NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó)
Legutóbbi olvasó: 2025-12-01 04:05 Összes olvasás: 98043| 533. | [tulajdonos]: ... | 2019-11-12 09:41 |
2019. november 12.
Kedves Naplóm!
Nem csak téged hanyagollak. Magamat is. De tegnap Lizz Wright-koncert előtt elmentem a MOM-uszodába. Ezt előre elhatároztam már a múlt héten, amikor a jegyet megvettük. Bosszantott, hogy az indiai idejére esik, és hogy erre nem figyeltem. Évek óta nem szervezek hétfő estére programot. Az indiai ideje szent. Kárpótlásul (vagy vezeklésül?) találtam ki az úszást. Nem akartam derék- és nyakfájással végigülni életem egyik legfontosabb koncertjét. Addig-addig csak addig, hogy a délutáni spanyol tanítványomról szépen elfelejtkeztem. Régóta sejtem, hogy kezdődő Alzheimer-kórom van.
Lizz Wright és zenekara fél órát késett. A közönség az akadémiai húsz percet illedelmesen kivárta. Nyolc húszkor valaki tapsolni kezdett, a férfiak füttyögtek. Ez ment tíz percig. Aztán elkezdődött. Az első szám első pár másodpercéig tartott a közönség sértődöttsége a késés miatt. A legvégén felállva tapsoltunk.
Ott ültem a MOM-kulturközpont nagytermében egy kényelmetlen, fekete műbőrrel borított, csúszós székben, viszonylag kilazult nyakkal, és azt éreztem, amit nagyon ritkán, hogy pont ott vagyok, ahol lennem kell. És hogy az a nagydarab, kerek arcú fekete nő azért született a világra, megértesse velem: mindenképpen érdemes élni.
Érdekes, hogy előző este a budakeszi Kulfilmklubban is egy fekete nőnek köszönhettem hasonló érzéseket az Emberek gyermeke című (2006-os) film nézése közben.
|
|
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
