NAPLÓK: EXTITXU-UXTITXE Legutóbbi olvasó: 2024-04-27 05:07 Összes olvasás: 31489| 39. | [tulajdonos]: ... | 2020-07-02 21:41 | JOHN DARNIELLE: WOLF IN WHITE VAN - lektori vélemény (Vajdics Anikó)
John Darnielle regénye, a Wolf in White Van (Farkas fehér furgonban) egy kamaszgyerekből fiatal felnőtté váló fiú, Sean lelki vergődéseit mutatja be, aki egy kaliforniai külvárosban él ingerszegény családi környezetben. Testvérei nincsenek. Az iskolában fél a nála erősebb fiúktól. A szülei nem foglalkoznak vele, abba a világba pedig, amelyet jobb híján a saját fantáziájával teremt magának, nincs betekintésük. Az apja folyton televíziót néz. Sean szobájába is hamar bekerül egy készülék (halott nagymamájától örökli), és tizenévesen már éjszakába nyúlóan TV-adásokat néz. Ezenkívül képregényeket, tudományos-fantasztikus magazinokat olvas, kuponokat gyűjt, azokból vásárol magának magnókazettákat, hogy a kedvenc zenéit meg tudja hallgatni. Egyetlen lény van az iskolában, akivel délutánonként szívesen "lóg", és egy Kimmy nevű lány, akivel játéktermeket látogat. A videojátékok megnyugtatják. Az egyik kedvenc játéka közben, amelyben azt játssza Kimmyvel, hogy repülőgépekről bombákat dobnak le különböző épületekre, szép relaxációs zene szól. "Ha lakhatott volna is azokban a házakban valaki", emlékszik vissza később erre a játékra, "mi sosem láttunk bemenni vagy kijönni senkit."
Ilyen körülmények között történhet meg, hogy Sean egy életre nyomorékká teszi magát, amikor 12 éves korában egy este olyan hangulatba kerül, amit senkinek sem tudna elmagyarázni: az állához emel egy puskát, és elsüti. Ennek a jelenetnek a részleteiről azonban csak a könyv legvégén, az utolsó két oldalon értesülünk. A könyv elején (és még sokáig) csak annyit tudhatunk, hogy valamilyen fatális baleset történt, amely során a fiú arca úgy összeroncsolódott, hogy mindenki elrettenve elfordul, amikor meglátja.
Sean a "baleset" után hónapokat tölt kórházban, évekig jár pszichoterápiára és fizikoterápiára, ahol poszttraumás lelki kezelésben részesül, relaxációs és meditációs gyakorlatokat tanul. Sokáig csak tolószékben tud közlekedni. Folyamatosan fáj a feje, zúg a füle. Erős fájdalomcsillapítókat szed. A fizikai és lelki fájdalom elől a fantázia világába menekül. A kórházi szoba mennyezete szolgál képzelete vetítővásznául. Az üres fal repedéseiből és foltjaiból egy fantasztikus táj rajzolódik ki a szeme előtt: halálos veszélyekkel teli, poszt-apokaliptikus világ, amelyből sok próbatétel árán egy titkos nyomvonalon el lehet jutni egy csillagerődbe, ahol már semmilyen veszély nem fenyegeti. Ez a képzeletbeli nyomvonal és a csillagerőd lesz a csírája annak a szerepjátéknak, amelybe később másokat is bevon, és amelyet "Trace Italian"-nek nevez el.
Amikor a kórházból hazatér, érzi, hogy nem szívesen látják. "Megnehezíti a ház életét." Torz külseje kínos érzéseket kelt a környék lakóiban. De a "csillagerőd" otthon is megvédi. És amikor szülei évekre vissza akarják küldeni a kórházba, mert nem tudják biztosítani az ellátását, elhatározza, hogy megtanul újra járni, és a kezeléséhez szükséges pénzt saját maga keresi meg azzal, hogy szerepjátékokat ír hozzá hasonló korú fiataloknak. Bankszámlát nyit, magazinokban ad fel hirdetést; a szerepjáték lehetséges lépéseit, opcióit pedig levélben küldi el a jelentkezőknek, akik valamilyen karakter bőrébe bújva elképzelik, hogyan menekülhetnek meg a Sean által megírt veszélyhelyzetekből.
