DOKK

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2828 szerző 37057 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Z. Tóth Imre
  Levél Fukusimából
Új maradandokkok

Bara Anna: életbezártak
Nyári László: Kísérleti
Varga Árpád: apevák (No. 4)
Albert Zsolt: HAJNALI FRONT
Kiss Anna Mária: Pufikához
Szilasi Katalin: Várakozás
Petz György: Lomtalanítás fohász
Vajdics Anikó: Egy éjjel
Bara Anna: alteregók
Farkas György: Öregszik
FRISS FÓRUMOK

Gyors & Gyilkos 3 órája
Nagyító 19 órája
Ötvös Németh Edit 1 napja
Péter Béla 1 napja
Kiss Anna Mária 1 napja
Tóth Gabriella 2 napja
Pataki Lili 3 napja
Bátai Tibor 3 napja
Albert Zsolt 3 napja
Gulisio Tímea 3 napja
Nyári László 3 napja
Szilágyi Erzsébet 3 napja
Horváth Tivadar 3 napja
Fekete Orsolya 3 napja
Varga Árpád 4 napja
Gyurcsi - Zalán György 4 napja
M. Szabó Mihály 4 napja
Farkas György 4 napja
DOKK_FAQ 5 napja
Tóth János Janus 5 napja
FRISS NAPLÓK

 Bara 2 órája
Qui? 9 órája
Gyurcsi 10 órája
nélküled 11 órája
Hetedíziglen 14 órája
Frady Endre 16 órája
N. D. S. L. (Vajdics Anikó) 17 órája
mix 20 órája
Zúzmara 20 órája
Sorrento 21 órája
Juli 22 órája
Ötvös Németh Edit naplója 23 órája
törmelék 1 napja
történések 1 napja
leállósáv 1 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: Pssz!Ich-ézis
Legutóbbi olvasó: 2020-03-30 08:16 Összes olvasás: 807

Korábbi hozzászólások:  
10. [tulajdonos]: 03 242020-03-25 01:09
Kezdem megelégelni ezt az egész jelmezbált. Félreértés ne essék, nem vagyok érzéketlen, megértem én, hogy vannak veszélyeztetettek, és bizonyára joggal tarthatunk az egészségügy összeomlásától is, már aki ezeddig azt valós védőhálóként élte meg. És nem is áll szándékomban kitenni őket semmiféle plusz kockázatnak, magam mid ezidáig is úgy éltem, hogy a legkevésbé kerüljenek testnedveim kontaktusba másokéival, annak se lettem rajongója még soha, aki indokolatlanul a közelembe furakodott, stb ezek tényleg alap dolgok, természetem további jellemzői pedig mindig is arra késztettek, hogy a nap nagyobbik részében magam legyek, a tömeget pedig pl sohasem kultiváltam. Elmondható tehát, hogy a kialakult helyzet szinte kifejezetten komfortos, az emberek kénytelenek lettek oly keretek közé szorítani az életüket, amelyet én természetszerűleg élek. Csakhogy ezek kénytelenek harsogás és botránkozás nélkül véghezvinni mindezt.
De a rettegés hiányát senki ne kérje tőlem számon. Bujkáljanak azok föld alá, barlangokba, akinek van félnivalójuk, de engem hagyjanak ki ebből a cirkuszból, semmi közöm ugyanis ehhez a műsorszámhoz. Amióta tudatomra ébredtem, természetem erői tartanak fenn, nem szedek semmilyen vitamint, táplálékkiegészítőt, az étrendem jórészt nyers növényi táplálék, nem szabályozom erőszakkal termékenységemet, semmilyen orvosi ellátást nem veszek igénybe a legszigorúbb kötelező munkaköri vizsgálatokon kívül u.m. tüdőszűrés. Távol áll tőlem még a tulajdonszerzés is, jóformán, nemhogy a halmozás, Már maga a téveszme is, hogy láthatnék bárhol bármi mást magamon és a bennem létezőn kívül, az utazgatásra való hajlam úgyszintén. Két pici lábamon közlekedem, nagy ritkán buszra, metróra, villamosra szállok, ha mindez nem volna, csakugy megtenné a bicikli is. Úgy pusztulok, ahogy jöttem. Az élet ugyanis pusztulás, kedveseim. Gyönyörű pusztulás. Nem kívánom felülírni a teremtés egyetlen mozzanatát sem, és éppen ezért: szabad vagyok, és nincs mitől félnem. Remegjenek azok, akik mesterségesen tartják magukat, vagy családtagjaikat életben, hamis, hiú hatalmat gyakorolva a sors felett, fél életük elkerülő-mechanizmusok gyáva láncolata, kaparva hasalás egy méltatlan, mindig elérhetetlen és üres cél felé, nevezetesen, hogy zavartalanul és végérvényesen megtelepedjenek ebben a pusztuló világban. Akik ezt radikális gondolkodásnak minősítik nem tudják, mekkora csalás az egész életünk, horkolva alusznak és vicsorogva horkannak fel, ha világossággal háborgatod az elméjüket. Még mindig a megszokott életük, a gazdaság, a vendéglátás és a szórakoztatóipar felszikrázásáról vizionálnak, ha mindez véget ér, a legújabb médiacikkek piacradobásáról társalognak és ötpercenként a sminkjüket ellenőrzik. Az arcukon, a tiéden, amikor az életükről beszélnek, kifent radarjaikkal pásztázzák a közöttetek létrejött atmoszférát csodálatod vagy épp szörnyülködésed után kutatva.Felőlem jöhet, aminek jönnie kell.
Azt álmodtam, a kihalt városban sétálok, feltehetőleg a Margit híd pesti hídfőjének a környékén, lődörgőm a villamossínek fonatai között, azt próbálnám kisilabizálni, a távolba fúrva tekintetem, melyik irányba, s melyik járműre kellene szállnom, amely az adott irányba visz, az irányt viszont képtelen vagyok eldönteni, mintha beláthatatlan kanyart venne alattam a folyó, már nem tudnám megmondani, melyik a Pest, s melyik Buda, hová futnak a sínek, mintha döntésképtelenül állnék, lehetséges életeim között, a hanyatlásom és felemelkedésem válaszfalán imbolygok, rettentő szélben, egyedül a folyó, melyet biztosnak érzek.
A lakásban ismét pókok. Fehér pókok. A presszóból, a pultról, szintén kitelepítettem egyet. Az előadás tehát újraindul, kissé átalakult díszlettel. Figyelek.

