DOKK

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2839 szerző 37536 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Kudelász Nóbel
  Vasország
Új maradandokkok

Szilágyi Erzsébet: Bacchushoz (variáció)
Hepp Béla: Szakaszjegy négy megállóra
Konta Ildikó: klorofill
Szőke Imre: Dohánylevelek
Péter Béla: Bor-villanella
Farkas György: Tű fokán
Pataki Lili: -120 kiló
Albert Zsolt: Ember a hézagokban
Filip Tamás: Milyen küldetés?
Vajdics Anikó: hebehurgya
FRISS FÓRUMOK

Ötvös Németh Edit 6 órája
Nagyító 8 órája
Gyors & Gyilkos 16 órája
Szilágyi Erzsébet 17 órája
Csapó Angéla 1 napja
DOKK_FAQ 1 napja
Szőke Imre 1 napja
Konta Ildikó 2 napja
Tóth Gabriella 3 napja
Hepp Béla 3 napja
Nagy Zsuzsanna 3 napja
Bősz Miklós 3 napja
Filip Tamás 3 napja
Vajdics Anikó 4 napja
Albert Zsolt 5 napja
Bara Anna 8 napja
Farkas György 8 napja
Szalay Károly 11 napja
Péter Béla 11 napja
Tóth János Janus 11 napja
FRISS NAPLÓK

 Etzel Mark Bartfelder 5 órája
Hetedíziglen 6 órája
az utolsó alma 6 órája
EXTITXU-UXTITXE 7 órája
az univerzum szélén 7 órája
Fogyinapló 8 órája
Játék backstage 11 órája
odetamo (V. A.) 15 órája
Baltazar 15 órája
Zúzmara 16 órája
Bátai Tibor 16 órája
Juli 2 napja
ELKÉPZELHETŐ 2 napja
Szőnyeg 2 napja
nélküled 3 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: EXTITXU-UXTITXE
Legutóbbi olvasó: 2021-02-27 04:23 Összes olvasás: 14197

Korábbi hozzászólások:  
17. [tulajdonos]: mirroring2020-05-27 15:13
2020. május 27.

Apartmanok. Ez a szó ébresztett. Erőltetettnek fog tűnni, de én ismerem az álombéli Hangot, tudom, milyen rafinált, ha üzenni akar. Azt akarja, hogy lassan kezdjek el az apámmal (apáimmal) foglalkozni. És talán még valami partra jutást is kilátásba helyez. Csak a lélekvesztőm bírja addig.

Lengyelországban tegnap volt anyáknapja. Ala Facebookon akart engem köszönteni. Mivel nem tehette, Ulabon keresztül üzent. A lelkére kötötte, hogy köszönje meg nekem, hogy a világra hoztam. Megtörtént. Nem tudom, melyikünk volt nagyobb zavarban, de mind a ketten leplezni próbáltuk. Én: "Nincs olyan ország, ahol télen is van anyáknapja? A többiek hozhatnának onnan asszonyt."

Robág tegnap megnézette velem újra a Black Mirror Nosedive című részét. Mindenkinek hidegen (értsd: józanul tudom ajánlani), hogy ha eddig nem tette meg, kezdjen el tüstént Black Mirror-t nézni. A Nosedive főhősnője SPOILER olyan világban él, ahol az emberek egy mobiltelefonos alkalmazás segítségével folyamatosan pontozzák (jutalmazzák/büntetik) egymás viselkedését. Az értékelés a teljes életvitelükre kihat. A pontátlaguktól függ, hogy igénybe vehetik-e az orvosi ellátást, bérelhetnek-e olyan lakást, amilyet szeretnének, felveszik-e őket dolgozni. Az emberek emiatt arra kényszerülnek, hogy ne azt mondják, amit gondolnak, hanem azt, amit elvárnak tőlük. A főhősnő bevándorló, az akcentusa miatt le van maradva. Otthon a tükör előtt gyakorolja, hogyan vágjon jóképet mindenhez, ami vele történik, hogy odakint minél jobb értékelést érjen el. Eleinte szépen halad előre, de valami baki miatt elindul a lejtőn. Kizáródik mindenhonnan, ahova tartozni szeretne. De ahogyan a társadalomban leértékelődik, úgy nő fel a mi szemünkben. Az enyémben legalábbis. A megaláztatások miatt fokozatosan elvékonyodik, majd teljesen lehámlik róla a hipokrita máz, amit az elfogadásért való küzdelemben magára kent. A börtönben találkozik „élete férfijával”, akinek azt mondhatja, ami eszébe jut. És elszabadul a verbális pokol. Mert ez nem a Pink Mirror. SPOILER VÉGE

