DOKK

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2830 szerző 37235 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Machó Zsófia
  Apokalipszis
Új maradandokkok

Ötvös Németh Edit: szuszogó
Tálos Barbara: Szem
Nyári László: Csecsemő
Bártfai Attila Márk: Majomparádé
Kántor Zsolt: Gravírozás
Ötvös Németh Edit: átneveztelek
Bara Anna: a csend árnyékában
Albert Zsolt: CELLAINFORMÁCIÓ
Bártfai Attila Márk: 5
Kiss-Teleki Rita: Veszekszem
FRISS FÓRUMOK

Tóth Gabriella 4 órája
Pálóczi Antal 4 órája
Radics Zina 5 órája
Lantos Tímea 20 órája
Szakállas Zsolt 21 órája
Oláh Imre 21 órája
Gyors & Gyilkos 22 órája
Tóth János Janus 22 órája
Szilasi Katalin 1 napja
Ötvös Németh Edit 1 napja
Busznyák Imre 1 napja
Szabó László 2 napja
Czékmány Sándor 2 napja
Kiss Anna Mária 3 napja
Szilágyi Erzsébet 3 napja
Szécsényi Katalin Boglárka 4 napja
Albert Zsolt 4 napja
Szalay Károly 4 napja
Király Ferenc 6 napja
Bara Anna 6 napja
FRISS NAPLÓK

 PIMP 1 órája
az utolsó alma 1 órája
EXTITXU-UXTITXE 2 órája
Hetedíziglen 3 órája
az univerzum szélén 3 órája
Bara 6 órája
Pssz!Ich-ézis 13 órája
nélküled 1 napja
Bátai Tibor alkotói naplója 1 napja
Vezsenyi Ildikó Naplója 1 napja
történések 1 napja
A SZERKESZTŐSÉGI FŐEMLŐS 1 napja
Baltazar 1 napja
Sin 1 napja
Készül az album 1 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: Pssz!Ich-ézis
Legutóbbi olvasó: 2020-07-14 14:34 Összes olvasás: 2322

Korábbi hozzászólások:  
20. [tulajdonos]: 07 132020-07-14 01:06
Sűrítmény, az időszakról, melyben éltem, mielőtt elém tárult volna a tudatalattim röntgenképe:

Csak a beteljesületlenség kesersége. Nem tudom, pontosan hány napja, hete tart ezen állapot,
s azt sem, meddig tartható.
Ki kellene mondanom, csakhogy nincs kinek. Amit kimondok, szemrebbenés nélkül ellenem fordul.
Hagynom kellene az egészet.
Nem visszanyomni és menekülőre fogni, elfordulni, megvetéssel, csak hagyni. Ahhoz azonban
meg kellene értenem.
Csak a saját életemet kellene élnem, s elhagyni végre mindazt, ami nem tartozik hozzám. Szó mi szó, megöregedtem. Ebből már nem lesz tündérmese. Tartózkodó, tétova csengőlovagok nem lesznek
megmentő királyfikká, s a barlanglakók árnyéktáncban gyönyörködhetnek csak.

Megőrülnék ha nem láthatnám mindig új és új aspektusokon keresztül a valóságot. Lelkem folyton-
folyvást átöltözködik, minden kilincs előtt, minden kilincs mögött. Az egyensúly eme akut (életeken átívelő) felborlása oly mértéket öltött, hogy már igen korai életszakaszban testileg visszahat. Ez leginkább a látószervek fejlődésében és károsodásában mutatkozik (erős túllátás, kb 7 éves korban, első lencsék plusz kettő és fél dioptriások, pár évvel később három, majd 11 évesen öt és fél, 13 évesen hatos-hetes, tizenhat évesen átmeneti stagnálás, majd nyolcas, fényterápiás kezeléssel 2 dioptria javulás, majd a kezelés felfüggesztését követően ismét nyolc plusz, ezt követően, jelenleg már csak hatos, de csak mert a hatossal is pont ugyanannyit látni mint a nyolcassal, bal szem tompa, látás hetven százalékban korrigálható). Műtét nem lehetséges, ráadásul fentiekből adódóan legfeljebb, mint tüneti kezelés , csupán praktikai megoldás, a probléma az elhatárolódás jelensége, a "más tájak, ahol pedig nem lehetek" kérdése. És idekívánkozik még az a zsarnoki Hold is, az érdekeltségek személyessé tétele, anyagi hullámvasutazás, valamint épphogy-nem-kitartás a pénzügyi manőverekhez fonódott kapcsolatok terén.
A másokban való megmerítkezés valamint a megmaradás viszonya, magamban örökös libikóka, a megzavart ritmusú kaméleon effektusa. (tényleg, a kaméleon, azt hogy szerettem).
Gyerekes, instabil és félénk- Nárciszok nyílnak, nárciszok halnak, - s mi még! - A többit majd holnap(ha szükségét érzrm)

19. [tulajdonos]: 07 102020-07-10 15:26
"Igazi filozófus lévén, Szókratész szentül meg volt győződve arról, hogy a bölcs ember ösztönszerűleg igénytelen életet él. Ő maga még cipőt sem hordott; de ugyanakkor a piac szelleme sokszor rabul ejtette, és kiment, hogy az árukban gyönyörködjék. Amikor egy barátja aziránt érdeklődött, hogy miért teszi ezt, Szókratész ezt válaszolta:
- Azért szeretek odamenni, mert ott fedezem fel, hogy annyi minden nélkül is tökéletesen boldog vagyok.
A lelkiség nem annak a tudása, hogy mit akarsz, hanem annak a megértése, hogy mire nincs szükséged."
(Anthony de Mello - és aki felhívta aktualitására a figyelmet: Tituszi Dorisz))

