NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2025-07-02 04:18 Összes olvasás: 88539| 940. | [tulajdonos]: parázslatos | 2023-02-28 10:55 | „Roberto Bolaño műve minden fáradságot megér. Lehengerlően okos, akárcsak Borges, szikár és kegyetlen, mint Cormac McCarthy, lendületes, mint Mario Vargas Llosa és tiszteletteljes, mint Julio Cortázar.” Ficsor Benedek írja/írta ezt a Magyar Nemzet 2016. decemberi 6-i számában, „A történelem csak egy temető a halott szemhéj alatt” című írásában.
Cormac McCarthyt nem ismerem. Hogy Borges „lehengerlően okos” és hogy Mario Vargas Llosa „lendületes”, elfogadom, bár a „lehengerlően” nem tetszik igazán: Borges okossága (ha már ezt emeljük ki) elbűvöl, varázslatba ejt, felfelé irányuló mozgást idéz elő, de amikor le-, akkor is inkább -bilincsel vagy -nyűgöz, mint -hengerel, ám, legyen, de hogy a Cortázarra jellemző tulajdonságok közül a „tiszteletteljes” jelzőt kellene kiemelni, azzal vitatkoznék. Cortázar, a játékos, a fondorlatos, a titokzatos, a súlyosan és dideregtetően szenvedélyes avagy szenvedélyesen dideregtető, a varázslatos, sőt, „parázslatos”? Mi iránt mutatott ő nagyobb tiszteletet, mint bárki, aki tollat ragad, és az irodalomnak szenteli az életét? A kísérletező kedvével? A szédítő örvényeivel? A finom humorával? A költői nyelvezetével? Hogy olyan átjárókat volt képes létrehozni két történetbeli univerzum között, amelyeket a legvagányabb galaxisutazó is megirigyelhetne? Hogy a Sziget délben főszereplője nem mentheti meg a vízbe zuhant repülő egyetlen lehetséges túlélőjét, mert a fuldokló önmaga? Hogy az Elfoglalt ház-ban a testvérpár úgy szorul ki a saját házából, hogy nem is találkoznak az elfoglalókkal, csak a neszekből következtetnek arra, hogy szűkül az életterük? Hogy az Éjszaka, hanyattfekvé-ben a balesetet szenvedett motoros akkor hal meg, amikor a lázálmában egyre valóságosabbnak megélt történetben egy azték áldozati oltáron elvágják a torkát, de mire idáig jut, addigra teljesen elbizonytalanodik (az olvasóval együtt), melyik volt a valóságos élete? Hogy az Egyesülés a vörös körrel című novella helyszínét (a gyertyákkal megvilágított bárhelyiséget, ahol a főhőst a végén megölik) úgy mutatja be az író, mintha Platón barlanghasonlatát vette volna írás közben alapul? Tiszteletteljes hódolattal adózom mindennek, de Cortázart, ezt a pimaszul, szemérmetlenül, pofátlanul jó írót nem nevezném tiszteletteljesnek, ha egyetlen jelzőt kellene kiemelnem a rá jellemzőek közül.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
