Megmutatlak tollamra tűzve
Itt benn, magamban sejtelek,
mint éjszakában megbújt fényt,
de mikor kíváncsian kerestelek,
téged sem leltelek, úgy, mint a reményt.
Itt benn, magamban rejtelek,
ki tudja mért, de magam elől,
de verseim őriznek, mint vízjelet,
mert velem vagy, csak ma én vagyok elől.
Furcsa két világunk összeér,
s a szópatak a múltból átcsobog,
itt is, ott is meghaltak semmiért,
és az értelem balgán csak ácsorog.
Itt benn, magamban őrizlek téged,
s fázom, a húsom is kéken remeg,
a félelem szövi, szövi a sötétséget,
lábaim alatt az erőltetett menet.
Lábam roggyan, szavadnak súlya van,
visszhangot vet a sorozatlövés,
a történelem körbe folyó folyam,
az a víz ma itt folyik, nem tévedés!
Törvényeket hánynak a másnapos
hatalomra szomjazó diktátorok,
de ott is, itt is a tömeg lusta álmos,
de épülnek egyre a haláltáborok.
Itt benn, magamban hordozlak,
de ha kell, megmutatlak tollamra tűzve,
hogyan kaptál bélyeget, s rajtad hogy mulattak,
s miként mint az erdei vad lettél a halálba űzve.
Furcsa két világunk összeér,
itt is, ott is, megannyi baljós tetem,
hát tanuljatok véreim az istenér’
mert sarkon fordult a történelem!
|