Általában azt esik nehezemre tudomásul venni, ha valamire szükségem adódik. Idővel bizony egyszerre hull a nyakamba minden, s ilyeténképpen hajlamossá válok mániás epizódoknak gondolni természetem szükségszerű extroverzív hullámait, melyek éppannyira túlfűtöttek mint amennyire szükségszerűek.
A párátlanító berendezés kérdését kb másfél hónap alatt sikerült is megoldanom, ha nem hívják fel annak nélkülözhetetlenségére a nemrégiben tartó folyamatos esőzések, melyek ellehetetlenítették a ruhaszárítást, tán azt is megvártam volna míg bekúszik a penész a tüdőmbe, így azonban a konformista mindennapok cseprőségei erősítvén bennem a fennáló megoldatlanság érzetét, mégiscsak megkímélnek önnön trehányságomtól. Persze a nagytakarítást újfent elnapoltam, ama hatalmas nagy szent napra, amely mint a krónikákban, allegóriákba fontan időről időre egyfajta meghatározottsággal visszavonhatatlanul meghatározott, ámde mégis mikor azt hisszük, ott tartunk, ez már a nagy katarzis, utóbb kiderül, hogy legfeljebb annak előszele...
Ma megkeresett az ingatlanos, mégpedig, hogy megkérdezze, maradok-e ahol vagyok, mert egy nagyon kedves előző bérlő közeli ismerőse pont ilyen kaliberű lakhatási konstrukciót keres a környéken. Szó mi szó, akadnak kellemetlenségek, de nem hagyhatom el a batátaföldemet, novemberig legalábbis aligha. Egyébként borzasztó és megbotránkoztató lehet ez egyeseknek, meglehet, de én szeretek itt lakni.
A penészről pl jól tudom, hogy hozzám tartozik, ismétlődő mintázat, mely belőlem képződik, bárhova költöztem, a víz mindig hajlamot mutatott, hogy köröttem összegyűljön a levegőben (a Pszychés jelenet az ájulással az ablak előtt, ahol másnapra kipenészedtek a keretek egy nagy fatális okkult jel volt), ez nyilván összefüggésben áll mindazzal, hogy a vérszívó poloskák egy másik helyen, ahol rendszeresen éjszakáztunk bele sem kóstoltak az alvópartnerembe, míg engem úgy agyonharapdáltak, hogy két szobával arrébb vendégágyra költözködtem éjszakára, ahová ezek utánam jöttek, anélkül, hogy ráfanyalodtak volna a partneremre, aki pedig ott feküdt a bázisukon, továbbra is. Akkora kipárolgás van tehát körülöttem, hogy ezen bogarak, akik pedig érzékeik szűk börtönébe zártan élnek, és jórészt pusztán a bőrünkön keresztül kibocsátott hő, mint életfolyamat tesz bennünket számukra érzékelhetővé, komoly távolságokra is kevésbé "látnak" meg bárki mást, mint engem, nembeszélve a szúnyogokról....Hogy a víz, mint olyan mivel analóg, s hogy a verejtékezési folyamataim (változásainak) gondos megfigyelésével milyen párhuzamok váltak láthatóvá a lelki életemmel összefüggésben, hogy mennyire vagyok reaktív láthatatlan ámde nagyon is létező folyamatokra most nem részletezem.
Minthogy kb fél napra kikapcsolt állapotban leledzett a telefonom, volt öt nem fogadott hívásom. (egek, ez az én mércém szerint rengeteg, komolyan aggódom a világért, ha engem egy ilyen egyszerű és "elvonult" életet élő embert is ennyi megkeresés ér fél napos szabadságát követően, az ördög bizony rendesen rákapcsolt, pörög a világ, akár a ringlispil, pedig az 5G épp csak bedugta a kislábujját a küszöbön )Az iménti megkeresésen felül még az nkm, gondolom, a kb fél hónapos csúszás miértje után érdeklődhet, megkeresésükre hajlandó voltam bankszámlás fizetésre átállani, én elmeháborodott, holott tudhattam volna, hogy ez nekem, bankszámla nélkül való életformának túl problémás lesz ahhoz, hogy mindezt a továbbiakban is zökkenésmentesen abszolválni tudjam, azt gondoltam én naivan, sőt, rá is kérdeztem, hogy kérem, ugye nem kell nekem mindehhez külön utakat felkeresnem, egy ujságosnál feladom kp-ban, mint a telefonszámlát, akkor rendben, mondom, fogok én mindehhez adatokat kapni e-mailben, persze, persze, mondá a telefonos kisasszony, aztán kapok egy linket bankkártyás átutaláshoz, meg bankszámlaszámot, de azt nem írják, hogy bankkártyán avagy cib bankfiók felkeresésén kívül hol érhetek célt ezzel, persze, adtam a szarnak egy pofont, mi sem lett egyszerűbb....újjabb hétköznapi cseprőség, nah hogy ez miként válik majd előnyömre, azt még nem tudom. Cipővásárlás szintén két hónapja várja a valaha beteljesülő megfelelő alkalmat, kedvet, orientáltságot és még ki tudja mit, ami egy efféle nonszensz és méltatlan procedúra igényel a részemről. Azt hiszem elmondható rólam, bizonyos szempontból, finnyás vagyok élni.
Macska viszont, szegődik, ahogy azt jól sejtettem. Méghozzá egy kiváló természetű (számomra, legalábbis, azt hiszem és tapasztaltam is, hogy a brit fajta rendkívül koherens, okos, nyugodt természetű, kiegyensúlyozottan öntudatos és felsőbbrendűséget sugárzó). Érkezését jövő hét második felére datálom, így aztán vasárnap délelőtt de legkésőbb hétfőn elő kell készítenem a lakosztályt a számára, cseprőségeim halma alatt állok tehát, amely jövő hét közepére várhatólag rám szakad ha csak nem ...
Plusz itt az ideje kigazolni a kiskertet, ami legalább kellemes feladat, bár valamiért nehezen állok neki.És én még úszni kívántam. Úszok is. Elhanyagolt feladatokban, ahogy az szokott volt lenni. Ma főzés, jajdulás, olvasás. Oldalazás. Rákok táncolnak a homokban.