16. [tulajdonos]: master-piece2020-05-26 23:49
"No, most részeg vagyok." (nélküled) Én ettől:


15. [tulajdonos]: ...2020-05-26 17:17
2020. május 26.

Eljutni mindennap a Csacsi rétig. Hogy rend legyen. Az út az elágazásaival, a döntési lehetőségeivel, az ígérettel, hogy szabad lehetek – sok mindentől, de legfőképp önmagamtól –, teljesíthető. Közben fel-felbukkan valaki, bárki, egy ismerős család, mint ma is Esefék tetőtől talpig biciklis-szerelésben, mintha egy másik bolygóról csöppentek volna oda, valami Bike Planetról (létezik ilyen nevű szervezet a valóságban, egy holland biciklialkatrészeket forgalmazó cég alapította), leviharzanak mellettem a lejtőn a mountainbike-jukkal, és amikor meglátnak, fülig érő szájjal rám köszönnek. Én vissza. Az alienek találkozása nem lehetetlen. Egy pillanat az egész. De az arcom átveszi az arcukról az üzenet: van élet a saját bolygón túl. Utána akárki jön velem szemben, mindenki mosolyog. Vissza. Különben meg nincs más, csak a meglepetéstelenség, az eseménytelenség csodája. Azt kell megbecsülni. A réten már nincs szenvedés, nem lehet folyton megfeszülni, bámészkodni sem kell. Mert hova is igyekeztem, amikor leindultam? Pont ebbe a csacsiságba, ahol azt tudhatom meg, amit mindig is tudtam, csak folyton elfelejtem. Entra la luz y me recuerdo; ahí está. (Borges: El centinela) Csak ezt a rétet ne neveznék át soha Bagoly rétnek. A Tudás fájáról nem azért volt bűn enni, mert felnyílt tőle a szemünk. Fordítva van: amióta elhisszük, mi dönthetünk jóról és rosszról, vakabbak vagyunk, mint valaha.

A fiaim, mint Dumas három muskétása, kardcsörtetve összesereglettek a konyhában, ahol az ebédet főztem, és felajánlották, hogy kinyírják a Facebook-on azt a valakit, akiről én azt gondolom, hogy feljelentett. B@szd meg, mondta a kisebbik testőr, a levelezésünket is törölték, nem tudom előkeresni a fizikatanár számát, akit ma akartunk felhívni. Ha van egy trollod, az többször is feljelent, lehet, hogy már megtette máskor is, és most összegyűlt ellened néhány fekete pont; ez elég ezeknek a szar algoritmusoknak, magyarázta a középső testőr, a három közül a legcingárabb. Van valaki, feleltem, akiről tudom, hogy régóta a bögyében vagyok, simán el tudom képzelni, hogy ő akart megleckéztetni, eredeti foglalkozása tanár, amúgy. Hogy hívják, mondjad a nevét, vette elő a telefonját elszántan a nagyobbik testőr (testalkata alapján: Porthos). (Ezek a mai muskétások bármikor, bárhonnan elő tudnak rántani egy mobiltelefont, ha elkapja őket a harci vágy. Mint a „kedvenc” filmemben, a Kirekesztvé-ben Timothy Daly, hol a háta mögül, hol a csizmaszárából a ránt elő egy pisztolyt, a legritkábban az övtáskájából. Mégis beleszeret Rebecca (Naomi Wats), a mélyen vallásos mennonita nő. A film B-kategóriás, a kritika jól lehúzza, de ha azt akarnám ábrázolni, hogyan tudnak leomlani a másság miatt közénk épült falak, ezt a filmet mindenképpen megnézetném mondjuk egy gimnáziumi filmklubban a diákokkal Megnéztem: Randa Haines a rendező. Egy nő. Hát, persze.) Egy darabig hagytam a testőreimet, hadd éljék bele magukat a szerepbe, hogy veszélyben az anyjuk, és nekik kell megvédeniük, nem tudni pontosan mi ellen, de ha kell, visszaszereznek akár egy valahol ott felejtett királynői nyakéket is, hogy ne essen folt a becsületemen. Közben éreztem, hogy minden, ami velem eddig az életben történt, lényegtelen ahhoz képest, ami ebben a pillanatban zajlik. Hogy ha én most belemegyek a boszúhadjáratba, úgy, hogy még csak nem is biztos, hogy igaz a feltételezésem, mivégre szültem őket a világra? Nem csinálunk semmit, mondtam, semmit; inkább segítsetek ebédet főzni. Csönd lett. Oké, mondta hitetlenkedve a nagyobbik muskétás, legalább nem lógsz többet a Faszbukkon.

