintetemben, azt látja, hogy ürességet érzek, de hát, mi mást is érezhetnék, gondolom, itt még nem sejtem, hogy miért lényeges e megállapítás, de rajta viszont érzem, hogy ez valamiféle fogódzó most a számára, valami igen konkrét, amit már legalább egy órája keres, de nem igazán talál Tehát ettől a ponttól már úgy keres, hogy nagyjából sejti, merre kell keresgéljen, fel is vázolja papíron, különféle, egymást keresztező tengelyek mentén a lehetséges kilengések irányát, és noha ez még nem diagnózis, a papír aljára, mint következtetést, odaírja, aláhúzva: Borderline
Azt mondja, rajzolni kéne, meg tesztet tölteni kb két és fél óra, következő körben, de ő most elmegy hátom hétre, és annak nyomán, bár nem kíván beskatulyázni, kaphat a dolog egy irányt, ami mentén az analízist el lehet kezdeni Döntsem el, hogy akarom-e, ad egynehány házi feladatot, amik jórészt önmagam tudatos megfigyelésére vonatkoznak, kér tíz állítást, az vagyok aki:....szerkezettel, hasonlók, kérdem milyen anyagi vonzata lesz mindennek, és itt erőst meglepődöm, mert nem kér semmit, bár T mondta, hogy az (öreg)fickó leginkább szakmai kihívást keres, de nem státusz, ill elismerésorientált, minden megvolt már,
és esetemben én is látom, hogy találgat, igazából, bár nagyon korrektül teszi mindezt magában, és ha valami tuti nyomra akad, akkor azt felmtatja, szerintem érdekesnek találja a leendő kórképet, valahogy ez az érzésem, és gondoltam, hogy nem kíván tőlem sokat, de hogy csokoládéér dolgozzon, megkínál, mutatja, az egyik előző páciense ezzel fizetett, nos itt megjelenik bennem a tisztelet a fickó felé, és azt hiszem bele fogok vágni a dologba, mindenesetre a házifeladataimat igyekszem majd elvégezni, aztán meglátjuk. Itt most megállapítom, hogy a felmérő-terápiám utólagos megélése, feldolgozása már megint valaki másról szól(t, idáig, khm), nevezetesen a terapeutáról. Merthogy róla "beszélek", már megint, mondaná, nem pedig magamról Hogy mi van velem, én , mit érzek? Leginkább össze vagyok zavarodva És fáj a fejem, mintha két ellentétesen egymásnak feszülő gondolat folyamatos feszültsége dolgozna rajtam, úgy értem nem valódi, lekövethető gondolatoké, hanem valami tudattalané, amit folytonosan lenyomva tartok
Látom, ahogy a halántékom szétrobban. Azt hiszem nem ártana aludnom egyet, még mielőtt bemegyek délutánra, C-hez, mert ebből így baj lesz.

Olvasói hozzászólások nélkül
25. V. Anikó: ...2020-08-04 09:51
Vállalom a "kartársnőséget" (jó szó), azzal a megjegyzéssel, hogy az én föveny-mivoltom a szövege(lése)imre vonatkozik. A magánéletben lehet rám építeni. Ha nem is templomot.
A kékszakállú herceg várát Kőmíves Kelemenével ötvözve, talán. (És még sokfélét, ha nem csak a párkapcsolatot nézzük.)

Rendszeresen olvasom ezt a naplót. Befoghatatlan, szomjas vadlovak vágtája a folyóhoz -- ez jut róla eszembe.