18. [tulajdonos]: 07072020-07-07 13:05
Kedves Naplóm! Mókolim!
Immáron a racionalitás szintjén is bizonyos, amit ezeddig is tudtam, nevezetesen hogy a heti rendszerességgel különböző napszakokban jelentkező néma, névtelen csengetőm -, kinek messziről érzem a szagát- nem más, mint G, ki ráadásul volt olyan kretén, hogy itthagyja a keskeny-girhes biciklinyomait, ezek szerint még hülyének is néz, avagy ekként kívánja mégis tudtomra hozni kilétét, vagy egyszerűen csak komplett idióta volna, nos azt biztosra nem tudni.
Mindenesetre, s minthogy immár bizonyítékkal rendelkezem :felhatalmazom magam, mindenre.
Hogy mi a francra jó az neki, ha engem hajnali kettő tájban pl kiugraszt az ágyból, hogy aztán néma kussban álljon ott, maga se tudja szerintem. Jobb is ha hallgat, máskülönben. Amíg a gondolatainál marad, addig és csak addig: szabad lehet. De amint ezeket a gondolatokat szavakba önti, többé már nem maga rendelkezik azok felett, példának okáért én azonnal ráereszthetem az igriceimet, s azok minden továbbiakkal felékesítve oly erővé válnak, amely azonban szükségképpen visszahull rája, kiből vétetett.
Sajnos azonban emberünk nem effajta következetes óvatosságból, mint inkább netto köznapi gyávaságából adódóan kussol. Hovatovább süket és vak, bolygó kísértet, kinek kéje nem talál véget, se nappal, se éj, ki megkívánni tud, megelégedni pedig nem, tigrisek s farkasok erénye az övé, engem pedig nem kell, így, gyalázva szeressenek, az egyetlen igaz dolog vagyok, nem holmi el nem szalasztható lehetőség - végtelen potenciájának bizonyítására.
De persze túlságosan féli ő magát ahhoz, hogy annak merjen látni, aki vagyok. Tudatlan kezébe nem ad a természet valódi tükröt. A természettel pedig, én sem dacolhatok. Nyilván, az ember szeretne megkaparintani mindent, és semmit sem elszalasztani, elhasználja, majd megveti. G is, minden bizonnyal azt reméli, naivan, hogy vón egy aranyporos felhő, ég és Föld közt, holott én őelőtte hanyattfeküsznék, kényén nevelt kamasz, még azt hiszi, ünneplőbe bújhat mosakvás nékül, és ez álomkép ékes, meg nagyvonaló, megnagyszabású, meg nagyléptékű, ittigyen minden nagy , s fő persze ő maga! - maszatos, gyáva agádám. Olcsó viseltes pózokba öltözködik előttem, s fogságba veti, távol tartja tőlem azt, akit pedig szeretek. Poklokra jut az ilyen gyáva, kénköves poklokra. Önmagát szorongató, pöttöm kicsi én, aki önmagát pedig kiteszi mások hódolatának és dícséretének, kinek bókjai és hízelgései alól elkopott éhség kandikál, tavaszon hó, kiszáradsz majd, és vereséged soha meg sem érted. Kár.

17. [tulajdonos]: 06 302020-06-30 12:48
Selyemmacska teljesen evilági irányultságú, telve életigenléssel, egyfajta erő(tartalék) tudatával. A középpont érzéséből, az önmagával való teljes összhangból kiindulva él. Ez az önmagára való (túlzó) koncentrálás(i kényszer) öntudatlanul is arra sarkallja, hogy magát tegye meg mindennek mértékévé. A kezdeményező fellépés, mely mindent magától értetődőnek fogad el (a dolgok látszólagos szélsőségeivel együtt), kétségektől mentesen,és amellyel oly hetykén közeledik a világhoz lehetne akár még irigylésemre méltó is, ha nem lenne túlműködtetve. Ez a túláradó problémátlanság és életöröm képzi az árnyékom egy részét.
Selyemmaska az árnyékom. Ezért kísér(t). Nem ő az első és az egyetlen. Csak ha befogott egy valódi macska, maradtak el tőlem ezek a szellemiségek. Tehát kell egy cica. Na nem a távoltartás végedt. Hanem hogy valódi, közvetlen és állandó(nyilván semmi sem az) kapcsolat legyen köztem és a között, mit szükségszerint kizárok, hogy személyiségem határvonalait fenntartsam, amíg egyben akarok maradni. Ha egyben akarok maradni. Máskülönben,
már egyre kevésbé félek magamtól. A személyközi kapcsolatokon csorbulásán túl és kollektív megélések felett az őrület mindannak a tudatos és közvetlen megtapasztalása, amik valójában (való-bann) vagyunk. A Szaturnusz távoli, makulátlan, jéghideg és kristálytiszta pengéi:kifogástalanul meredtek, holott, folyamatos képződmények. Talpam alatt a föld, sokkal biztosabb.
Hunniába terveztem menni, de a mögöttes hullámzások (és várható jelenések) keresztülhúzták a számításom. Marcival töltöttem a huszonkilencediket. Biztató, hogy vannak még olyan egyéb megkopott szükségleteim (evésen ürítésen alváson magányomon túl) amelyet életben tartok. Egyébiránt még visszakérdeznek, hogy hát ők mivégre is vannak....
Mi mást mondhattam volna, mint az igazat. A jelenlét . A jelenlét a fontos. Az elfogadás, a kendőzetlen egyszerűség és hogy nem kíván engem meghatározni. Hogy a földön is elalszik, ha le is lóg róla, hogy nem akar elbűvölni sem meghatározni, megkettőződni a szeretetben, mely tigrisek és farkasok erénye. Ugyanakkor vállaltan önmaga eleven kivetítésének él meg (minthogy nem is tehet mást) ott és ugyanakkor nem teszi dícséretemtől és tsodálatomtól függővé önmagát. És nem érzem úgy, hogy egyikünk a másik potenciájának bizonyító eszköze volna.
Lebegtem a vizen, akár egy dióhéj, és tsodálkoztam, a platánok és az ég ölelkezésén. Mindegy voltam én magamnak.
És C forrongása a hétköznapok hátterében (bár nem adott még hangot), az is teljesen mindegy. Magával alkuszik. Bár segíthetnék rajta. Magamon viszont segíthetek. C az árnyékom másik fele, szervezőerő, örökös szándékoltság, az irracionálistól való félelem és túlbuzgóság a megszerezhető dolgok irányába. Állítólag szégyenel engem, amiért bizonyos tudattágító szerekkel élek, az evilágnak áldozott időmön kívül, teljes magányomban és elszigeteltségemben, merhogyaztán ő ugye nagyon tudja, mint mindig. Meg ez ugye meghatároz engem, ki ,csakúgy mint bárki más is , jelentésviszonyain keresztül vagyok csak szemlélhető csupán, jelentésviszonyaim pedig számára, ki olyennyire hisz ebben a stilizált valóságban, persze igen töredékesek. Csakhogy nem éri be a tudhatóval, a belőlem is láthatót és tapinthatót boncolgatja-marcangolja, szét kell, hogy szedjen, ki kell, hogy merevítsen az agyában, értelmével, mely folyvást a pusztulást keresi. De ha nem ez, akkor más. Mer mi az, hogy. Volt egy kutatás a kétezertizes években pl a brit parlament Tudományos és Technikai Bizottságának részéről melyet a The Lancet nevű tudományos lapban tettek közzé, s mely nyilvánosságra hozott hivatalos jelentés szerint korántsem veszélyesebb
mindegyik illegális drog a szabadon fogyasztható alkoholnál, vagy a dohánynál. A brit
Belügyminisztérium saját tudományos tanácsadó testülete (ACMD) 20 drog (köztük
legálisak is) tudományos kockázatelemzését végezte el, kidolgozott egy olyan
kockázatelemzési mátrixot, amely minden anyag veszélyességét három tényező
szempontjából vizsgálja meg: fizikai ártalmak, függőségi potenciál és társadalmi
ártalmak. A jelentés szerint ezt a rendszert ebben a formájában az egyes
drogokról a társadalomban és a politikai döntéshozókban élő téves képzetek tartják
fenn, egységesített módszertanú tudományos kockázatelemzés nem támasztja alá, a megjelenített grafikon tanósága szerént, az alkohol mely nincs büntet jogi szabályozás alatt
az 5., addig az LSD például a 14. helyet foglalja el a listán. (ettől még nem gondolom hogy az embereknek ellenőrizetlenül kéne pl a nevezett szereket bekapkodniuk, mindazonáltal azon országokban, ahol legálisan és teszemazt terápiás jelleggel keretet adnak ezen szerek kulturált és előitéletmentes, szakszerű használatához, komoly potenciálhordozónak bizonyulnak mindenféle addikciók kezelésének a terén, valamint a bűnözés és az újonnan kialakuló függőségek visszaszorításában, lásd Svájc, Hollandia stb stb...Persze az, hogy a valós, tiszta és elfogulatlan tudományos vizsgálatok sorra rácáfolnak a politika és vallás által fenntartott közhiedelmek címkéire, megszokhattuk már.
És te, kedves kartársnő, egy olyan szolgáltatás kiértékesítésével keresed kenyered büszkén, nap mint nap már évtizedek óta, ahol az alkoholok szerepe fő. Mégha oly álszentek is vagyunk, hogy szégyenled éppógy sajnos magadban is, mint akár a másban az embert, mert körültekintéssel és tudatosan használ valamit, amit a természet adott. De persze mi baja lehet? Bezzeg anyád fájdalmaira jó a kannabinoid, csak egy kicsit drága. Na ne már. Ha ezzel C tényleg elém mer állni, azt kell mondjam, L nem engem védelmez közbenjárásával, hanem Őt. El se hiszem. Szombat dél van, f...szt lebegek már megén oly szép könnyedén míg más szépen öltözött, csillog a haja is meg minden, hát rajt akkor fusson csak nekem, ember vagyok, dacolhatok én még istennel is, nemhogy olcsó konvenciókkal, de magammal legalább már nem szokásom.