14. [tulajdonos]: ...2020-05-26 00:36

13. [tulajdonos]: ...2020-05-25 13:31
2020. május 25.

Zajlik belül az átzsilipelés. Kint: romeltakarítás. A kaktuszok kibírták nélkülem is. A többiek is tulajdonképpen, csak vigyáznom kell, hogy ne öntözzem őket túl mindjárt az első napokban. Nincs szükség vízáldozatokra. Azt hittem, a kibeszélőshow egy időre felfüggesztődik (és egyúttal a bebeszélőshow is, mert a kettő összefügg), de nem tudom megállni, hogy ne állapítsam meg „hangosan”: nagyon könnyű engem boldoggá tenni. Zorbának, a görögnek igaza volt, amikor azt mondta, hogy a nők olyanok, mint a növények: kevéssel is beérik, de azt a keveset meg kell nekik adni. Én legalábbis ilyen nő vagyok. Tegnap este lefekvés előtt tiszta ágyneműt húztam (megkérdeztem, mikor volt utoljára cserélve, kiderült, hogy elég régen). Sirdna közben odakint a konyhában Robággal a bodzaszörpöt szűrte le. Robág, amióta leérettségizett több mindenre befogható, az apja megállapítása szerint. Egész nap szereltek. Sirdna két hete letörte a gázsütő ajtaját. Arra állt rá, amikor átállította a faliórát, ami még május tizedike körül is a téli időt mutatta. Persze, leszakadt (a sütő ajtaja). Ha ilyesmit más követne el, mondjuk én, az főbenjáró bűn lenne. „Mert ti Soha Semmire sem vigyáztok, Mindig Mindent elrontatok”. A fiúk elnézően húzogatták a szájukat. Így képzelem, az én neveltjeim. Ulab nagyvonalúan felajánlotta, hogy vegyünk (értsd: Sirdna vegyen) új gáztűzhelyet, légforgatósat. Robág, a család főtakarékosa tiltakozott: meg lehet azt javítani. De két hete itt áll, ha Anya hazajön, ki lesz akadva, vitatkozott Ulab. Még Necerbedben voltam, amikor felhívtak, és megkértek, hogy döntsek én a vitában. Ki-ki vérmérsékletének megfelelően ismertette a maga álláspontját. Mondtam, hogy a tűzhely jövőjéről hajlandó vagyok velük beszélgetni, arról nem, hogy melyikük idiótább a másiknál. A vége az lett, hogy kiderült, tényleg meg lehet azt az ajtót javítani. Ma már süthetek nekik pizzát, ha ők is úgy akarják.
Ágyneműcsere közben Fassbinder filmje, a Maria Braun házassága járt a fejemben. Ott a férfi tér haza hosszú idő után (sokkal hosszabb idő és komolyabb hányattatások után, mint én). És nyitva marad a gázcsap. Még jó, hogy én nem cigizem, gondoltam, és bekapcsoltam a tévét. Zenét akartam keresni. A Dunán, amire a tévé állítva volt (legutóbb azon nézhetett valamit Sirdna), épp abban a pillanatban kezdődött a Samsara című film, a három indiai táncoslánnyal az elején. És zenével. Lisa Gerrarddal és másokkal. Mit nézel, futottak össze a fiúk. Ezt szívesen néztem volna veled az elejétől, mondta később Sirdna, amikor ágyba került. Nézheted a közepétől is, feleltem. És néztük.

