NAPLÓK: Gyurcsi Legutóbbi olvasó: 2026-01-14 10:17 Összes olvasás: 174559| 1254. | [tulajdonos]: Egy szellemi Hany Istók | 2024-02-17 15:14 |
Ahogy Filip a napokban jelezte, a DOKK FAQ-ban két kezeletlen üzenet volt hetekig, nos, az egyik az enyém volt, én kíséreltem meg hivatalosan segítséget kérni Pálóczi folyamatos zaklatása ellen.
Sajnos a főszerkesztő úgy törölte, hogy semmiféle intézkedést nem foganatosított, de nem is reagált, választ se kaptam.
Így aztán feljogosítva érzem magam arra, hogy megtoroljak bármilyen támadást, cáfoljak vádakat, visszautasítsak hazugságokat, korrigáljak tévedéseket, és megszégyenítsek bárkit, aki ártó szándékkal dehonesztál akár engem, akár mást.
Ennyit bevezetőnek, lássuk, mire reagáltam!
„ROSSZ ÉRZÉS NEM MEGGYŐZŐ FELKÉSZÜLTSÉGŰ VERSMŰHELY INDÍTÁSÁRÓL ÉRTESÜLNI A DOKK-ON: PLÁNE, HA ITT HIIRDETIK MEG”
Karaffa közel negyven éve jelent meg először irodalmi lapban, azóta szinte folyamatosan jelen van úgy a lapokban, mint antológiákban és irodalmi portálokon. Kötetei kedveltek az olvasók között, tudok olyan könyvhétről, amelyik az ő egyik kötetének bemutatásával kezdődött. Nem mondható tehát, hogy élete egyetlen, spaklival a tepsi aljáról összekapart kötetével házalt kiadótól kiadóig, míg végre valamelyik nagy nehezen kiadta, és ő nem szelfizett annak gusztustalan borítójával számos helyen, vagy nyomta a kezébe valódi irodalmároknak, legalább addig, míg le nem tudta velük fotózni.
Karaffa irodalmi lapokat indított, szerkesztett. Egyről már harminc éve tudok, akkor közölte egy versemet. (Nekem ez volt az első ilyen, és azt hiszem akkor ő indított el abba az irányba, hogy kényelmesebb nekem, ha nem én házalok írásaimmal, hanem a szerkesztők kutatják fel azokat, engedélyt kérnek a közlésre és küldik a tiszteletpéldányokat. Olyan ötven versemmel jártam már így, de ez most mellékes, beírásom ezen része nem rólam szól, hanem Karaffáról.)
Szóval a fentiek alapján is érthető Pálóczi irigykedése Karaffára, arról nem is beszélve, hogy ő úgy volt a Dokk szerkesztője, hogy arról lemondott, és nem kibaszták onnan heteken belül, mint Pálóczit.
Ja, és ő nem cigánykodott a dokkos tulajdonrészével, hanem eladta, és a befolyt pénzt egy – az éhezés szélén álló – költőnek adta.
És akkor jön ez erőszakos, tolakodó, szerintem tehetségtelen önjelölt igazságosztó, és fényképpel illusztrálja, hogy ő viszont milyen felkészült, hiszen egy könyvtári asztalon ott van egy csomó könyv, gondolom, percekig igazgatta azokat a fotózás előtt, meg van ott egy számítógép is, a képernyő szerint azon bekapcsolása óta nem volt egy művelet sem megindítva.
Karaffának, ha olvasni akar, nem kell elbattyogni a könyvtárba, hiszen csak a bőrösműhelyében van vagy négy-ötezer kötet, a háza többi helyiségéről nem is beszélve. És ő valóban sokat olvas, és a szakkönyvekből tanultakat alkalmazni is képes.
Én tegnap azon, amit Pálóczitól olvastam, nem is lepődtem meg, ő erre képes, csak hozta a formáját, féltékeny, beleugat mindenbe, amihez semmi köze, kettős mércével él, ez van, ő a Pálóczi. Röhögőgörcsöt akkor kaptam, amikor a fotót láttam meg, szegény, mintha az, hogy ő hozzáférhet néhány könyvhöz, feljogosítaná arra, hogy mást lealázzon, szakértelmét megkérdőjelezze.
Na, erre írtam egy haikut, szerintem jó lett, de hát szerintem minden versem jó, mindenki más eldöntheti, hogy tetszik-e neki, vagy sem, de arra büszke vagyok, hogy tizenhét szótagba összesürítettem, amit lényegesnek tartottam.
Erre egy irodalmi műhely társtulajdonosa nem a tőle elvárható módon értékeli a verset, hogy mittudomén, a haikunál elvárható, hogy ez vagy az, hogy az első sor miért kezdődik névelővel, ilyenek, hanem:
„A proletkult válasz rögtön egy habakukutyin.