24. [tulajdonos]: 08 032020-08-04 00:23
Olyan ez, mint valami groteszk melodráma, melyben úgyis mint alázatos csaplároskisasszony, smint sírva nevető, nevetve síró bohóc végülis várhatóan csont nélkül megváltom majd magam, nagy fájdalmak közepette, persze, de mégiscsak a törés eshetősége nélkül, az örök kirekesztett, ki nagy remények várományosa mindíg, aztán mégsem. Az igazat megvallva, valahol belül mindíg tudom, amit a környezetem csak lassanként, olykor meg-megbotránkozva vesz tdomásul: nem vagyok való, sehova sem vagyok való, magamnak fájok, megváltást színlelve végig, vagy teljesen bolond, vagy kegyelemmel telt egészen.
A szitáció pedig tiszta és egyszerű. A kommunikáció adja a konfliktust. Szégyenletesen amatőr a helyzet lekommunikálása. Adott a probléma, egy stresszes légkör, törtetés, bizonytalanság, nagy elképzelések meghiúsulása, hogy pont annyira nem alappillér számomra a hely, mint amennyire magam sem lennék sarokköve, föveny volnék templomának (ahogyan a kedves kartársnő, V. Anikó is fogalmaz, hasonlóképp) bár nem titkoltam soha. De nem is voltam én képes mégsem végleg hátat fordítani, pedig párszor kitörtem (ott volt a vidéki pályázat, pl). Nos, ami esedékes, annak meg kell történni, de mivel ez egy negatív, ismétlődő mintázat, nem mindegy, hogyan kezelem, élem meg. A mód, ahogyan szakítottunk a helyzettel, amellett, hogy meglehetősen amatőr, mindkét oldalról, zavarunkban kapkodunk és e megkerülhetetlen döntéseink meghozatalának zavarában énképviseletünk martalékává tesszük emberi viszonyainkat. De szép is ez, mondhatom, mindenesetre, hogy a magam részéről a legtöbbet, mi megélhető, a helyzetből kiszabadítsam, felismervén a történések releváns voltát, azaz tisztán látván, hogy ez egy kezdetektől begyűrűsödött blokk, mely, minthogy a megnyilvánult világ természetes állapota az áramlás, pók módjára magam köré szőttem egy újabb helyzetet, amelyben a kirekesztettség érzetét élhetem meg, a sehovasem tartozás mártíromságát, ahol a nem elfogadás a szörnyeteg, s ahogyan nyilván tudat alatt én sem fogadom el a másikat, tükrömként ő is eltaszít engem. Ahogyan apám kitépett anyám karjaiból, és odavetett valakinek, akit anyám helyébe képzelt, s aki, mint meglehet sajnálatraméltó de mégiscsak felesleges zabigyereket kezelt, és aki bennem legnemesb szándékai szerint is csak önnön megdicsőülését láthatta, és élénken élt bennük is a kép, hogy milyenné szeretnének formálni persze a saját érdekemben, mint megmentőim, s amely karikírozás következtében már persze jótékony résztvevője volnék én életüknek, így hálálván meg az irgalmas isten, jótékony, önzetlen cselekvésüket, sok áldozatos szenvedéseik után, de persze nem lettem az a gyerek, mert okos voltam, de az érdeklődésem nem volt kondícionálható, és persze kedves is voltam de makrancos és autonóm, ahogyan a barbár, talált gyerekek, beváltottam végül a baljós előrejelzéseket, s mégoly emelt fővel, hogy távozom, szenvtelen, és méltósággal, ez az, amire vadul reagál a környezetem, és nekem meg kell tanulnom, hogy önös elvárásaik kudarcát élik meg általam, s hogy jómagam, nem vagyok ennek áldozata, sem megidézője, pusztán arcává válok farkasaiknak, hát ne magam büntessem.
Mindezek örömére, mármint hogy élő terápia fonódik, melyben egy berántó tudat alatti blokk teljesedik, és válik újra megélhetővé, elengedhetővé, szakemberhez fordultam végre. Felhívtam a fickót, akit T ajánlott, és kedden reggel megyek.


Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2021-03-14 07:31 lista
2020-11-27 16:47 Kedvenc verseim
2020-09-25 22:55 furim
2019-11-21 14:36 nélküled
2019-11-01 10:46 Francesco de Orellana
2019-10-28 10:21 Kosztolányi Mária
2019-10-07 16:11 paricska
2018-12-07 20:19 u.a.
2018-12-07 14:21 szép
2018-11-14 11:19 Bara
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2021-04-23 06:09   Napló: Hetedíziglen
2021-04-23 05:41   Napló: Játék backstage
2021-04-22 22:13       ÚJ bírálandokk-VERS: Szilasi Katalin Vezetőszáron
2021-04-22 22:03   Napló: Játék backstage
2021-04-22 15:37   Napló: Hetedíziglen
2021-04-22 14:05   új fórumbejegyzés: Szakállas Zsolt
2021-04-22 13:31   Napló: Játék backstage
2021-04-22 12:59   új fórumbejegyzés: Franczen Bea
2021-04-22 11:08   Napló: nélküled
2021-04-22 09:38   Napló: Hetedíziglen