Megmártóztam mindenben, hiába;
a disznók orrukkal a vályú szélére túrtak.
Miféle tekintetes úrnak volnék hát' szajhája
hogy bűneimből kizabál, aztán liliomok árnyékába bújtat
mint valami kibaszott szentet?
Rólam
az emberek azt mondják , furcsa.
Te azt mondod, nem vagyok e világra való. Persze,
jó értelemben. Szerintem gondoljuk ezt végig, rendesen,
azt is mondod, pl., magadról, hogy te sem. -
A rossz értelemben. -
"Hozzád való" - így az Isten. Én meg (már végképp nem értem)
"Most akkor melyik világra szülessünk újra, így, ketten,
melyik világra való szerelmével
a pap meg a szajha?"
Nem felel.
Egy 24 éves, túlhajszolt, passzív nő vagyok, drágám.
Egyszerű ember.
Élmunkás.
Rabszolga.
De nem számít, tudod boldogul az ember lánya
így is úgy is.
Hát mit mondjak, úgy....,minden ismert referencia szerint, könnyebb lenne,
nem tudok. Ezt
talán kissé szégyenlem, pontosabban szégyellhetem is akár,ha
így illik, ha nem akkor meg nem, nekem aztán igazán mindegy,
kihajtom a belem is, ha kell, meg se kottyan, már régen
nem is érzem.
De hogy a lényegre térjek, ne számíts tőlem nagy dolgokra,
se pénzem, se lelkem , még egy kibaszott
Supershop-kártyám sincsen,de én, Sehonnia hercegnője, csak én egyedül
kijelenthetem, hogy :
azt csinálok, amit csak akarok,
oda megyek, ahová csak tartja kedvem,
szabadon,
mert bizony
az vagyok, én
a szakadt, a kócos, a beste:
én vagyok a legjobb parti széles e világon, édes,
én vagyok a leggazdagabb király egyetlen, koldus- leánya,
mert míg fogyaszt az udvar, nekem is mindig lesz mit ennem, és emésztek,
ó, megemésztettem én már mindent mindenki helyett, fortyog a világ idebenn,
gyere
tedd ide a kezed és érezd, egyre duzzad, tágul és lüktet a világ bennem, és én szorítom, drágám,
szorítom, de nem megy, túlnő rajtam, meglásd, fel kell
falnom, könnyedén kell vennem,
habzsolni kell , mert meghalunk így is, úgyis, élni kell, ha már
ítéltetve vagyon az ember, feküdj ide hanyatt, gyere velem,
majd én
elherdállak.
|