16. [tulajdonos]: 06 092020-06-09 13:14
Az hétköznapi életben végbemenő konkrét események nem adnak okot arra következtetni, hogy bármi különösebb relevanciájú dolgok mennének most végbe, mégis, a legkülönfélébb, egyazon pontba tartó szálak, sisteregve-meglapulva futnak és vezetnek a felszín alatt, azt pontosan nem tudhatom, konkrétan mi felé, bár intenzíven érzem, hogy a kezdetekhez igazodnak. Hogy magam is egy alkotója, nevezője, vagy inkább pusztán (érvényesítő)elve volnék e képletnek, azt nem tudhatom. Ha ugyanis akár a lélek, akár a test bármikor regenerálni kívánja magát (és ezt meg is teszi, teljes tökéletességében, hibátlan módon, ha nem építünk mi gátat ellen ) mindig is megszabadul az embertől. Szabadíts meg uram, a magam gondolatától. Ez volt az egyetlen őszinte kívánságom, valahányszor igaz ima megfoganására alkalmas tudat színtere voltam, és mindahányszor meghallgatást nyertem magam előtt.
Az elmúlt hetekben, hónapokban amíg befelé éltem (leginkább) és az ösztönvilágom kiélési felületei is lekorlátozódtak, közelebb kerültem, úgy értem valóban közel egy olyan emberhez, akihez semmiféle érdek nem fűz. Felszínes külső szemlélet a számomra legkedvezőbb erkölcsi rálátásban élő is legjobb esetben legfeljebb azt gondolhatja, meg kívánok dicsőülni ebben a kapcsolódásban, holott semmiféle szerepben nem élek, ha az illetővel vagyok. Csak hagyom, hogy spontán (de nem ösztönszerűleg) áramoljanak belőlem, általam a környezetünk erői. Ez egy rendkívüli állapot.
Miután végeszakadt(?) az izolációnak, M is megjelent, volt egy jó éjszakánk, feltettünk egy hétvégét, gondolatban, amit Verőcén töltöttünk volna elvonulva, amiből persze újfent nem valósult meg semmi. Nem bántam, tulajdonképpen, nem is erre vagyunk mi egymásnak. Amivel az egyik kapcsolat megfertőződik, arra a másik épül és amire az egyik épül, azt ama másik jellegű behatás megmérgezi. Végül Székesfehérváron töltöttem az utóbbit megelőző vasárnapot, ahová leginkább a Bory Jenő által "faragott" várban kiállított Csók István festmény megtekintési lehetősége vonzott, persze mint mindig, most is kiderült, hogy ami végett odamentem, és amit valójában ott keresek (és találok) nem egyazon dolog.
L nem jelentkezik egy ideje, a legutóbbi e-mail-je kissé ködös, meglehet azért, mert belekavarom a saját emócióimat, a benne szereplő Petri-vers kissé gyanús középütt két sorral (lásd https://konyvtar.dia.hu/html/muvek/PETRI/petri00001a/petri00372/petri00372.html), bár a saját hirtelen felindulásaim, időnként zavarossá váló gondolkodásom sokszor ennél gyanúsabb, a már többször is megesett felesleges és bántó konfrontálódásom mögött esetenként megbúvó paranoid kivetítéseim tükrében így hát elővigyázatosságból nem válaszoltam.
És félválaszt adtam G meghívására is az ominózus bécsi koncertre, mondjuk úgy, hogy volt ez egyrészről egy kiváncsiságból, kísérleti jelleggel kimondott féligen, ami mégcsak talán sem, egy nem is meghívásra, mankót adtam inkább, úgyszólván, hogy eljátszhasson a gondolattal, arra való egyszemélyes igény megmutatkozásának vettem, első ízben ráhagytam én csupán, azt gondolván, ivott egy-két pohárral, előtörnek benne mindenféle kerge impulzusok, holnapra elfelejti. Aztán jön, hogy komolyan gondolja (komolyság, ugyan kérem, mi is az, benne, mint színtérben), s hogy valószínűleg nem tartják meg (ez nem is volt kérdés, nyilván) de majd átütemezik, és hogy csak egy nap, megmilyenjó volna olyasvalakivel menni, aki érti és értékeli NCave munkásságát, merthogy nekiazmilyenflash és én az érdeklődésemmel úgyis bizonnyal számot tartanék az élményre, hogy legfeljebb ő majd a földön az egyágyas szobában meg valamiféle mexicoi étterem meg szivárvány éssatöbbi, nah mondom, nagyobb baja van ennek meglehet a magaménál, ha ennyit tehetek érte, hát S'il vous plait, Monsieur, ím nemes gesztusom, legtöbb, mit adhatok, hagyom, eljátszani a gondolattal, ha már többszöri alkalommal is megkísért (persze utángoogleizva a turnénak elébb meggyőződtem róla, hogy nem egy éles meghívás ez). Vártam, mivé alakul a szituáció, s azon gondolkodtam, mikor magamnak mesélem, feldolgozván a nemkülönösebb élményt (nahát, nahát, rápörögtem volna én erre csúnyán úgy egy évvel sem ezelőtt, de szép is az élet, s micsoda humora van Lucifernek) szóval hogy ha netán tényleg sor kerülne erre a kiruccanásra, végül mennyi bizodalmam lenne, beülni olyasvalaki mellé, az általa vezetett autóba, akiről jól tudom híján van sok szükséges megfontolásnak, melyek az általa vezérelt erők koordinálásához szükségesek, legfeljebb útközben leválnék mellőle, elég szemfüles vagyok én a magam biztonságára, ő meg csinál amit akar, gondoltam, legfeljebb lesz egy annál is különb uranoszi élményem:) Mit ad isten, a napokban elveszik a jogsiját, mondja lehet, hogy vonattal kell mennünk, mit szólok hozzá? Nekem ez abszolút nem gond, imádom, ahogy szalad a táj (eszembe jut, hogy a napokban hazajövet Fehérvárról, hófehér fényekben fürdött a naplemente, és én a nyomógombos készülékemmel megszállottan sorozatfényképezem menetnek háttal a dróthuzalos villanyoszlopok suhanását, úgy hogy a kalauz egy darabig kerülget minden bizonnyal menetjegy-ellenőrzés céljából, s végül nem kéri el a jegyemet, talán mert hülyének tart, talán mert megsajnál, talán mert az a valami, ami ekkor körbeveszi szellemem, és az állapot, melybe merültem, megközelíthetetlenségbe burkol ki tudja), mondja ő is, ő is, persze pár nappal később, amikor L előtt ezt felhozza ismét, mint megbízható tanú előtt leszögezem, semmiképp se tegye ezt az utat, tőlem függővé.
És persze tegnap rájövök, ennyit sem szabadott volna megengednem Gnek. Már ennyivel is visszaél. Ittasan, feltehetőleg öntudatlanul, de visszaél, és én a fentieknek elegethagyva utat engedtem a modortalanságának, mert mégiscsak egy fél lépéssel, amit a levegőbe tehetett csak, de közelebb engedtem, így tehát illuminált állapotban már most megengedi magának afféle érdemtelen kiváltságot, hogy rigalánc-stílusában azt mondja nekem: nincs nálam kp, holnap fizetek, cica. Őszinte, botránkozásba hajló döbbenettel, szemöldökfelhúzva nézek, kiguvadt szemekkel, és lenyelem amit mondanék, egyrészt megbénít a szituáció, melyet önnön következetlenségemből fakadóan élek , egy olyan szerepben, amelyben nem vagyok, másrészt inkább nem karcolom fel az önérzetét, jól tudom, az őnála fő dolog, holott csak egy önismeret híjában ripacskodó rozoga kis egó, aki egyébként volt hogy jó szolgálatot tett nekem, s ezért nomeg a békesség kedvéért lenyelem a békát, viszem magammal ama konzekvenciát, amelynél többre, mint kísérletem nem is oly váratlan gyümölcsére ráadásul még számíthattam is.
Az imént hívott a futár, a könyvemmel mely a presszóban fog várni: És meglátta a szamár az Úrnak angyalát.
A minap, épp locsolni készültem (mivelhogy van immár énnekem nagyhatalmas batátaföldem, melyben kicsi lelkem igen nagy örömét leli), valamivel dél után, felveszem a csörgő kaputelefont, amibe azonban nem szólt bele az illető, bár emlékszem valamimódon határozottan érzékeltem a jelenlétet. Kimentem pár perccel később, nem láttam senkit.
A melankólia dicséretét olvasom épp Földényi Lászlótól. Örülök, hogy megvettem.