Így érik kis kamaszból fiatalemberré Sean: a kreativitását, fantáziáját felhasználva gyógyítja saját magát. A pszichoterápiában képélménynek vagy éber álomnak neveznek azt a fajta imaginatív eljárást (szaknevén Katathym Imaginatív Pszichoterápia, rövidítve KIP, Leuner alkalmazta először gyógyító céllal), amely során a kliensek képeket áramoltatnak a fantáziájukban, és így gyógyulnak ki pszichológiai zavaraikból. Sean ösztönösen nyúl ehhez a technikához, ami számára a túlélést biztosítja.
A főhős valóságban megélt érzései összekeverednek a szerepjátékra vonatkozó leírásokkal. Ez a regénynek azt a fajta szerkezetet kölcsönzi, amelyet Mario Vargas Llosa a "közlekedő edények" módszerének nevez a Levelek egy ifjú regényíróhoz című könyvében: amikor egy elbeszélésnek a cselekménye két vagy több különböző időbeli valóságban zajlik, és a különböző eseménysorok kölcsönösen áthatják és módosítják egymást az összefonódó elbeszélésben. A közlekedőedény-rendszerbe tagolt eseménysorok kicserélik élményanyagukat, így kölcsönhatás alakul ki köztük.
John Darnielle regényében is két valóság hatja át egymást: egy súlyos traumát szenvedett kamasz fiú külső és belső valósága. A regény "igazi" valóságában a főhős önmagával és a környezettel küzdelmeit kísérhetjük nyomon, a szerepjátékban pedig fantáziájában életre kelő fiktív valóságot. Az olvasó számára persze mindkettő fiktív, de ez kettős szerkezet (fikció fikcióba ágyazva) különös erőt ad a regénybeli valóságnak.
"Egyszerű a képlet. Összesen két történet van: vagy haladsz tovább előre, vagy meghalsz. Csakhogy meghalni egyáltalán nem könnyű, mivel minden oda vezető út új elágazásokba torkollik…" Ez a mondat a szerepjáték világához tartozik, de akkor kerül rá sor - minden egyéb bevezetés nélkül - amikor a kórházból való hazakerülés nehéz pillanatairól esik szó. A mondat érzelmi hatása az olvasó lelkében óhatatlanul is összekeveredik a regény valóságához kapcsolódó érzésekkel.
A világ veszélyei ellen védelmet nyújtó, képzeletbeli erődhöz vezető út állomásain, az útra vállalkozó játszótársakkal való kapcsolatban éli újra (játsza ki magából) Sean a valóságban elszenvedett félelmeket, szorongásokat. A csillagerőd azonban, amit azért talál ki magának, hogy legalább képzeletben biztosítson magának egy olyan helyet, ahol semmi baj nem érheti, paradox módon egy kamaszlány halálát okozza, a lány barátja pedig életveszélyes állapotban kerül kórházba, mivel a játékosként a fiktív helyszíneket valóságos terepként értelmezve, hiányos öltözékben eltöltenek egy éjszakát a fagyos kansasi sivatagban. Seant bíróság elé állítják, s bár végül felmentik, ez az esemény ébreszti rá, hogy szembenézzen önmagával: saját traumatizált gyerekkorának rabja lett.
A könyv ebben az értelemben olyan fejlődésregény, amely nem kronológiai sorrendben tálalja a főhős fejlődésének állomásait, hanem hiányos vonalvezetésű, időben ide-oda ugráló visszaemlékezésekben. A regény elején a 17 éves Seannal találkozunk, s a regény végén jutunk el oda, hogy megtudjuk végre, mi is történt vele valójában 12 éves korában.
A szerző sokkoló történetben tesz kísérletet arra, hogy megmutassa, mi játszódik le azoknak a kallódó fiataloknak lelkében, akik nem lelik a helyüket a reklámokkal és pótszerekkel teli társadalomban, és TV-műsorok nézésével és virtuális játékokkal töltik napjaikat (az internet berobbanása előtti korszak hajnalán!). Gyerekkori álmok, képzelgések, belső utazások elevenednek meg korabeli történelmi alakokról szóló híradásokkal (lásd líbiai válság, Kadhafi), zeneszámokról (Yes és hasonlók), népszerű akciófilmekről, bestsellerekről szóló leírásokkal fűszerezve. Izgalmas., elgondolkodtató és tematikáját illetően egyedülálló olvasmány.
Vajdics Anikó
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