Milyen a helyzet odabent, kérdeztem reggel. Feszült, felelte, nagy az iakitilop-nyomás, pedig az kéznelle már így is agyon van nyomorítva; olvasd el a cikket a GVH-ban: a volt osztálytársad, Óbah lett az aidém-birodalom vezérigazgatója. Tényleg?

Van egy csoportunk a Facebookon, a volt gimnáziumi osztályunknak. Ott szoktuk megosztani egymással, ha valaki valamiről „elhíresül”: washingtoni nagykövet lesz, magyar állatorvosként az egyiptomi tevék megmentőjévé válik, az atommagkutatás élére kerül, vagy az MTA tagjaként előadást tart a visegrádi országok gazdasági helyzetéről. Óbahhal együtt jártam latinórára. Nem ő volt a legokosabb, de ambiciózusnak tűnt már akkor is. Nagyon furcsa, hidegkék szeme volt, szinte féltem tőle, pedig állandóan poénkodott. Futószalagon gyártotta a szóvicceket. Volt két öccse, ikrek. Nagyon elege volt belőlük, mert a szülei összes figyelme feléjük irányult, neki nem maradt semmi. Ezt mesélte. Nem a GVH–cikket teszem fel a csoportba, hanem valami semlegesebbet.

Olvasói hozzászólások nélkül
12. extitxu: javítás+kiegészítés[tulajdonos]: ...2020-05-24 13:35
„Krisztus urunk tömörülése” – EZZEL a mondattal ébresztett ma az álombéli Hang.

Jóhiszemű vagyok, mint mindig, és azt képzelem, hogy azért kellett ezt a mondatot elvétenem, hogy kiegészítsem: a szellemi táplálék az, amire ki vagyok éhezve (még csak nem is a lelki, annak nagy részét megoldom egyedül). Ehhez kell nekem Krisztus megnyugtató figurája, akit én nem szenvedő arccal szoktam elképzelni, hanem szelíd tekintettel, és mosolyogva.


11. [tulajdonos]: ...2020-05-24 12:56
2020. május 24.

„Krisztus urunk tömörülése” – ez a mondattal ébresztett ma az álombéli Hang. Na, ne szórakozzunk, gondoltam, ha ezt leírom, az Isten se mossa le rólam, hogy hajlamos vagyok a blaszfémiára. De ha már az álmaimban sem bízhatom, hogy jót akarnak (NEKEM!), akkor miben. Muszáj volt a végére a járnom, éreztem, hogy addig nem kelhetek fel, amíg legalább egy kicsit bele nem gondolok, mit akar ezzel a mondattal üzenni a Hang. A tegnapi ébresztő mondat --„nincs mire alapozzam a felkelésemet, hát felkelek”-- felett simán elsiklottam. Mert azt is viccesnek találtam, pedig, most utólag belegondolva, lehet, hogy az sem az. Nagyon hasonlít az Ottliktól kölcsönzött alapállásomra: hogy a „szavak természetesen használhatatlanok”. Ennek tudatában kell naponta szertartásszerűen megpróbálnom a lehetetlent, és valamit kihámozni a kuszaságból, hogy további kis kuszaságokat teremtsek. És talán valamennyi rendet is. Megpróbálni megismételni bizonyos megismételhetetlen mozdulatokat, amelyeknek, ha jól odafigyel az ember, ritmusa és dallama van. Felemelni a hangomat, mint a kelyhet, megtörni a csendet, mint a kenyeret. ,Ezt cselekedni az Ő emlékezetére.
Unyán gondolkodtam elalvás előtt. Hogy folyton etet. Tömi belém az ételt, tömné, ha engedném, de nem engedem. Hogyan lehetne ezt az elutasítást úgy megoldani, hogy ne szenvedés legyen belőle. Mert tudom, hogy így tudja kifejezni a szeretetét. Örülhetnék, hogy van, aki főz rám. A „töm” szónak lehetne nemi interpretációja is (mindig gyanakodnom kell), de Krisztus számomra olyan megnyugtatóan aszexuális figura, hogy ezt az értelmezést most elvetném. (Ettől még lehet dupla fenekű az üzenet. Ha a ma estére gondolok. Örüljek, hogy van, aki.)

