NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó)
Legutóbbi olvasó: 2026-02-27 06:26 Összes olvasás: 101973| 439. | [tulajdonos]: ... | 2019-09-18 18:30 |
2019. szeptember 18.
Meghalt L. bácsi egy nappal azután, hogy meglátogattam. Apám bátyja volt, huszonhét évvel élt többet, mint az öccse. Nem ismertem igazán. 1937-ben született. Pár éves volt, amikor az apja, az én Vajdics nagyapám a háborúban elpusztult. Szegény volt a család, nem nagyon volt mit enniük a háború idején. Apám hét-nyolc hónapos lehetett, amikor a nagymamám már nem tudta tovább a melléből táplálni. Naponta kellett tehéntejet és búzadarát (grízt) szereznie, hogy a kisebbik gyermeke, Janika ne haljon ének. A nagyobbik gyermeke, Lacika, már ehetett krumplit is. Vagy puliszkát. Elkészült a sparhelten egy kislábosban a tejbegríz. Mama megkavarta, ölébe ültette Janikát, és kiskanállal etetni kezdte. Hamar kihűlt a pép, nem kellett sokat fújogatnia. 1940 januárja volt, csak a konyhát tudták melegen tartani, de ott is folyton látszott a leheletük. Janika egész nap sírt, de ahogy a kanál a szájához ért, azonnal elhallgatott, és csak az evésre koncentrált. A három éves Lacika, aki addig a sarokban ücsörgött, felfigyelt a csöndre, és közelebb húzódott. Egy darabig csak nézte, ahogy a kiskanál a lábos és a kistestvére szája között oda-visszvándorol, aztán félig ámulattal, félig szemrehányással a hangjában megkérdezte: – Janikának tejbegríze van?
Ennyit tudok L. bácsiról, az egykori Lacikáról, aki huszonhét évvel túlélte az apámat, az egykori Janikát. Persze, tudok én többet is, de ennél jellemzőbbet nem.
|
|
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