15. [tulajdonos]: 05 31.2020-05-31 18:03
Mögöttem a kék palást:
Hogy miféle gondolat űz örökké-más tájakra, ahol pedig nem lehetek mert
mindig épp itt vagyok - mégcsak nem is tudhatom. Emlékszem, valamiféle ragyogásra, melyet már nem láthatok, mert érzékeim megkoptak, elcsökevényesedtek, de ezek a képek szüntelenül máshová visznek, mint ahol vagyok.
Emlékszem a kéknek egy árnyalatára, melyet akárha sohasem láttam volna, tapasztalataim között föl nem lelek, mégis úgy érzem, mintha ez volna a legbizonyosabb dolgok egyike, mely hozzám férhet, - mégcsak nem is dolog, nem is érzés, pusztán sejtelem melyet az éhen kopott meggyőződés üldöztet velem, nem gyötrelem ez és nem őrület és nem megvilágosodás, de fájdalmas fakulása az életnek.
Olykor arra gondolok, talán jobb volna nem tudni róla, mert a tudás, bárminemű is legyen, nem segít rajtam, minél többet tudok, annál kevesebb leszek, s ha belém szökik is az alázat, ugyan kin segíthetek, ki nem hajlandó magát megsegíteni. Mit tudhatok? Elkerülő mechanizmusok láncolata közt bolyongó tervező, megközelítéseibe veszett, mit tud ő? Talán meglelte egyéni módját a vezeklésnek. Amely azonban nem lehet az én utam. Azt akarom, ami a lét bármely pillanatában mindenkor megvalósítható. Azt takarom, azt a kékséget, melyet személyemmel rejtek, a szellem teremtetlen, örökké jelen lévő állapotát.
Népem akarata, ha nemde pusztán álarc volna is csak az az ördög ábrázatán, nem az én akaratom. E változékony hatalom itt felettem, mindig kizökkenthető, mert magával játszik.
A fák, most is, mint mindig a legméltóságteljesebb, örök, lelketlen tartásban de anyánk vére már mérgezett. Én kényelmesen éltem, te megszedted magad. Cserepes szájakkal lihegve kaparjuk majd ugyanazt a folyót, ha az erek egy más testben tőlünk kiapadnak...