2020. május 23.
Csütörtökön, a fordítást hosszú időre félretéve éjfélig beszélgettünk Unyával. Megmondtam neki, hogy sehol máshol a világon nem tudtam volna ép ésszel kibírni ezt a két hónapot. Azért költöztem be hozzá (a „nyakára”, ahogy Iszusz mondta), mert nála volt most nekem a legjobb. Mert ilyen békés helyet nem találtam volna a munkámhoz. Meg hogy hiányozni fog. És hogy tudom, hogy én is hiányozni fogok neki, akkor is, ha ő nem mondja. Mondta, de túl hamar, mintegy mentegetőzésképpen. Mintha csak fenyegetni akartam volna: hiányozni fogok! Nem fenyegetésnek szántam. Csak hogy gyakoroljuk az ilyen mondatokat. Legközelebb talán már azt is mondhatom: én szeretlek téged, Unya, és tudom, hogy te is szeretsz. Hátha ezt is meg tudom neki tanítani, és kimondja ő is, de nem túl hamar, csak amikor már úgy érzem, nem én csikartam ki, hanem neki magának jutott eszébe, és mert elhiszi, hogy elhiszem. Lear király is szóba került, meg a három lánya. Aztán valami olyat mondtam, ami sokkal mélyebbre szaladt mindkettőnkben, mint vártam. Igazából nem is vártam, mert nem tudtam előre, hogy mondani fogom. Megpróbálom pontosan visszaidézni, ami nehéz lesz, mert szinte öntudatlanul beszéltem.
„Mi hárman nem vagyunk egyformák. És nem is leszünk. Mindannyian másként tudjuk meghálálni, hogy a világra hoztál bennünket. Iszusz bevásárol, figyeli az akciós termékeket, segít a takarékoskodásban, gondozza a kertet. Ez nagyon értékes és fontos segítsége, én nem tudnám csinálni, megnyugtató, hogy van valaki, aki ettől boldog. Ószre profi ügyintéző. Ő a hivatali ügyeidről gondoskodik, elolvassa és értelmezi helyetted a jogi szövegeket, költségvetést készít, nyomtatványokat tölt ki stb. Mind a ketten elhalmoznak szép dísztárgyakkal, édességekkel, ruhával és egyéb értékes ajándékkal. Tőlem kevesebb tárgyi ajándékot kapsz, fizikailag is kevesebb segítséget nyújtok, elfogadom, hogy te főzöl rám (bár, jóval kevesebbet kellene, mert én nem vagyok olyan nagyétkű). Versenghetnék a húgaimmal abban, hogy mikor milyen mások által készített terméket veszed neked. Mindig alulmaradnék. Én egyetlen módon tudom igazán, jószívvel viszonozni, amit tőled kaptam, ha viszem tovább a mintát, amit tőled tanultam: hogy az evésen, az iváson, a szép tárgyakon és a kifizetendő számlákon túl is van világ. Tele zenével, könyvekkel, művészettel, alkotni valóval. Ezt te plántáltad belém óvodás koromtól kezdve. A táncra már magamtól jöttem rá, de ahhoz is kellett az alap: hogy az ilyesmi nem felesleges, és főleg: nem bűn.”