9. [tulajdonos]: 03. 23.2020-03-23 22:10
Nos,
szép kecsesen elejtettem ismét a fonalat, ahogyan az persze várható volt, össze is gubancolódott az rendesen, s nyilván, senki nem bogozza majd ki, hacsak én nem. Így tehát, mi mást is tehetnék, ím, visszatértem, teljes, hitelesített változatban, én, Sehonnia hercegnője, ki néhány hónapja, megengedtem a gőgös és setét gondolatot, miszerint a világ túllendült önmagán, érezvén a döccenést, azt is mondtam (ha jól emlékszem, kimondva hangosan, nem pont ezekkel a szavakkal, ámde ) uccu neki, légyen hát apokalipszis, nincs, mi ideláncoljon, magamfajta senki-lányának nincs mit veszteni, s most itt ülök, mint fák tövén a bolondgomba, macskátlan. Kisemmizetlen. Még érzek.
És rendelkezem. Ezzel a perccel, a következővel és az azután következővel, hadonászva szavakkal, kacajjal könnyembe, nyálamba öblögetem, habosítom, amit találok, semmi konstruktív dolog, csak emlékezem, nem gondolkodok. Hagyjuk ezt most. Hagyjunk most mindent.
Érdekes, hogy T bár valójában maga sem tudta mekkora jelentőséggel és csak számomra érzékelhető nyomatékkal mintegy mellékesen feltette a kérdést, egynéhány héttel az események előtt, mit gondolok az eutanáziáról? Először csak az ápolóra tudtam gondolni, hogy micsoda áldozat az övé, azután, hogy mettől kezdve szólunk mi valójában bele, ezt a mai napig nem tudnám megmondani. Hovatovább csak sajnálni tudom, ha valaki azt gondolná magáról, ő igen. Hogy mérgezték-e? Nem számít. Hogy hibás-e az első orvos, amiért fel sem ajánlotta, hogy hibáztam-e, hogy nem jutott eszembe nekem magamtól a vérvizsgálat, hogy aki nekem őt átadta, s noha nem volt laikus és bizonnyal gyanította, hogy eleve beteges volt szegénykém, hibázott-e, hogy nem szólt, susogó hangok, már halkulóban, mindez lényegtelen.
A Hold másik oldalára gondolok, amit még sohasem láttam. A választásaimra, a hanyatló életekre, amellyel tudtomon kívül, talán magam vigasztalom. Meg kell ismernem ezt a jelenséget, mert irányítja az életem, a választásaim rendszeres befolyásolásán keresztül. Azt hiszem, Stanislav Grofot kellene olvasnom. Persze, most erre is van időm. De jól tudom, mindez illúzió. Semmire sincs, és mindenre van.
Fogalmam sincs, mit kezdek magammal, ha bedől a vendéglátás. Pár hónapig ugyan elvagyok, és azután?
Az lehetnék végre, aki vagyok. Kiengedhetném a démonaim. Teljes ellátás.

Olvasói hozzászólások nélkül
8. Pillanat: Annyira2020-03-22 09:33
jól indult ez a napló!

Várom a folytatást!

Szerintem, én, ennyi ideig, megszakítás nélkül, nem tudtam volna írni.




