NAPLÓK: Kicsi Ólomkatona
Legutóbbi olvasó: 2024-12-04 09:44 Összes olvasás: 40896Olvasói hozzászólások nélkül| 292. | Gyurcsi: Azt a 700-át! | ólomkatona: az áldóját | 2021-05-14 20:45 |
Még gyerekkoromban hallottam Brachel Siegfried előadásában (a fiatalabbak kedvéért, ő előadásainál rá is játszott arra, hogy törte a magyart) azt a viccet, hogy egy pap szögeli a kerítést, egy kisfiú meg nagy figyelemmel nézi.
- Azt nézed, ugye, hogy az alkotó ember a keze munkájával értéket hoz létre?
- Nem! Arra vagyok kíváncsi, hogy mit mond egy pap, ha ráüt az ujjára!
Nézd el nekem, ha hatvan év távlatából nem szó szerint idéztem, de a lényeg ott van.
Ha az ember csak bosszankodik, képes finomabban fogalmazni. Pláne, ha látják, hogy a kis Hanna a közelben van.
Azonban egy hirtelen traumánál nem biztos, hogy cizelláltan fogalmazna. Egyébként brit tudósok szerint a felszakadó káromkodás segít elviselni, feldolgozni a váratlan, és sok esetben fájdalmas eseményeket.
Ez hasonló lehet, mint a karatékáknák a "kiáé" - kiáltás ütésnél, hárításnál.
Náluk viszont, aki kapja, az káromkodik. És olyankor nincs idő japán tolmácsot hívni, aki lefordítaná azt, hogy "az ördögbe is!"
Kedves Hanna! Nem szeretnék terhedre lenni a naplódban, ha úgy gondolod, leállok!
|
|
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
