olyan nevetséges vagyok a tükröm is rajtam nevet elég nevemet mondani a szokásos viccek helyett a cseplinként csetlő -botló szellemem a röhely oka jobban hat mint egy nagy fül vagy egy szélben libbenő toka rokonaim hátam mögött visszasírják komoly énem haverok mind észrevették a változást már csak én nem így jár aki nem issza a költőzseni minden szavát fülét-farkát jól behúzva takarodjon innen
Itt a környékünkön már órák óta folyamatosan durrognak a petárdák.
Azzal nem foglalkozom, hogy törvénytelen, hiszen lopni se szabad, aztán mégis mit látnak, a kutyatartók szempontjából értékelném a dolgot.
Megboldogult Maci kutyámat például célszerű volt annakidején az első durranáskor beengedni, egy hatvankilós kaukázusi kan bejön akkor is, ha mi nem akarjuk, falat bont, ajtót fordít ki a sarkából, jó, beengedjük, de magára hagyni bent se lehet, egy rémült kutya nem óvatoskodik a berendezések között.
Vagyis azért, hogy egy-egy család negyedórán keresztül jól érezze magát, száz családnak kell felvállalnia egy egészéjszakás kellemetlenséget, és ez még a kisebbik rossz, nem minden kutyásnak van lehetősége a lakhelyére beengedni a kutyáját, vagy azért, mert kicsi a kéró, vagy esetleg netalántán hivatalos a barátaihoz, nem sorolom, száz indok van azzal az eggyel szemben, hogy egy felelőtlen, félrészeg fasznak jó percei legyenek.
Akkor tartanám igazságosnak a bulit, ha ezeket az embereket egy-egy éjszakára mi zárnánk össze egy Macinagyságú bestresszelt kutyával, és akkor már vagy száz éjszakára egy évből, de a százzal még keveset mondtam, egy petárda a fél faluban borzol.
Akkor még nem írtam az elszökött kutyákról, sokat meg se találnak a végén, nem akarok érzelgős lenni, de családok szakadnak széjjel, nálunk például Maci egyértelműen családtag volt, biztos kapára-kaszára mentem volna érte, mint ahogy Maci se hagyta volna szó nélkül, ha minket fenyegetett volna valaki, egy szónak is száz a vége, a petárdások menjenek a halál faszára!
Egyébiránt pedig boldog új évet kívánok minden rokonomnak, barátomnak, ismerősömnek, és úgy általában mindenkinek, kivéve a petárdások önző hordáját!
Az ünnepek kihozzák az emberből az emlékeket, jut idő az elmélyült gondolkodásra, egy kis számvetésre, hogyan és milyenné alakult a sorsunk.
Én a múlt felidézésével általában hamar végzek, ahogy rövidül a memóriám, úgy akad egyre kevesebb dolgom az ilyennel, a tényleges múlttal már csak néhány fennmaradt iromány köt össze, és nagyon tudok örülni pár dolognak, eszembe jutnak általuk események, történések, amiket vétek lenne végleg elfelejteni.
Most is így jártam, megörültem egy kötetnek, mégse lehettem egy vizesnyolcas, hiszen egy könyvben szerepeltem a kortárs irodalom néhány veretes nevével, így Parti Nagy Lajossal, Takács Zsuzsával, de ott van még Petri György, Tandori Dezső, Csukás István, Halászi Aladár, Moldova György, Ágh István, Csoóri Sándor, Kukorelly Endre és Nemere István is.
Igaz, én ebben a könyvben apám nevén szerepeltem, ő volt az előfizetője a 466-755-ös hívószámú telefonnak, ugyanis ez a kötet az 1974-es Telefonkönyv volt.