7. [tulajdonos]: 03 112020-03-11 14:55
Tegnap rám tört a zokogás, tehetetlenségemben hogy nem tudtam megnyitni
egy általam elzárt vízcsapot.
Megeredtem pedig 4 napja, hogy utoljára találkoztam magammal, tekintetemben
soha meg nem született égitestek porladása, vagyok aki nem lehetek
beapadt forrás, szűkülő tükör,
méhem a meg nem születettek kárhozata
soraim a nem versek útvesztői
forró húsom hűs pengékről álmodik és nem vigasztalhatom
mert a halál nem vigasz :kérlelhetetlen, dacos ajándék, és a hús
nem álmodik
a hús nem érez
csak éreztet és éheztet.
Hosszas kitartó munkával elég hajlékony lehetnék hogy kibújjak saját csípőm alatt de ahogy ezt kigondolom
seggem a földre húz.
Saját hálómban ragadtam. és hol vagy Te, aki ismered azt a bizonyos ütemet és aki
túlélnéd falánkságom?

6. [tulajdonos]: 03. 07.2020-03-08 00:02
Holnap nőnap ( példa arra, hogyan lehet a lehető legneurotikusabban indítani egy aznapi naplóbejegyzést), a férfitársadalom legfőbb szerencséjére és persze isten kegyelméből ma már kaptam hét, azaz 7! szál tulipánt egy idegen férfitól, így ezt már nem nagyon lehet elrontani, legyen az bármilyen otromba produkció, inzultus (nah jó arra persze semmi szükség), tapintatlanság és figyelmetlenség, szinte előre el van nézve. Ez a fickó megmentette ítéletemtől a férfitársadalmat. Egy időre.
Szóval ez ma, meg a cserfes fellegek, változó égbolt, épülő tornyok. A Református Egyház valóban épít egyet, pontosabban renovál, nekünk sréhen szemközt, ha egyszer újra felhúzzák, ismét kevesebbet látom majd a napot. Annyira direktnek érzem ezt a szimbólumot, hogy zavarba ejt lejegyeznem. Nem nagy dolgok. Előttem, egy majdnem-egész Telehold.
Azután lássuk csak: igen-igen elfáradtam jólesően, leírhatatlan érzés volt ellazítani az imént a lábujjaimat, amint a hintaszékbe huppantam, hátradöntve fejemet lecsukni a szemem és közben érezni az ölembe huppanó macska kezembe túrt bajszos pofikáját. Ez az érzés - hálásnak lenni az életért, anélkül, hogy mindezt elgondolnánk - ez az érzés, kevesebb és több mint a boldogság. Ez az érzés nem érzés. Ez egy könnyen szálló tejfehér tollpihe.
Borzas kis ördögöm keltett hajnali fél hatkor! Csoda, hogy be nem dobtam az unalmast délutánra. Így tehát nagyon időben érkeztem, nagyon pedáns nyitottam, ettem-ittam rendesen, nem is érzem már a torokkaparást sem. El-el szórakoztam napközben. de estére nem volt semmi meló. Ott dudorásztam jóformán egyedül vagy egy órát, este, jött G, tiszta kriptaház, mondom, s mintegy mellékesen megállapítom, hogy nagy valószínűséggel ő sem igazi, (s hogy tényleg nem ő az igazi, azon magamban jót kuncogok).
Amikor ilyen könnyű vagyok, nem kecsegtetnek és nem is veszélyeztetnek hátrányomra való impulzusok olyan személyektől, akik egyébként rám tapadnak, vagy akiknek nagyobb jelentőséget tulajdonítok, mint amilyeneket megérdemelnek. A mai este erre tökéletes példa.

5. [tulajdonos]: 03. 06.2020-03-06 23:18
Nem haladok Straussal, mert gyönyörű. Megállok egy-egy résznél ötször-hatszor újraolvasom, azután vagy negyed órát merengek felette. Lenyűgöz ez a fickó.

