NAPLÓK: EXTITXU-UXTITXE
Legutóbbi olvasó: 2026-02-18 07:43 Összes olvasás: 42992| 47. | [tulajdonos]: extra | 2020-07-08 23:17 |
Elmondhatatlan öröm ért. Az erdőben találkoztam a volt műfordító-mesteremmel (az unokáját sétáltatta). Megkérdezte, lenne-e kedvem az 1749-be fordítani.
Ezt pedig most találtam egy papíron:
2018. 10. 22.
Apámmal küzdöttem álmomban. Részeg volt. Féltem, hogy megöl, ha nem teszem, amit kér, hogy keljek fel, menjek a dolgomra, ne olvasással töltsem a drága időt, mint egy úrinő, amikor annyi a munka a ház körül. Akadozva beszélt. Gyűlöltem, hogy ott áll a-lábán-alig, és én mégis veszélyben vagyok, de tudtam, hogy ha meghalok, se engedhetem, hogy ő mondja meg, mit tegyek. Nem tudom felidézni, mit feleltem, ha mondtam egyáltalán valamit, lehet, hogy nem is szavakat zúdítottam rá, csak a genny folyt ki belőlem a seb alól, ami már annyiszor beforrt s most újra felszakadt. Menekülnöm kellett. Bezárkózni valahová, ahol egy szekrény mögött vagy egy ágy alatt elbújhatok. És már bent is voltam egy szobában. Az ajtóüvegen keresztül láttam, ahogyan közeledik. A kulccsal bajlódtam, nem tudtam bedugni a zárba. Hátrafordultam. A szoba mögöttem teljesen üres volt.
|
|
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