14. [tulajdonos]: 2019 03 302020-05-20 22:48
De jó, hogy ezt mégsem küldtem el....

"Hát tudod, kussolnék én üregmélyen, bárha tudnék, bárha tudnád, valóban, nagy igyekezettel, hinni akartam, hogy az volna rendjén,
és hogy csak az elengedni nem tudás képtelensége, ami persze gyakorta nagy úr énnálam, és gyakorlatozik is büszkén, időnként,
ha arra alkalmat nyújtok. De nem erről van szó. Levetem minden bőrömet, és alatta téged talállak. Azt, amivel kényelmemben, tévesen
olykor téged azonosítottalak És nem lehetek szabad, míg azt nem mondod: meglelted a magad boldogságát, nélkülem, eredjek békével,
minden, ami lehettünk volna pótolható, és mit nyomába ültettél élhető és bizonnyal életben tart és marad és marasztal stb..

Igazat szólnak azok, kik szépelgő fecsegésnek tetsző egyszerű szavakkal azt mondják, néha meg kell tapasztalnunk hiányát a fontos dolgoknak,
hogy lássuk a benne rejlő értéket. Sokszor van úgy az ember, hogy fél szembenézni bizonyos részeivel, de megélni kénytelen, így tehát
a környezetére vetíti azokat. De persze jelen levelem célja nem az analizálgatás volna,így tehát hagyjuk is ezt. Ami elmúlt, elmúlt. Beszélni
csak a még lehetségesről érdemes, akkor is, ha most még csak egy elfuserált próbafutam az, amink volt,illetve van. Valamiféle isteni csoda
kudarcba fúlásának megélése.

Mert (és jaj nekem) hiszem, konokul és leküzdhetetlen, hogy az egyetlen létező valóság ebben a képtelen véget nem érő cirkuszban itt
körülünk, az egyetlen ami lehetséges és igaz nekem, az te magad vagy, és valahol ott a mélyben, elveszve benned, tán én neked. Ha létezik e földön
lelkünknek megbocsátás, ha létezik egy apró kis hézag, amelyen átfér az ember, fikarcnyi esélyünk, ha nem is a boldogságra, de megmaradásra
önmagunkban, egymáson keresztül, nekünk megadatott, s ha már én voltam olyan oktondi, és eldobtam volna, kérlek te légy most nálam
erősebb, és gondold át, amit reszketve bár, de ekként most beismerek mégis - hogy szeretlek, s minden akaratlagosság ellenére ez változatlan megmarad,
egyetlen állandó pontnak itt bennem, ha a föld kifordul alólam, akkor is. Úgyis, hogy tudom, minden, ami volt, soha vissza nem jő, és nem is vágyom,
a múltat többé tenni, vagy megidézni, ezt remélem, te is tudod. Azt akarnám végre birtokunkba venni, ami adatott, s meglehet, csak most, és ilyen
kacska módon, de mégis, egyetlen szó ha átvisszhangzik hozzád mindebből
azt mondanám éljünk a kapaszkodóval,

ha nem, hát én azt is megértem, de kérlek akkor küldj a fenébe, és mondd ki végre, hogy ne keresselek, mert a nagy hallgatásból mindenféle
kétségek és képzetek táplálkoznak, látod, ilyen az ember lánya, reményt lel ott is, ahol csak a nagy csönd van.

(aláírás)

Ezt a levelet akartam volna elküldeni a minap neked, de gondoltam, mivel ez most lényegi dolog, azonnali visszacsatolást igényelne arról,
hogy tudsz róla, hogy el fogod olvasni, hogy egyáltalán...szóval ezért hívtalak volna, hiszen könnyebb így összeszedni a gondolataimat, felvállalni
azt, amit érzek, mert személyes verbalitását az embernek gyakran eltiporja a büszkesége, megaztán a kimondott szó elillan, sokszor nem is látja át az ember,
ha faszságokat hord össze, az emlékezés gyakorta megszépíti önnön tükörképünket, írásban azonban jobban előtűnnek a képlékeny pontok, a képtelen
feltételezések. Csakhogy arról ugye nem lehet tudni, vajon eljutott-e a mondandó oda, ahova szánták.

Gondoltam, ha már a telefont sem veszed fel nekem, hát úgyis mindegy. De mivel úgyis mindegy, hát el is küldhetem. Tudod, ezeddig olyasmi
nem is gyötört pl. hogy mifenét vétettem, amire ezt a pofont kapom az élettől. Márminthogy igyekezhettem én akárhogy a kedvedben, sohasem jelentettem még csak
annyit sem hogy mondjuk kilépj velem az utcára, olykor és egyálltalán. Most meg azt kell hogy tapasztaljam, gondoljam, ez a kis csitri (már
megbocsáss, lehet hogy nem ismerem, de annyi kontaktusom meg volt vele) egyszercsak előtűnik a semmiből (épp mint akit az "ördög" küldött volna)
és egyszeriben birtokba vesz mindent. Nemhogy amihez valaha nekem hozzáférésem sem volt, nem hogy amihez én szép szóval gyengédséggel próbáltam közelítni,
mindazt, aminek létezéséről valószínűleg mégcsak nem is tudtam, mindazt, amit én soha nem is kívántam volna magaménak,
a szabadságodat, pl arról magam azt gondoltam nemhogy nekem de senkinek nincs joga birtokba venni. Persze könnyen meglehet hogy mindez csak csonka képek
felmutatásával előhívott sejtetések énbennem, és semmi köze a valósághoz. Semmi köze hozzám, vagy hozzád. Könnyen lehet, hogy ez csak a nagy semmi lengedező
tarka abrosza, csak az üresség kínzó játékossága bennem, nade kérem...kell hogy legyen itt a mélysetét tudattalan lélekveremben elásva valahol
legalább egy anyagyilkosság, hogy kénytelen de képtelen mindezt megélnem, úgy látszik, úgy van az, hogy ezek szerint mégis kötelező
mindezt elviselnem, bár minden bizonnyal volt már asszony ártatlanabb, s volt már kegyetlenebb, kit mégis gyolcsbatekert az élet, hát mit sírok én, miféle igazságot
hajkurásszak mostmár én, ha a magamé, kétségkívül sohasem létezett.

De szerencsére, kussolnom azt nem muszáj. Nem kell nekem a torokfájás. Hallgattam én már annyit, hogy a kövek közt is kitüntetett volnék. Valótlanná dermedt,
amit éltem - mit nekem
büszkeség, mégis, mire fel?

De légy te nagyon boldog ha
egyáltalán - létezel."