,,Előbb arannyal lakott jól a világ, azután cukorra éhezett meg, de a cukor maga is rabszolgákat fogyasztott. A bányák kimerülése - amit egyébként a nagyolvasztókat fűtő erdők kiirtása előzött meg - , a rabszolgaság eltörlése, végül a világszerte növekvő igény a kávé felé irányítja São Paulót és kikötőjét, Sántost. Sárgából, majd fehérből az arany végül feketére vált."
,, De még a legzordabb európai tájakban is van valami rendezettség, amelynek Poussin volt páratlan tolmácsolója. Menjenek ki a hegyekbe: figyeljék meg az ellentétet a kopár lejtők és az erdők között, az utóbbiaknak a mezőségek fölé emelkedését, az ilyen vagy olyan növényfajtának a magaslat vagy a lejtő szerinti túlsúlyából adódó árnyalatok különféleségét - Amerikába kell utaznunk, csak úgy tudjuk meg, hogy ez a fenséges harmónia a természetnek egyáltalán nem magától való kifejeződése, hanem a hely és az ember együttműködése során sokáig keresett összhangból származik. És az ember jámborul csodálja múltbéli vállalkozásainak nyomait."
,, Egy ember alig járta szárazföld kínálta magát olyan embereknek, akiknek mohósága már nem érte be a maguk világával. Ez a második vétek majd mindent újra kérdésessé tesz: istent, az erkölcsöket, a törvényeket. Egyszerre és egyszersmind ellentmondóan, gyakorlatilag mindent megtapasztalnak, és elvben mindent megkérdőjeleznek. Megtapasztalják a bibliai Édent, az ősök Aranykorát, az Élet vizét, az Atlantiszt, a Hesperidákat, a pásztorkölteményeket és a Szerencse-szigeteket, de kétség is támad egy tisztább és boldogabb emberiség láttán (ez az emberiség bizonyára nem volt igazán tisztább és boldogabb, de valami titkos lelkifurdalás annak hitette ), a kinyilatkoztatás, az üdvözülés, az erkölcs és a jog iránt. Soha emberiség nem ismert fájdalmasabb próbát, és soha nem is kerül hasonló elé, hacsak fel nem bukkan sokmillió kilométerre a mienktől egy másik földgolyó, amelyet gondolkodó lények laknak. "
,,Ekkor szőni kezdi finom csapdáit az illúzió. Szerettem volna az igazi utazások korában élni, mikor még, mikor egy zavartalan, nem fertőzött és nem elátkozott látvány kínálkozott teljes nagyszerűségében, jó lett volna, ha nem is magam léptem volna be abba a világba, hanem Bernier, Tavernier ,Manucci személyében. Ha egyszer belekezdett az ember, nincs vége a feltevések játékának. Vajon mikor kellett volna látni Indiát, melyik korban hozhatta volna a legtöbb eredményt a brazíliai bennszülöttek tanulmányozása, és mikor lehetett volna a legkevésbé torzítva megismerni őket? Többet ért volna talán, ha a XVIII. században érkezem Rióba Bougainville-lel, vagy a XVI. században Léryvel és Thevet-vel? Minden fél évtized, amennyivel előbb érkezem, egy szokás megmentését teszi a lehetővé számomra, azt, hogy részt vegyek még egy ünnepen, megismerjek még egy vallást. De túlságosan ismerem a szövegeket, így jól tudom, hogy ha visszamegyek egy századdal, egyúttal olyan adatokról és érdekességekről mondok le, amelyek gazdagítják gondolkodásomat. És íme, előttem a kör, amelyből nem tudunk kitörni: minél kevésbé tudtak egymás közt közlekedni az egyes kultúrák, s így megrontani egymást érintkezésükkel, annál kevésbé voltak képesek egymás küldöttei, hogy felfogják eme különbözések gazdagságát és jelentéseit. Végeredményben két lehetőség foglya vagyok:
hol régi utazó vagyok, előttem egy csodálatos látvány, de minden, vagy majdnem minden részlete elsikkad a szememben, - s ami még rosszabb, gunyoros, vagy viszolygó érzést kelt bennem - hol meg modern utazó vagyok, aki egy eltűnt valóság maradványait hajszolja. Mindenképp csak veszíthetek, még többet is, mint gondolnánk : mert én, aki árnyak közt sopánkodok, nem állok-e idegenül az igazi látvány előtt, mely éppen most ölt alakot, de én még nem emelkedtem olyan emberi magaslatra, hogy a kellő értelem meglegyen bennem megfigyelésére? Néhány évszázad múlva, ugyanezen a helyen egy másik - és hozzám hasonlóan kétségbeesett - utazó siratja majd, hogy eltűnt valami, amit én még láthattam volna, de elsikkadt előttem. Kettős betegség áldozata vagyok, minden bánt, amit csak megpillantok, és szüntelenül szemrehányást teszek magamnak, hogy nem nézek eléggé. "

Meg ilyenek.
Ez az elcseszett nyirkos homály volt egész nap. A háziördög teljesen felpörgött. Reggel kirontott az esőre, úgy egy óra elteltével méltóztatott csak befáradni, felborzolt bundával és saras tappancsokkal végigügetett a lakáson, majd megkeresve a lábszáram legkeskenyebb pontját, ott leföldelte magát, akár egy bakkecske ( pár perc elteltével észreveszem, már hintázik ). Az egyszemélyes bohócária még mindig tart.
Rettenet kupleráj. Ma megnézem a Psychét, és talán azt is megmondom, elsőre miért kavart fel, történetesen, ájulásig, és hogy mi lehetett, ami akkor, ott, a Csobánc utcai lakás ablakában, ahol összeestem és ahol másnapra kipenészedtek az ablakkeretek, apró kis penészvirágok nőttek, Gy hangja megdöbbentően messziről, és az a valami
elhagyta a testem, egy időre, legalábbis. Talán megmondom.
A torkom mindig száraz, és nehezen nyelek. Csipkebogyó és zsálya keverékéből nézes citromos főzetet....vérnarancslé, még több c-vitamin, vérnarancslé, pomelo.
A varjú a fények játékát csodálja az anyag áramlásában, s a holt vagy a pusztuló éppoly megnyugtató látvány számára, amilyen áldásos minden folyamat, mely e pusztulást kíséri a nagy egészre nézve. Oldalra fordítom a fejem, hogy a jobb szememmel lássak, amikor kinézek az ablakon, azután elfordítom a fejem, vízszintesen. Egészen megváltoznak az arányok. Még erre is emlékszem. Amire tekintetemmel fókuszálok, közelebb jön, minden más élét veszti, pislogással egyik szememtől a másikig változtatom látásom fókuszát.
Milyen jó volna most felszállni az esőbe, de ezek más idők. A föld alá kucorodom.