Icól péntek este érkezett. Jól tettem, hogy a fentieket előre el tudtam mondani Unyának. Amióta Icól itt van, valahogy minden könnyebb. Nincs akkora súlya a szavaknak. Járkálunk a városban, és mondjuk, ami eszünkbe jut. Nem érzem úgy, hogy rohannom kell haza, és lejegyezni egy gondolatot, mert ha nem, valami végérvényesen odavész. Nem vész oda semmi, vagyis igen, hull mögénk minden, az idő, a szavak, a mozdulatok, minden, amit együtt nézünk, és az is, amit külön, de ez nem baj. A magányos űrbolyongásnak vége, hazavisz a mentőexpedíció. Egy dolgot majd meg kell azért ebből is írnom. Ne felejtsem el.

10. [tulajdonos]: ...2020-05-23 12:18
2020. május 23.

„Nincs mire alapozzam a felkelésemet, hát felkelek”. Ezt a bölcs paradoxont találta ki ma reggelre ébresztőnek a Hang.

Az öncsonkításról. Van Gogh a saját fülét vágta le, hogy Gauguint kiengesztelje. Igaz, előtte sok abszintot ivott. (Én nem iszom. Levegőből élek. Abból vonom ki a nedvességet, mint egyes növények.) A két művész állítólag azon veszett össze, hogy emlékezetből vagy természet után célszerűbb-e festeni. (Azóta, a hírek szerint, egy „sokkal életszerűbb” magyarázatot is találtak a füllevágásra, de az a változat nem illene a gondolatmenetembe, ezért azt a szálat kihagyom.) Van, hogy szükség van engesztelő áldozatra. Mert olyan könnyű megbántani valakit. Elég, ha azt hisszük, kileshetjük a titkait. Mint Kurosawa Álmok-jában a kisfiú, aki az anyai tilalom ellenére látni szeretné a rókák lakodalmát. Esőben, amikor süt a nap. Ha egyszer olyan rövidre merném vágni a hajamat, mint Sinead O'Connor. Tövig levagdosni az elburjánzásokat, és átnyújtani, mint vérző fület: „őrizd meg jól ezt a tárgyat”.

2020. május 22.

„-- Klára hány éves?
-- Öt és hetven között bármennyi tud lenni.”
Még mindig az Akik maradtak. A fenti párbeszéd elhangzik az előzetesben, ne aggódjon az olvasó, hogy már megint többet tud meg, mint amennyit szeretne. A szpojler most következik, innentől ajánlatos megfontolni a továbbolvasást. A fenti megállapítás az én esetemben így hangzik: 3,5 és 3,5 millió között bármennyi tud lenni. Mert hol az a kislány vagyok, akit Amam egy napon átadott egy Upa nevű bácsinak és egy Unya nevű néninek (és azóta egyetlen dolog érdekli: elalvás előtt találjon magának egy megbízható kezet); hol az az ősasszony, aki apró volt ugyan, mint egy kislány, de mire a régészek a Lucy in the sky with diamonds dallamára rátaláltak, már több millió éves tapasztalattal rendelkezett. A gyerekeim szerint én állandóan túlzásokba bocsátkozom, erre is biztosan azt mondanák, hogy a szokásos költői mértéktelenség vezérel, már megint erőltetem a képeket, ahogyan szoktam… Nem is baj, hadd higgyék, hogy pont annyi éves vagyok, amennyi, és elég, ha én hallom a két hangot, hol az egyiket, hol a másikat. Amióta Unyánál vagyok, mintha a három és fél éves uralná a terepet, helyenként kamaszos beütésekkel, néha szól csak közbe Lucy a maga földízű hangján: nyugi, kislány, én az emberiség bölcsőjében születtem, de ugyanúgy imádtam fára mászni, mint te, le is estem végül, előre nyújtott kézzel, szétterülve, mint a béka, de hidd el, nem ez a legrosszabb halál.

