Janus: Lehetünk
Leül a csend, lába lógva leng,
és a hallgatás vele ott feszeng.
Száll a hintaágy, csend ölén idő,
apró gyermek, szendergő jövő.
Tétlen lustaság, figyeld csak a mát!
Hazug ígéret csicsergő szavát!
Halld csak, hogy mi lesz, vele, nélküle,
az orra egyre nő és már nem hall a füle!
Ébredj becsapott, ne érezz tavaszt,
az évtizedet nézd, a tolvaj nagy ravaszt,
kinek mohón ittad ígérő szavát,
most meg éhezel, és lopod a fát!
Nézd csak elvakult, bálványod rohad,
nincs saját számlád, az euró marad,
odakint nyugaton, mert itt lába kél,
itthon a becsület az igazsággal fél.
Nézd csak hatalom, esik az eső,
minden cseppjétől Tisza vize nő,
ami ha megárad, hidd el, elragad,
s oda a majorság s az ellopott javad!
Egyszer véget ér a tolvaj évtized,
a galád tettekért majd mindenki fizet,
és a Tisza árja medrébe visszatér,
s talán magyarrá lesz minden magyar testvér,
mert e csepp hazán, lehetünk nagyok,
becsülettel, emberséggel , de csak így, MAGYAROK!
|