4. [tulajdonos]: 03 052020-03-05 22:34
A szorongás ikerpárja sz agresszió. Ha valaki szorong, a saját testét pusztítja.
Ha egy nagy darab ember dobálja magát, piciny lelkét félti, ott belül, és azt szorongatja. Igy a leendő kezelőorvosom. Teljesen oké a fickó, de nem tud segíteni a problémámon. A problémámon csak én tudok segíteni, ha van egyáltalán problémám, s mégha az történetesen megrekkent paradigmáink által bekorlátolt ön- megélésünk és reflexióink valamint a haszon, az élvezet, a kényelem, mint mindennapi cél találkozásának és egymásra hatásának szinte egyenes következménye is. Még jó, hogy felkordul a lelkem, feleslegesen marcangolom magam. Azért l-nek ezen a ponton meg kell hagyni az igazát. És nem szabad elfelejteni azt sem, amire T felhívja a figyelmem, s amit egyébként magam is gyakorta hangoztatok, néha mégis elfelejtem. Ki az a normális? Mi az, hogy normális? Nincs egzakt pont. Tényleg nincs. Másrészről irigylem azokat, akiknek megvan még róla az illúziója. Akiket kielégít még a semmi burjánzó játékossága. Nos, Ady, a nagy utazó, az örökös kereső, az eltévedt lovas, szintén nem talált semmit, eme közléshez jutottam ma, mely halványan feliratozta az ébrenléti valóság alatt elém vetülő valóságos vetítést.
A mai feladataimból persze egyet sem teljesítettem, ugyanakkor, nyilván mindent beteljesítettem. Nekem nincsenek feladataim, ahogyan a túlélőknek. Megéléseim és átéléseim vannak. Nem kormányzom, de szövöm az életem, ami nem financiális építmény: teremtő látomás. Apropó álmomban - nem apró - pókok. 2 képre emlékszem. Semmi jelentős, legalábbis, azt hiszem.
A minap olvastam egy cikket, egyébként melyben az álom létrehozásának és felidézésének folyamatát vizsgálták, levonván néhány mostanában (talán kétezres évek ) megejtett kísérlet eredményeként ama koncepciót, miszerint álmunkban pusztán képalkotás történik, az eseményeket a visszaemlékezés folyamata az, ami huncutmód láncba fűzi. Mindebből a következő koncepciót vontam le: eggyel több szuperképességet kell, hogy jegyezzek innenstől magamnak, hisz mindezen fortélyos igazságoknak én kérem ezeddig is tökéletesen birtokában voltam, én, a bamba civil, minthogy jól megfigyeltem ennekelőtte is magamon mindeme játékos funkcióink csalafintaságát. Ezek szerént tisztánlátásom továbbra is kirívóan kristályos:)...
Ma nemevős nap volt. Valami nyavalya is kerülget. Már tegnap mondta valaki, hogy be vagyok rekedve, ráfogtam a hörghurutra, meg a párás hideg levegőre. Nade ma, C hív telefonon, (miután keltem, kb 12 tájában, ami tíz óra alvást jelent) s mondja lehet orvoshoz kéne mennem, mondom nem , de érzem nem sokkal később a kaparó, nehézkes nyelést, megduzzadt manduláim.
Bodza és vasfű keverékéből készítek forrázatot némi citrommal és mézzel elkortyolom, Banán, zabkása. Délután pizza, este répa, zöldséges csilis bulgur, csoki, vérnarancslé.
Zsálya, gyömbér, csipkebogyó. Vérnarancslé. Amíg ülök a lemenő nap alatt Strauss Szomorú trópusaiba merülten , A Tót Árpád sétány egy viszonylag rejtett padján, egy fenyvescinege az engem jól rejtő növényzetre száll (mindezt oly szapora vehemenciával hajtja végre, hogy majd lesodorja a kapucnit fejemről röptében) és vad szövegelésbe kezd, aminek láthatólag egyenesen én vagyok a címzettje. Egy közepesen nagy testalkatú, fiatal, fekete kutya is odakeveredik, megszaglász rám néz, visszaszalad. Bementem a Széchenyibe, váltottam bérletet erre a hónapra, minthogy időm már nem nagyon volt, épp csak benéztem az Ady kiállításra, a személyzet gyanúsan méregetett, ránézek a belépőkártyára, olyan vagyok a képen, akár egy kísértet, ezen jót derülök, persze a derűs kísérteten nemkülönben így aztán felül is emelkedem a kellemetlen érzeten.
Semmi különös