Fél óra múlva itt a kisebbik fiam. Mire ideér, egyik oldalról vissza kell fiatalodnom, másik oldalról fel kell növesztenem magam anyává, pont olyan korúvá, mint amennyi valójában vagyok. Vasárnap estére, a feleségszerephez talán elég lenne-e egy harminc-negyven közötti kor is, annak a férjem biztosan tudna örülni, de kénytelen lesz beérni velem.

Olvasói hozzászólások nélkül
9. extitxu: j-avítás[tulajdonos]: ki-be2020-05-22 11:19
kisurranó tolvaj

8. [tulajdonos]: ki-be2020-05-22 11:16
„Akkor most kapcsold ki magadon az empátiagombot, különben nem alszol ma este.
Megpróbáltam a lehetetlent, és a lelki műszerfalamon lejjebb vettem az együttérzésből. Legalábbis azt hittem.
-- Oké. Mesélj!
És ő elmesélt mindent: azt is, amit hallani akartam, azt is, amit nem.”

Nem tragikus a helyzet. Most, hogy lefordítottam a negyvenedik fejezetet, látom, hogy az átlagolvasó nem fog fennakadni rajta, és mostanra én is egy kicsit megenyhültem. Pontosabban, lenyugodtam, mert úgy tűnik, tetten értem a bajt. Hogy mi zavar leginkább. A Perrault-rémmesét ismertető szöveg arra lyukad ki, hogy ez egy fabula (tanmese) a túlzott női kíváncsiságról és annak büntetéséről. Nos, erre kilyukadni elég nagy öngól, mert nem áll összhangban a regény központi mondanivalójával, nevezetesen azzal, hogy a mások gyengeségeivel, kiszolgáltatottságával és ártatlanságával visszaélő egyedeknek rácsok mögött a helye. El lehetne azon a szálon indulni, hogy egy ilyen egyedet a fenti -- női kíváncsiságot büntető -- gondolat motivál emberellenes cselekedetekre, de a szöveg ezzel a lehetősséggel nem él. Felveti, és hagyja porba hullni. Sajnálom, ezt az odapottyantott, árván hagyott lehetőséget. Éhen és szomjan hal szegényke. Ami él és virul: az a villogás a tájékozottsággal, az olvasottsággal („nézzétek, milyen művelt vagyok, én még ezt is tudom”). Én hálátlan meg kibeszélem a kenyéradó szöveget a háta megett’.
Ehhez értek, a kibeszéléshez. Meg a bebeszéléshez. Magamnak valamit, sok mindent, ami nincs. A bebeszélő besurranó tolvaj: magának lopkod be dolgokat másoktól. A kibeszélő kisurranó tolva: órákat, perceket, pillanatokat lopkod ki az életéből másoknak. Az illendőség határain belül, mert úgy nevelték.


Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2020-12-09 08:13 lista
2020-11-27 16:47 Kedvenc verseim
2020-09-25 22:55 furim
2019-11-21 14:36 nélküled
2019-11-01 10:46 Francesco de Orellana
2019-10-28 10:21 Kosztolányi Mária
2019-10-07 16:11 paricska
2018-12-07 20:19 u.a.
2018-12-07 14:21 szép
2018-11-14 11:19 Bara
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2021-02-26 22:53   Napló: Etzel Mark Bartfelder
2021-02-26 22:42   új fórumbejegyzés: Ötvös Németh Edit
2021-02-26 22:37   Napló: Etzel Mark Bartfelder
2021-02-26 22:36   Napló: Hetedíziglen
2021-02-26 22:35   Napló: az utolsó alma
2021-02-26 22:18   új fórumbejegyzés: Ötvös Németh Edit
2021-02-26 21:42   Napló: EXTITXU-UXTITXE
2021-02-26 21:04   Napló: EXTITXU-UXTITXE
2021-02-26 21:00   Napló: az utolsó alma
2021-02-26 20:54   Napló: az utolsó alma