NAPLÓK: EXTITXU-UXTITXE Legutóbbi olvasó: 2024-04-30 18:07 Összes olvasás: 31613| 50. | [tulajdonos]: ... | 2020-07-10 09:33 | 2020. július 10.
Öltem álmomban. Először csak külső szemlélőként, aztán aktív résztvevőként. Reszkessetek betörők-szerűen indul a dolog, aztán elfajul. Alaphelyzet: egy több szobás, egyszerű házban két-három kisebb-nagyobb gyerek egyedül marad. A szülők elmentek valahova, mint később kiderül, vásárolni (még később az is kiderül, hogy az egyik helyiségben egy nagymama is van, de ő végigalussza az egészet). Egy óriás, fekete ruhába öltözött férfi jelenik meg a házban, gólemszerű ösztönlény, nem lehet tudni, pontosan tudni, mit akar, csak azt, hogy veszélyes alak. Valószerűtlenek a házban színek, mint egy szürrealista festményen (ebből rá kellene jönnöm, hogy álmodom, de nem, végig kell élnem az egészet, mégpedig tevékenyen). Az előszoba közepén egy meghatározhatatlan funkciójú berendezési tárgy áll, valami kazán vagy bojler, víz van benne, csövek állnak ki belőle. A körül folyik a küzdelem. A gyerekek közül az egyik meglöki a gólemet, az a földre zuhan, és úgy tűnik, vége, de egyszer csak mocorogni kezd. Ekkor sietek a segítségére, mintegy láthatatlanul, addig csak passzív néző voltam. Egy súlyos tárggyal (talán kővel) ütni kezdem a gólem fejét, ötször-hatszor, szinte szétlapítom, azt akarom, hogy meghaljon. A kisfiú megkönnyebbülten nézi az eredményt, de engem mintha nem látna, valószínűleg helyette cselekszem, egyfajta deus ex machinaként, ám amikor dolgom végeztével távozni akarok, a szemem sarkából látom, hogy a gólem újra megmozdul. Na, ebből elég! Újra föléje hajolok, és egy határozott mozdulattal leszakítom a fejét. A kisfiúra nézek, mintegy jelezve: most már tényleg vége. Látni akarom, hogy érti-e ő is, hogy elmúlt a veszély. Úgy látszik, érti. Hirtelen tele lesz vérrel az előszoba, de ez már nem az én gondom, nem tekintem annak. Közben előkerül a többi gyerek, egy nagyobb lány, és mintha lenne még egy kisebb is. Felmossák a vért, a hullát átcipelik egy másik helyiségbe, és belülről az ajtónak támasztják. Hogy hogy jönnek ki utána, az rejtély. Ők vannak otthon, maradjon az ő titkuk. A takarítást épp befejezik, amikor megérkezik két öltönyös férfi. Valami közük lehet a gólemhez, mert tőlük is félni kell, talán ők a megbízói. Fizikailag nem tűnnek veszélyesnek, de nem tudhatják meg, hogy az ösztönlényt eltették (eltettük) láb alól. Én közben már máshol járok, a szülők nyomában, akik a gyerekeiket fenyegető veszélyről mit sem sejtve vásárolgatnak valami plázaszerű üzletközpontban. Az anyával beszélek, mintha a barátnője lennék. Vagy a tanácsadója. Fel akarom készíteni a történtekre, hogy mire hazaér, tudja, mire számítson. El kell tüntetni a hullát, ez az első gondolatom, mert akkor már én vagyok az az anya. Sietnem kell vissza a gyerekekhez a házba. Mezítláb futok a járdán, havas eső esik, mellettem az úton száguldoznak az autók. Nagyon messze vagyok, gyalog sose érek haza. Stoppolnom kellene, de mezítláb nem merek. Ekkor látom meg – már újra külső szemlélőként – a nagymamát a házban, abban a helyiségben, ahol a hulla az ajtónak támasztva áll. Éppen ébredezik. Szerencséje van, átaludta az egészet. Félálomban hallom, ahogyan Diana Krall The girls in the other room-ját éneklem szövegestől, az első két sort, The girl in the other room she knows by now there something in all of her fears. Csodás
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
