A technikumban harmadikos-negyedikes lehettem, a töritanárnő - aki egyébként igazgatóhelyettes is volt - pofázáson kapott minket a padtársammal.
Társammak egy intőt adott, engem meg tizenhétéves létemre a sarokba küldött osztálytársaim derültségére.
Nem tartotta igazságosnak, hogy amíg barátomat otthon az intő miatt legfeljebb megszídják, addig engem egy ilyenért a fater szarrá ver. És ezt a tanáriban a tanárok megbeszélték.
Én tizennyolc voltam, amikor eltűztem otthonról, sok dologról nem tudtam valóban, de csak azért, mert gyerekként nem is érdekelt, ezeket felnőttként mondtak el a rokonok, és ezek se voltak igazán titkok, csak én nem tudtam róluk.
Meg kell elégednem azzal, amit már tudok, a család legöregebb - még élő - tagjaként már nincs kitől kérdeznem.
" A kaptafák kirepültek az uccára, én összeszedtem mindegyiket, és elvittem haza. Gyűjtöttem a kaptafákat, de az a suszter olyan kitanult, igazi nagy gazember volt, hogy sosem dobta ki a rendes párját, amelyikre szükség lett volna, így aztán nekem csupa felemás kaptafáim voltak, meg neki is. " /RIDEG SÁNDOR - INDUL A BAKTERHÁZ
Úgynevezett „hazajáró” típusú hajón szolgált, ezek a hajók olyan nyolcvan méter hosszúak voltak, elég szélesek, viszont kicsi volt a merülésük, optimális esetben fel tudtak jönni a Dunán Csepelig, no nem túl gyakran, a Duna vízállásától függött, elég magasnak kellett lennie ahhoz, hogy ne érjen le a hajók alja, de ne legyen túl magas, mert akkor még ledöntött kémény és árbocok mellett sem fértek el a hidak alatt.
Na, amikor itthon volt, mi mentünk Csepelre a Szabadkikötőbe, csodáltuk, hogy a tengerészek kólát isznak formás, nehéz és színes üvegből, olyan természetességgel gyújtottak marlboróra és cseszterfildre, ahogy anyám a Kossuthra, úgy beszéltek idegen országokról, városokról, ahogy mi Kőbányáról vagy Kispestről, én meg kiskamaszként csillogó szemekkel és tátott szájjal ittam minden szavukat.
Egyik alkalommal valami háborús helyzet miatt a Szuezi-csatornát lezárták, ők meg a túloldalon rekedtek, Afrikát megkerülve tudtak csak visszajönni, ez komoly teljesítmény volt attól a kis hajótól, amit úgynevezett parthajózásra terveztek, kicsi üzemanyag- illetve édesvíztankkal, nagyon gyakran kellett kikötniük, szóval hónapokig tartott a kanyar.
Emlékszem, mesélte, hogy kikötöttek egy nagyon pici országban is, ahol bement a hajóra három fekete rövidnadrágban és valami szandálszerű lábbeliben cigarettát tarhálni, az egyikük volt a miniszterelnök a másik meg a hadügyminiszter, igaz volt-e vagy se, már nincs kitől megkérdezni, de szerintem igaz lehetett, egy tisztességes báty csak nem füllent az őrá csodálattal néző öccsének.
De azt se fogom megtudni sose, hogy az a kis ország benne van-e abba a százhatvanvalahányban, amelyek nem tagjai a Nemzetközi Büntetőbíróságnak.
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