3. [tulajdonos]: 03 042020-03-05 01:17
Nem sok kedvem van írni, de tartani próbálom magam a tervhez, szóval megteszem.
Van egy szatyor télifagyim és ez vigasztal. Francinak ma rendben ment a kajálás, egyik tányérja kopp üres volt, a másik szét volt dúlva, de abból is fogyasztott, még egyszer tálaltam, hátha, pár falatot evett, bekentem a nyakát. Jelenleg a nagy zokniskosárban szunyál, benn a szekrényben. Akarom ezt az életérzést.
Meglehetősen későn értem haza, kényelmesen zártam. (milyen finoman fogalmazom, pedig valójában inkább következetlenül és koordinálatlanul fejeztem be a dolgomat, de persze megvan minden, ahogyan szokott volt lenni) G nem tágít a nyakát szagláztatja, valamilyen elfuserált parfümvételsztorit kerekítve, de mindegy nem is szeretnék erre több energiát fordítani. Felhívtam ma a "gyógyszerészemet", ugyan megtette a szokásos kanyart, viszont igen berágtam, a mennyiség miatt, összefogtam 10 db ezrest, nehezebb volt, mint az egész, zacskóstól. A napokban mindenképp beszerzek egy mérleget.
Reggel elültettem azt a virághagymát, ami a pulton kallódott már egy ideje.
Alapvetően túlfűtött hangulatban telt a mai nap, rendben étkeztem, bár ez kevésbé nyüzsgő munkanapokon mostanság ez rendszerint sikeredik. Éjjel kutyákkal álmodtam. Nem igazán félhettem tőlük, annyi bizonyos, a félelem utóérzete szinte mindig átsejlik az ébrenlétbe, egykét nappal az álomkép megjelenése után is felidézhető. Úgy sejtem, az engem uraló zavart gyakran kutyafélék képébe öltöztetem. Életem második kutyaharapását a minap éltem át, egyébként, ennek sincs nyoma, csakúgy, akár a legelsőnek (az állat akkor is, csak mintegy pillanatnyi zavar következtében kapott rám, majd belebizonytalanodott a harapásba), s reggel óta az a néhány homályos álomkép is visszasüllyedt, szétázott.
Holnapi elsődleges feladat: tandíj átutalása. Valamint átfogóbban lecsekkolni a leendő Dr urat. Esetleg időpontot kérni fogröntgenre, valamint megcélozni a háziorvosi rendelőt, régóta halogatott tüdőszűrés esedékessége folytán, s ha már akkor gócvizsgálatnak utánakérdezni. Vadregényes izgalmak.

2. [tulajdonos]: 03. 03.2020-03-03 23:52
Ahelyett, hogy a huszadik végtelenbe nyúló könyv olvasásába kezdenék
megpróbálkozom most egy értelmes és valóban építő jellegű gyakorlatot életben tartani, nevezetesen hogy ezt a naplót vezetem, napi rendszerességgel: ez volna hát a terv,
na nem most először van ilyen fellángolásom, természetesen, Reméljük, most nem vérzik el.
2. nap
még élünk.

Muszáj rendszerességet vinnem az életembe ( a füstölésen kívül )
Nem kívánok költői magasságokat elérni. Látni akarok.
Az igazat fogom írni. (s még véletlenül sem az igazamat)

Ma viszonylag normálisan étkeztem. Miután majd egy órával
hogy az ébresztő először felzendült kikecmeregtem
elmosogattam a kallódó egynehány mosatlan eszközt teavizet tettem fel és kamilláscitromfüves forrázatot készítettem majd többször elmentem a wcre végül megpucoltam egy sárgarépát és egy karalábét, pár szem aszalt szilvát is bekaptam majd kenderbe vágtam a lakást, ahogyan egy vízóraszakember látogatása előtt azt nem is tudom illik? Megpróbáltam evésre bírni a macskát, nem sok sikerrel, persze. Lefertőtlenítettem és bekentem a nyakát. A takarítás során, persze, pókok. Mindenütt pókok. Aláírattam a közössel a kapott dokumentumot, aki nem jött be, végül, mert elmondása szerint összesarazta magát a kertben, amint a kicsavarodott fa (?) okozta károknak járt után. Előrebocsátottam, hosszadalmas lesz az egész procedúra, hiszen az újraszerződés egyik feltétele, a külföldön élő tulajdonos saját kezű aláírása, aki egy évben egyszer ha rám se hederít. Visszatérve a lakásba félrevetem a szerződést és arra gondolok ki tudja mikor veszem rá magam egyáltalán, hogy megfogalmazzak neki egy rém egyszerű és célra vivő levelet mindeme protokoll részleteiről. Valószínűleg a következő havi utalás esedékességekor, amennyiben vissza szeretném kapni a pénzt, mit a szerelőnek az imént kifizettem.Felaprítom a zöldséget, átmosom a gabonát, hagymát pirítok. Valamennyit eszem. Kimegyek. Ételt dobozolok magamnak holnapra, a kolléganőnek mára (aki végül nem eszi meg, mert szerinte orbitálisan csíp, mindezt magam az ízén nem, csak a hőháztartásomban bekövetkező hatásokon keresztül érzem). Helyrehozom a bőrömet, elolvasok még néhány cikket a képzőművészetek és a pszichoanalízis ill a személyiségzavarok kapcsolatáról, útvonalat tervezek a presszóból indulok 50kor menetrend szerint, miután közvetett kapcsolatra lelek ott a vélhetőleg megbízható jövendőbeli terapeutám és köztem. T nagyon rendes velem, foglalkozik a nyomorommal, amit úgy hiszek egyáltalán nem tolakodó módon ugyan, de mégiscsak rázúdítok. Tartozom neki annyival, hogy végre befejezzem Strausst és elkezdjem a Hiedelmeinket, melyet volt oly kedves nekem, ráadásul a szerző által névre szólóan dedikált példányban...na majd egyszer, hisz ideje van..
Elkövettem ugyanis azt az ostobaságot, minthogy végtelenül üresnek és magányosnak érzem magam, s minthogy a tegnap este folyamán mintegy szórakozásképp kitöltött tesztre az alábbi kiértékelést kaptam:
"ÖSSZPONTSZÁMOD: 49
Ha ezen a teszten 12-24 pontot szereztél, akkor nagy valószínűséggel nem vagy borderline.Ha azonban a pontszámod magasabb, mint 40 (a maximum 60-ból), akkor nagy az esélye, hogy súlyos borderline tüneteid vannak, amelyek megnehezítik az életedet és a környezeted életét is. Feltétlenül terápiába kell menned"

