NAPLÓK: Szerdánként, kávé helyett Legutóbbi olvasó: 2024-05-17 11:59 Összes olvasás: 32391165. | [tulajdonos]: szövegértés | 2018-10-22 10:03 | . A magyar diákok gyengén szerepelnek a szövegértés mérésekor. Felelős mindezért a média, de az oktatási intézményrendszer is. Hozzá nem értő pedagógusok vezetik tévútra őket, botcsinálta nevelőtanárok, köztük olyanok, akik maguk is megbuknának a vizsgákon.
Itt van például az alábbi idézet.
Portrévázlat
Hogy angyalképű? Á, ugyan! Gengszterfilm-castingon esélyes ábrázata van.
Az értő olvasók számára nyilvánvaló, hogy itt egy párbeszédből kiragadott részletet hallunk. A dialógus egyik résztvevője angyalképűnek nevezett valakit. Erre reagál a másik fél, figyelmeztetve, hogy a látszat csal. „Hogy angyalképű? Á, ugyan!” – válaszolja, majd hozzáteszi: „Gengszterfilm-castingon esélyes ábrázata van”. Számoljunk le az illúziókkal – mondja. Azaz: ne higgyünk a szemünknek, mert nem mindig az a jámbor, aki annak akar látszani. Sőt, rendszerint éppen abból lesz a legelvetemültebb, aki diplomát szerzett (vagy kishíján szerzett) jóságból, jámborságból, Istenhez való hűségből vagy éppen írói tehetségből. Nem árt tehát, ha óvatosak vagyunk a hamis látszatokkal. Pro és kontra. Ne fessünk a freskón angyalt a sátánfattyak helyébe, sem ördögfiókát az angyalokra. Hagyjuk meg őket olyannak, amilyenek, de tanítsuk, intsük egészséges óvatosságra a gyülekezetet. Aki benne él egy rendszerben, nehezen tudja azt kívülről látni. Nem fogja fel, hogy milyen sok a hamis látszat. Nem érti a belső összefüggéseket, nem észleli a valódi szerepeket, különösen, ha azok mélyen fedettek, halandók számára alig láthatók. Ebben a közegben ne higgyünk az élre tolakodott hangadóknak. Napjaink magyarországi közélete is ilyen. Álkeresztény, álnemzeti karrierlovagok sürgölődnek az egyik oldalon, szabadságharcosnak és szociális segítőnek álcázott törtetők a másikon. Angyalképűnek mutatják magukat itt is, ott is, de jótettet tőlük ne várj. Gengszterbandák harca az egész. S talán már meg is írták előre, közösen, (b)irodalmi kartellben a váltógazdálkodás forgatókönyvét. Aki ezt lombrázással leplezni akarja, annak máris beírhatjuk szövegértésből az elégtelent. .
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|