Ennyi telik a "munkástagozattól".
Nem vette észre, hogy hallgatni arany.”
Proletkult. Munkástagozat.
Tegerész segédkapitányként feleltem egy – mai értéken – sokmilliárdos értékű hajóért, a hasonló értékű rakományért, vagy harminc ember életéért, a szolgálat tevékenységéért.
Tipikus munkástagozat.
Telepvezetőként én vittem az ország legnagyobb kavicstelepét, én döntöttem el, hogy a nagy építkezések mennyi sódert, milyen bontásban, hány kocsival kapjanak, de úgy, hogy a kis építkezőknek is jusson.
Mi ez, ha nem munkástagozat?
Hajózási diszpécserként én döntöttem el, hogy a BKV huszonegynéhány vízibusza hova és mikor, milyen menetrend szerint közlekedjen, azokon ki legyen a személyzet, alkalmanként ötven-hetven ember beosztásáról döntöttem.
Munkástagozat.
Nyomozóként felderítettem az elkövetőket, ha valakinek az élete, testi épsége, vagyona sérelmet szenvedett, vagy fenyegetve volt.
Ügyeletes rendőrtisztként én feleltem Újpest közbiztonságáért, helyetteseimen keresztül irányítva a rendőrök tevékenységét.
Munkástagozat a javából!
Az ország egyik legmodernebb, legnagyobb - a hadiipart is kiszolgáló – gyárában osztályvezető-helyettesként, majd villamosmérnökként erősítettem a munkástagozatot.
Évekig voltam egy, mintegy tízezer főt foglalkoztató cég egyik értékesítési igazgatója, kb. kétezerötszáz ember tevékenységét irányítottam. Persze, munkástagozat.
Voltam egy gyár egyik művezetője. Tessék mondani, az belefér a munkástagozatba?
Volt saját kereskedelmi cégem. Az jó oda?
Magamról még annyit, hogy tizennyolcévesen azzal a ruhával, ami rajtam volt, és egy megtömött tengerészzsákkal hagytam el ideiglenesen – majd húszévesen végleg – szüleimet, most pedig egy nyolcszobás házam van, soha nem loptam, nem kaptam ingyen senkitől semmit. és csak amióta a nyugdíjrendszer működéséből következően minden reggel szegényebben ébredek, mit ahogy előtte elaludtam, valóban kénytelen vagyok fizikai munkával kiegészíteni a bevételeimet, ezzel lassítva házam állagának a romlását, és mérsékelni azt a folyamatot, hogy abból a komfortból, amit megteremtettünk magunknak, ne kelljen egyszerre túl sokat feladnunk.
Dolgozom, de s saját újításaimat, saját ötleteimet valósítom meg, konkurencia nélkül. Amit én csinálok, azt rajtam kívül senki. Ha már munkás az ember, adja meg a módját!
De ha már Pálóczi osztályharcot vízionál, és ha én, akit, ha megköveteltem volna, 74. óta hívhattak volna mérnök úrnak, én vagyok a munkástagozat, akkor ő, aki ilyen szempontból ellenségemnek tartja magát, vajon melyik osztályba tartozik?
Én tudom, hogy ki és milyen vagyok. Gyűlölöm a törvényszegőket, lenézem a törvényhajlítókat, a személyre szabott törvényekkel is visszaélőket, kiállok azokért, akik arra önmagukért képtelenek, a kiszolgáltatottakért, viszolygok a tolakodóktól, a tévedhetetlenektől, a mások véleményét leugatóktól, a szégyentelenektől, a sommás ítéletekek csípőből megalkotóktól, a humortalanoktól.
Mindegy, pontosan tudom, hogy egy beszűkült tudatú ember ebből az egész írásból egy kukkot se fog megérteni, szokás szerint ír valami faszságot – no nem mondjuk egy haikut, ahhoz az ő tehetsége kevés, vagy legalább egy hét „alkotói szabadságot” kéne hozzá kivennie -, aztán hónapokig szórakozik a nevemmel, voltam már Turcsi, Görcsi, leszek proletár, fekete anyag, előhozza ugyanazt a húsz-harminc fényképet, amivel már évek óta traktálja a Dokkot, ismét beszámol arról hogy melyik hírességet zaklatja idióta „poémáival”, szóval marad Pálóczi, esély sincs arra, hogy valami normális irányt venne, mégis megírtam ezt, mert most jól esett. Azt mindenesetre fenntartom, hogy szerencsés lenne, ha az illetékesek valahogy meggátolnák ennek a „bármely mosópornak” a fékevesztett habzását!
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