valamint

"A teszten: 68 pontot értél el a maximum 72-ből.
(Ez a 51-72 pontszám tartományba esik.)

Ezek alapján megállapítható, hogy:

Nagyon erős hangulatingadozásaid vannak, mindenképpen érdemes volna beszámolnod róluk egy szakembernek. A bipoláris depresszió gyógyszerrel nagyon jól kezelhető, az ingadozás viszont súlyos károkat okozhat az életedben: minden „fent” után van egy „lent” is, és a „fent” néha veszélyes cselekedetekre ösztönöz, vagy akár beszámíthatatlanná is tesz. Fontos: a bipoláris II szindróma (hipománia) esetén nem annyira feltűnő az abnormális feldobottság, inkább a „normális” és a mély depressziós állapotok váltakoznak, illetve úgynevezett kevert epizód is lehetséges, amikor egyszerre vagy ingerült és depressziós."

Na ja.


hogy megpróbáltam olyasvalakinek megpendíteni egynehány momentumot az ezeddig tisztességesen fel nem vállalt "problémám"ról, aki bár alapvetően közel áll (már amennyire lehet) ezt nemhogy át nem érzi, de minthogy megfelelő képességek híján felmérni képtelen, egyből meg is tagadja. Rettentő hülyén érzem magam, ha visszagondolok a szituációra. Én hülye még azt a cikket is felhoztam. Szerencsére T számol annak lehetőségével, hogy "nem csupán nem tudni mi bajom magammal", s mint avatott érintett(?) közvetett segítséget ajánl. Egy meglehetősen rokonszenves és szakavatott személlyel való ismeretségét felvetve, mint lehetőséget, ha szimpatikus a fickó és ha valóban elhatározásra jutok. Érti, amikor azt mondom bár a tüneteim még nem uralkodtak el az életem felett, és bár véleményem szerint megfelelően egyensúlyban tartom (vagy inkább tudatosan egyensúlyban tartani igyekszem) az állapotaimat, fokozott veszély áll fenn az esetemben, amennyiben meginog ez a tudatosság, hisz egyedül vagyok akár az ujjam. Ő ezt úgy értelmezi, nincs aki objektív állandó tükröt tartson a hétköznapjaimban a viselkedésemre nézve, így aztán elragadhatnak a tévképzetek, de T nem tudja, én nem pusztán erre gondolok, hanem arra is, hogy nincs háttéregzisztenciám, ha az életem kicsúszik a kezemből, nincs hitem a közösség erejében, hogy az majd megtart, nincs, aki ellenőrizze, vagy észrevegye egyáltalán magát a szerhasználatot, nemhogy a fokozott szerhasználatot, aki észlelje a túlköltekezéseimet, aki érzelmileg életben tartson, nincs aki miatt felkeljek és összeszedjem magam, nincs, aki körül keringjek, vagy akit lehúzhatnék magammal az iszap alá, hogy kukk, nézd, ehun rohadok, a magam meztelenségében, hisz partra lépve magam elé tartom az évek (lassan évtizedek) óta gondosan finomra szőtt káprázatot, fénylek, akár az acél, rutinszerűen, egyedül a bőröm az, amely nem képes felzárkózni. Az elsődleges bőröm. A többit megoldom.
G jön, kávézik. Nem kívánom még a tekintetét sem. Elképzelhető, hogy megfordult a fejében valami suta és kötelező elnézéstkérési inger, mint szociális gesztus, nem szeretném, egyáltalán, ne terheljük egymást még ilyesmivel sem. Elfordítom a fejem és miután hátat fordítva a teám kevergetem még néhány kényelmetlen pillanatig lődörgöm a pultban, majd a levetett táskámhoz való hozzáférés ürügyén a hátsófelem fordítom felé, nem mesterkélten, valóban pusztán egyfajta ösztönös és öntudatlan mozzanatra emlékeztető
szeánsz részeként, és persze ismét kellemetlenül érzem magam, ahogy ebbe rögvest bele is gondolok. Cigaretta, fél kávé, fél vacsora, indulás. A tárlat remek. Megejtek egykét suta kérdést. Már megint nem tudom képességeimnek megfelelően kifejezni magam. Úgy érzem, a kognitív funkcióim nem képesek lépést tartani mindazzal, aminek a látásához közben felérek. Mindegy, maga a gyűjtemény és a reprezentáció egy (lehetőségeihez mérten) jól kivitelezett dolognak bizonyul. A nő a kereszten egyáltalán nem döbbent meg. Sajnálom őt , bár szinte természetesnek érzem, és kissé felkavar a módszeres, döbbenetet imitáló és mesterkélt kiértékelés. Bár valószínűleg semmi sértő nincs benne. Főleg, hogy ő egy tárgy. Sok fotót készítek. Az előadás végén elhatározom, hogy még egyszer megtekintem a tárlatot, dokumentálás nélkül, minden figyelmemmel. Kerülőúton
megyek haza. Az esti hullámok mérsékelten vészjóslóak, akár egy viszonylag zökkenőmentes otthoni este elképzelt textúrája egykor apámmal. Hazafelé beállok a pultba, amíg L elszív egy cigit. Megtudom, hogy a tegnapi elodázott feladatom C leváltása lett volna, délután, míg átmegy a takácshoz, minthogy előző héten megígértem neki. Egész nap ezen törtem a fejem, mit odázok el épp, mit csináltam rosszul, egyfajta bénultságot éreztem, hogy elfelejtek,vagy elszalasztok valamit, de gondoltam, csak paranoid érzet. Hát ezt felejtettem el. Szégyenlem, de nem vele mit tenni. Azzal nyugtatom magam, bizonnyal így lesz a jó, talán, így kellett, hogy legyen, végülis, C felhívhatott volna. Megeszem a vacsorám másik felét és távozom. Otthon tekerek, narancsot, kivit hámozok, lecsekkolom azt a néhány portált, e-mail fiókot, és ím, zörgetem a klaviatúrát.