Létezett. Valaha.

13. [tulajdonos]: 05 042020-05-04 23:06

létre akarok hozni
valamit,
lelkesedni
akármiért!
Az álmaimat akarom! A képeimnek, intenzitást!. Egy marék melatonint! Víziót! Víziót végre, könyörgöm!
És azt mondják, nesze, ezen a játéktéren! és mégis hogyan? És elkezdik sorolni a logikus preferenciákat, (legtöbb esetben, mert nincs víziód, melynek segítségével a jövőből látnál visszafelé vagy ha van is, legtöbbször nincs előtted, tehát nincsenek azonnali válaszaid)
hogy mit hogyan, és az ipar rutinja bedarál. Hanem a vízió kiváltja a rutint.
De amíg nincs vízióm, meddő ember vagyok, cirkuszi állat.
Bárcsak életben tarthatnék, bármit is. Pár év, és minden elhalványodik.
Ha volt is eszközöm, én nem ismertem. Féltem a kötelezettségektől, a kötöttségektől, a szeretettől (jaj mi az). Féltettem magam a saját vágyaimtól. Testemet
a férfiaktól, akik pedig nálam ártalmatlanabbak voltak és ádázul bekebeleztem azt, aki valahogyan a közelembe fért mégis. Ösztöneimre földet dobáltam, ha kihajtottak, hát arrébb költöztem, és kiváltképp ott szerettem, ahol nem vettek észre. Ugyanaz a kert, mindig ugyanaz a kert nő körém. Középütt az az orgona örökzöldnek hiszi magát. A fény itt kevés, de a sár él! Ki tiltja meg,? Tükröm, tükröm!Ha tetszik, ha nem, a valóság csakúgy stilizált. Oh, azok az ördögi jelentésviszonyok!
"ha megígérjük, hogy nem nyúlunk semmihez, akkor az idő az összes rétegével örökké való"
ez egy megjelölés nélküli idézet valahonnét, kb két évvel ezelőttről, valami kusza jegyzettömbből
Úgy másfél éve, még egy legális időréteg után kutattam, ami megmenthetett volna, de hát mindennek ára van. Megőriztem a fizetséget, az is inflálódik. És ami volt, vissza nem jő. De akkor még ugrani akartam, azt hittem, megvan minden elszántságom, elfeledni mindent, áttörni az összes üvegréteget, ami elvághat a megismerhetetlen önvalómtól,a tiszta, közvetlen élményt akartam, az egyetlen igaz valóságot, fejest, egyszerűen csak fejest akartam ugrani életem mélységébe és misztikumába. Közvetlenül, magamat akartam. Újjászülethettem volna, ha kész volnék én valaha születni. Az egész életem egy hosszantartó, ernyedt felébredés, és a fojtások, melyekre így fel sem éledt ösztöneim teremtődtek volna, a katartikus, hősi küzdelmek, a kitörés, a győzedelmes harc elmaradt, valaki benyúlt értem, még mielőtt a távozásnak szükségét érezhettem volna, lebaszott ide, lucskosan, kótyagosan, ahol, azt se tudom, hol, de: vagyok.
Végtére is: vagyok. Ennyit tudok, biztosan. És hogy vízióra van szükségem, vagy beharap és elnyel a pokol. Ó, azok a keserű mellek!

Jaj az elkövetőnek, ki aztán kiváltképp csodálkozik, midőn felébred, koponyájából nehéz ködök szivárognak, és elindul, hogy megkeresse a tegnapot, hányszor visszafordul még, míg kitörhet, "jaj annak aki feltámad és nem érzi önnön életét". Az ilyenek miatt, mint én, kellenek még a hatalmasok, de az ilyenek, mint én, sohasem tűrhetik őket.
Enyém az örökös eszmélet terhe, és nem bírhatom.
Maholnap harminc leszek és a csend ordít velem. Van néhány őszhajszálam, és kifejlett okaim az elmúlásra. Bizonyos halálom óvatos hírnökei megjelentek. Meghajolok. Mi minden az, amiről számot nem adhatok. Összerogynék, ha felfoghatnám.
Ahhoz, hogy elviseld ezt a csendet ezt a mondhatatlan űrt (vízió vagy célszemély híján, akin víziótlanságod levezetheted), tudnod kell, mire számíthatsz tőle. Ha nem, magadra maradsz falánk addikcióiddal és egyszerű, hanem alantas ösztöneiddel. Hogy aztán mégse válj magad martalékává, napirend kell. (Ötlet a mégis a célszemély begyűjtésére már rég nem opció.)
Napirend: hogy reggel pl felkelj, egyél valamit, nem élvezetből, hanem puszta következetesség gyanánt, hogy legyen energiád, de mihez is? Kell, hogy legyen víziód, amit lebonthatsz a napi rutin szintjére, most hogy már van ugyanis energiád (ami persze mindenképp van, az evés által csupán felszabadul) át kell helyezned, magadról, a célkeresztet. Erősen tartsd, a csend, észrevétlen, önmagad felé húz. Ne felejtsd, valahol, vannak még itt mások. Élnek még emberek. Egyek, mindannyian, tebenned.



