NAPLÓK: Kicsi Ólomkatona
Legutóbbi olvasó: 2026-04-27 18:14 Összes olvasás: 47328| 281. | [tulajdonos]: én és énke | 2020-12-13 22:31 |
Szakadás II.
Elválni könnyű.
Nincs végzet, nincs örökre.
Arcod az idővel kopik
bennem,
mint zarándokérintéstől
a kőszentek lábai.
Bezárult örökkévalóság
minden megidézett pillanat.
Támadj életre- sírom néha
éjszaka, rossz álmokban.
A reggeli könnyek hazugságok,
az elme perverz játékai.
A testem még nem tudja,
hogy nem szeretlek.
Hogy a versén mennyire nem azonos a versíróval: amikor ezt a verset írtam, nem voltam szerelmes. Következésképpen nem voltam szakítás után, nem fájt a szívem. Lehet, hogy épp fagyievés közben írtam, az is lehet, hogy épp halálra untam magam, és nem jutott eszembe értelmesebb dolog az írásnál.
apokrif
ferenccel utoljára a múlt héten találkoztam
ahogy a zebrán átment
határozottan láttam feje körül a dicsfényt
kabátján a pecsétfoltok helyén virágok nyíltak
s az aszfalt lángba borult lába nyomán
ferenc olykor hajléktalan olykor szent
néha sorban áll kajáért a Blahán
máskor évekig nem nyúl táplálékhoz
(arcáról ilyenkor eltűnnek a penészfoltok
s megfigyelők szerint hiába kapaszkodik
akarata ellenére levitál)
ferenc olykor előbb üt mint kérdez
s ha káromkodik belepirulnak a legedzettebbek is
máskor érintéssel gyógyít
s ha beszél madarak röppennek fel ajkairól
ferencet hatvanasnak saccoltam
aztán kiderült hogy alig negyven
(és nem is ferencnek hívják)
se kabátja se glóriája nem volt soha
s mielőtt végleg eltűnt
már törlődött minden memóriából
Lehet, hogy kiábrándító, de az esetek kilencvenkilenc százalékában én is elmegyek a hajléktalan mellett, és elhatározom, hogy legközelebb nem, és legközelebb kitalálok valamit. Aztán mégse, csak marad a lelkiismeret-furdalás. Pedig tény és való, hogy a fenti verset is én írtam. Aztán semmi szociális érzék.
|
|
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
