NAPLÓK: EXTITXU-UXTITXE Legutóbbi olvasó: 2024-05-17 06:00 Összes olvasás: 31913| 283. | [tulajdonos]: mieszanka | 2021-01-20 13:17 | 2021. január 20.
„A bögrét hamar. A víznek tartsd oda." (Vasadi Péter)
Ha Isten nem lehet jelen ott, ahol a vágyaink megfogalmazódnak, hol van? Be van zárva a templomba, ahogy Jani mondja a Jób lázadásá-ban? Nem lehet, hogy akkor tényleg Lackónak van igaza: ki kell szabadítani onnan?
Takota-takitik, takta-takta, takota-takitik, takta-takta.
„All of us are this wonderfully perplexing mixture of the good and the bad. And adulthood, true psychological maturity (…) is the capacity to realize that anyone that you love is going to be this mixture of the good and the bad." (Alain de Botton)
El kellene jutnunk ehhez a látásmódhoz, nem csak a szerelemben, nem csak a házasságban, nem csak a szüleinkkel és gyermekeinkkel való kapcsolatban, de a politikáról való gondolkodásban is. Hogy a mixtúra milyen arányban foglalja magában a jót és a rosszat, és mikor mondhatjuk azt, hogy a rossz valakiben már elérte a velőt, az más kérdés. (Vagy nem az?) Mikortól mondhatjuk valakire, hogy velejéig romlott? Mikortól mondhatjuk a politikára, hogy velejéig gonosz? Honnan lehetünk biztosak abban, hogy nem a démonizálás hibájába esünk, amikor a Hitler, Sztálin, Rákosi, Pol Pot, Perón stb. fémjelezte díszes „sátánista” társaságba olyan neveket is felveszünk, mint Soros, Orbán, Gyurcsány, Dick Cheney?
A kisebbik fiunk kedvéért kezdtük el megnézni az Alelnök (Vice) című filmet. Én a felénél abbahagytam. Nem viselem jól, amikor egy alkotás ennyire átlátszóan didaktikus. Százszázalékos, szinte már mitikus gonoszként ábrázolni egy politikust (a színész saját bevallása szerint a Sátánnak köszönheti a Golden Globe-díjat), rákenni mindent, mintha kizárólag ő mozgatná a szálakat, veszélyes megközelítés. (Ugyanúgy, mint mondjuk Soros, vagy más -- mikor ki van soron, és kiknek -- démonizálása.) Bár annyira talán mégsem veszélyes, mert én pl. nem hittem el. Csak sajnáltam rá az időt. A Vezércsel viszont, amit szintén a kisebbik gyermekünk ajánlott pár hete, függővé tett. Most sóvárgok, mert véget ért.
2021. január 16.
Pontosan emlékszem a pillanatra, amikor megértettem, hogy hiába tagadom a létezését – nagyvonalúan legyintve, hogy Istenben még csak-csak, de benne minek? --, létezik. És nem csak, hogy létezik, hanem erős, pusztítóan erős, felperzsel vagy megdermeszt, tönkretesz mindent, amiben hiszek, és hiába ismételgettem Pál apostol szavait, hogy a szeretet mindent elfedez, mindent eltűr, mindent kibír, a szeretet himnuszából egy idő után már csak egyetlen, mondatot éreztem érvényesnek: „nem örül a gonoszságnak”. Az lebegett előttem, mint egy kinagyított, mozgó, vibráló reklámfelirat. Láttam a torzulást, az átidomulást. A deformációt. Azon az arcon, amelyről heteken, hónapokon keresztül az én szorgalmas igyekezetem tükröződött vissza, de akkor hirtelen valami egészen más jelent meg rajta. Valami, ami a lehetetlenről beszélt, a hiábavalóságról. És féltem. És tudtam, hogy attól kezdve már nem tehetek úgy, mint egy ártatlan, kezdő apáca, aki csak Istent ismer, Sátánt nem. Annyi mindenben hittem addig, és hiszek még ma is. Hittem a tükörneuronokban. A mirroring-ban, a holding-ban, amit Winnicott olyan érzékletesen leír. Az elég jó-ban (Bettelheim). Hittem, hogy a kitartó gondoskodás, a folyamatos visszatükrözés meghozza a gyümölcsét: a másik, akiért mindezt teszem, hinni kezd magában, úgy, ahogyan én hiszek benne, és összeszedi magát. Csak küzdeni kell érte, kitartóan, odaadóan, megingathatatlanul. Arra nem számítottam, hogy a küzdelmet nem vele (és lassan már nem is érte) folytatom, hanem egy rajta kívül álló erővel, a testét és a lelkét bitorló hatalommal, aki az energiáimat felhasználva, egyre nagyobbra nő. Őt pátyolgatom, őt erősítem, nem a pártfogoltamat. Ó, ez most úgy hangzik, mintha engem szállt volna meg valami józantalanság. Ki hinné, hogy láttam? Hogy találkoztam vele: a Gonosszal. Annak a kedves arcnak a torzult vonásain keresztül mutatta meg magát, és megértette velem, hogy létezik. Azóta nem becsülöm le.
„-- Te is észrevetted, hogy ez a bivaly valójában egy bivaly volt, csak sokszor?
-- Mit vártál? Ez egy kis költségvetésű produkciótól!” (Macskafogó 2.)
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