12. [tulajdonos]: 04 052020-04-05 12:00
Nem engedhetem meg magamnak, hogy elnehezítse lelkemet a megvalósulatlan felett való áhítozás.
Elvvégre, mi volna az, ami olyasvalakit, mint G visszatarthat a lehetőségtől, holott adott?
Csakis saját maga. Azonkívül persze, nem vagyok kompatibilizálható (ez a szó, vajon létezik?)
nem illeszkedem semmilyen általa ismert társadalmi szerepbe. Persze, könnyedén felszedek bárkit, amennyiben arra egyetlen nyomatékos okom az általa való önnön szórakoztatásom. Ez különben igen érdekes.
Egy azonosíthatatlan női minta vagyok. Bebábozódva kuporog, de nagyon is létezik bennem az anya, a meg nem foganhatókkal, kiket most még visszataszítanak a falak, e végtelenbe nyúló istentelen egyenesek.
Gyermekekkel, akik maguk döntenek az elszakadás mikéntjéről. Akik az élőt tanulják meg művelni, nem a holtat. Szolgálattal uralkodnak maguk felett. És nem számítanak: semmire. Otthonaim ablakokból állnak.
Olyan érzés, mintha egy virtuális játék figurájával próbálnék manőverezni, aki természetesen meddő, minthogy tisztában van élettelen voltával, és azzal, hogy bármi, amit leképez, szintén élettelen. De leteszi a joystickot, elrendezgeti maga körül a kis fészkét, mert tudja, a valóság ott történik, körülötte, és várja, hogy belépjen valaki. De közben, rajta kívül mindenki a képernyők előtt ül, így végül nem marad esélye egyetlen fronton sem az érintkezésre.
Visszatérve persze gyakran kiesve találom magamat a szerepből. De egyetlen gyermekem születésének lehetősége is nemesebb gesztus a teremtés részéről, mint húsz kiváló karakter létrehozása.
Összeszedem és elviszem az öreg ruháit. Még mindig van bennük valamiféle avas öregemberszag, amit így is érzek. Nem tudom szebben megnevezni. Azonkívül szándékomban áll elmenni világgá. Vadvirágos lépcsőkön indulok, mint mindig. (Aztán persze Budakeszinél visszafordulok, mint általában)
Már nem először álmodok egy különben barátságos képű, sima arcú harmincas fickóról, felkötött bal kézzel, rendszerint fehérben, aki összességében kellemes, de furcsa érzést vált ki belőlem. Két konkrét alkalomra emlékszem. Ma éjjel is, várt rám, egy kőfalú ház kisebb konyhájában, ahol nem voltak ajtók (ablakokra se nagyon emlékszem, csupán minimális fényre, amely sugárban szűrődik valahonnét mögülünk), akár egy ól, olyan volt és én megint egy nagy, fekete potrohú pókot kergettem, egy nem túl kicsi) gyerekkel, 66 légycsapót számoltam össze, három helyen, be voltak tűzve a fal mentén futó (víz?gáz?) csapok alá, vagy fel voltak akasztgatva, kiálló vékony, rozsdás szögeken. Össze vissza kujtorgok a városban, leomlott vakolatú egymásra halmozott téglaépületek, mintha egy egyszintes, T alakú, régi
bevásárlóközpont volna, a bejárat környékén a presszó ledkivilágításának egy darabja, üvegajtók, élettelen, mihaszna termek, majd romos ólajtók. Valamit hozok-viszek, leállok jellegtelen férfiakkal, a pók szétszakadt részeit a macska ürítetlen alomtálcájába dobom. Az a fickó csak tűri ezen szélhámosságokat és vár. Sarkoknál szakadt, régi, viaszos-vászon asztalterítő. Valakivel beszélget. Innen tudom, hogy végigkísérik cselekményeimet, és tudják, hogy végül oda fogok menni hozzájuk, hogy elmenjek azzal a fickóval.

11. [tulajdonos]: 04 032020-04-04 02:13
A külsőnél bizonyosabbnak érzem a belsőt. De olykor ki kell lépnem magamból, és ekkor
minthogy az anyag rideg és körülhatárolt, szellemként élem meg önmagam. Visszatérvén pedig a világot, mint a valóság hologramját érzékelem magam körül. Minthogy a belső nyújtja a bizonyosságot, a visszahúzódáskor születik meg az emelkedett állapot, és a világban való ténykedés magától értetődően szorongást kelt. Ha lenne terapeutám, most összezsugorítanám.
A bekebelezési mechanizmusaim nem hagynak nyugtot. Egyfolytában G-re gondolok, istenem, miért nem tudok olyan fickót szeretni végre egyszer, aki hozzám való? Vagy legalább szeret? Miért a durcás menetelés folyvást a hanyatlásba? A rothadás csodálata? A varjak, legalább repülhetnek.
L felhív néha, azt mondja, ha bármire, tényleg bármire (ezt hosszabban nyomatékosítja) szükségem volna, ne habozzak hívni. Akármiben. Bármikor. Ez sokat jelent egyébként, bár nem vagyok segélykérő típus. Inkább elbámészkodom önnön tragédiámon. L az egyik legjobb dolog volt az életemben. Szerencsére, hamar beláttam e szerelem lehetetlenségét. Szerencsére, ő is belátta. Azóta csak kísérjük, nem pedig kísértjük egymást, és lett egy egészséges és értékes emberi viszony. Azon gondolkodom, ha G-vel hasonlóképp lehetnék, megrágnám jó alaposan, aztán kiköpném, összeállhatna, emberi formát ölthetne ő is a számomra?
Mindenki beteg, bár én olykor radikálisan őszinte vagyok magamhoz.
Ezzel vigasztalódom. De vigasz-e az igaz? Vajon lehet-e, hazugság nélkül élni? Szegény Attilácska...
És jaj, szegény, drága édesapám, aki minden bizonnyal súlyosan skizofrén volt, plusz még ki tudja mi...az isten irgalmazzon nekünk, makulátlan őrülteknek.
Ma ajtókat festettem, holnap is azt fogok. Jól esett rákoncentrálni a munkára, és kizárni minden mást, holott
a minden vészterhesen közel van. Persze még jobban esett volna rácsapatni a hófehér mázolmányokra mindenféle olajszínű absztrakcióhányást, de erre még megvan a stabilan kiépített belső ellenállás. Plusz most úgy tűnik ráadásul egy teljesen ellentétes program fut, vállalásomnak megfelelően holnapi kezdéssel adagonként kimosom az öreg ruháit, mint kiderült toronnyi banánosdobozokban áll a szennyese. Remélem, ha megérem és megöregszem egyszer én is, lesz egy luknyi öreg vityillóm, vagy egy ilyesmi kis alagsori zugom, aztán egyszer-egyszer rám is rám néz valaki, aki azt nem azért teszi, hogy jót cselekedjék rajtam keresztül, hanem belátja, hogy mire van szükségem.


Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2020-02-26 09:25 lista
2019-11-21 14:36 nélküled
2019-11-01 10:46 Francesco de Orellana
2019-10-28 10:21 Kosztolányi Mária
2019-10-07 16:11 paricska
2018-12-07 20:19 u.a.
2018-12-07 14:21 szép
2018-11-14 11:19 Bara
2018-09-28 23:41 furim
2018-08-27 10:16 Vajdics Anikó -- kedvencek
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2020-07-14 13:42   Napló: PIMP
2020-07-14 12:55   Napló: az utolsó alma
2020-07-14 11:51   Napló: EXTITXU-UXTITXE
2020-07-14 11:40   Napló: Hetedíziglen
2020-07-14 11:22   Napló: az univerzum szélén
2020-07-14 10:37   új fórumbejegyzés: Tóth Gabriella
2020-07-14 10:30   Új fórumbejegyzés: Pálóczi Antal
2020-07-14 09:03   új fórumbejegyzés: Radics Zina
2020-07-14 08:32   Napló: az univerzum szélén
2020-07-14 08:27   új fórumbejegyzés: Radics Zina