1. [tulajdonos]: 20020. 03. 02.2020-03-02 15:42
Te, nem teszel engem egésszé.
A tördeltség felé viszel Szétszórod még megmaradt részeimet.
Hogyan is mondhatnám el neked azt, ami nem érdekel.
Szellem vagyok. Nincs kapcsolatom a közvetlen valósággal.
A dolgok, amelyek felett lebegek, valami lehetetlen módon
hatnak rám, ugyanakkor én már rég nem rendelkezem felettük.
Máshol vagyok, és és visszhangzani vélem magam, olykor, pont benned.
De ez csak a képzelet. Vajon egy szellemnek, lehet-e képzelete?

Érdekes, hogy azt mondják, közvetlen vagyok.
Gyűlölöm és megvetem ezt az állapotot.
Errefelé csak a kavicsos, és terméketlen
földek, kövér nyájak nem legelésznek,
kövek alatt: ritkás fűcsomó.
Elbódítom magam, hogy egy legyek.
Elbódítod magad, hogy szétszéledj.
Talán ez lehet a tükör, amelybe bele kell néznem,
ahogy mondod, de nem is tudod, hogy mit beszélsz,
ezért igaz.

Ha belemerülök egy könyvbe és átadom magam
egy másik történetnek, jobban vagyok.
De még meg kell tanulnom beszélni
ezekről a dolgokról.


Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2020-02-26 09:25 lista
2019-11-21 14:36 nélküled
2019-11-01 10:46 Francesco de Orellana
2019-10-28 10:21 Kosztolányi Mária
2019-10-07 16:11 paricska
2018-12-07 20:19 u.a.
2018-12-07 14:21 szép
2018-11-14 11:19 Bara
2018-09-28 23:41 furim
2018-08-27 10:16 Vajdics Anikó -- kedvencek
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2020-03-30 10:27       ÚJ bírálandokk-VERS: Bara Anna amorfok
2020-03-30 09:25   Napló: Bara
2020-03-30 08:22   új fórumbejegyzés: Új Gyors és Gyilkos
2020-03-30 06:55   Napló: Gyurcsi
2020-03-30 01:35   Napló: Qui?
2020-03-30 01:14   Napló: Qui?
2020-03-30 00:40       ÚJ bírálandokk-VERS: Kosztolányi Mária sorstalan
2020-03-30 00:04   Napló: nélküled
2020-03-30 00:01       ÚJ bírálandokk-VERS: Petz György Kórban
2020-03-29 21:17   Napló: Gyurcsi