Meleg szavaidat nagyon köszönöm, hálás vagyok érte!
Mindamellet javaslom, ne herdáld erődet arra, hogy a szemembe dícsérj, hiszen ha valaki, hát én igazán tudom, hogy milyen vagyok, összponosíts inkább az elismerő szavak hátam mögötti terjesztésére!!
(Ide egy csomó mosolygós emojit szánok, de űgy rémlik, hogy ilyenkor kint az életben kérdőjelek és egyéb mifenék jelennek meg, tehát: mosoly, mosoly, hálás mosoly, szív, szív, puszi)
Az idén harmincharmadik éve havonta megjelenő Fedél Nélkül című irodalmi lap legutóbbi számában meglepődve észleltem egy dokkoló – nem dokker, az szerintem nem magyaros -, Zalán György 2002-ben írt versét.
Bár e művét a költő huszonhárom éve vetette papírra, a gondolat már ifjúkorában foglalkoztatta, csak elfelejtette, viszont az utókor nagy szerencséjére majd negyedévszázada ismét eszébe jutott. Egyébként érdekes, hogy ezt a költeményt kereken tizenkettediknek tette fel a Dokkra, és a számok csodálatos összjátéka, hogy ez a vers volt a tizenegyedik mulandója, aki ért a számmisztikához, érdekes összefüggésekre deríthet fényt. Én nem értek hozzá, így összefüggéseket sem találtam, ha csak azt nem, hogy költőnk versei miatt akkoriban felmerült, hogy a mulandokk-kat három k-val kéne írni, úgy több férne a fiókba.
Felhívom a figyelmet, hogy a fent megnevezett költő a Dokkon Gyurcsi – Zalán György művésznéven publikál, de azt hiszem, ezt már sejtették páran.
Felmerült a gondolat, hogy az ilyen megjelenéseket a DOKK_FAQ-on is bejelentsem - 6ni -, de aztán elvetettem. Rájőttem, hogy ez rajtam kívül a qtyát nem érdekli, már vagy ötven hasonló bejelentésem volt, annyi reakció se jött rájuk, hogy mit húzzak meg és hányszor.
Egyébként igény esetén megszervezek egy dedikálást a költő veresegyházi kúriájában, az alkalmanként kapott három tiszteletpéldányból kettőt-kettőt szívesen átad rajongóinak. Aki pdf-kiterjesztést is elfogad, annak a fájl nevét szabja személyre.
Itt válaszonék a Gabihoz írt bejegyzésedre, a saját üzifalán ő tudja, mit akar látni, természetesen, ha erre válaszolsz, tedd meg nyugodtan nálam – igaz, szerkiként egyébként is megteheted.
Azt írod, nem gondolod, hogy egy MI által írt versből hiányzik a lélek. Sok-sok ember lelke van benne.
A sok ember lelke az senkié. Az egy átlag, az pedig egy kezelhetetlen valami. Nem vagyok kíváncsi egy olyan átlaglélekre, ami mondjuk egy pszichopata és egy buddhista szerzetes lelkének a számtani közepe, vagy egy lelkes forradalmár és egy gyerekversszerző lelkeiből összegyúrt katyvasz.
Én ugyan nehezen boldogulnék az ilyesmivel, de egy írástudó szerintem nagy biztonsággal megállapítja egy költeményről, hogy ki írta, ők mihez kezdenének egy nájlonverssel?
Azt írod, nyithatnánk a Dokkon egy fület a robotoknak, még tanulhatnánk is tőlük.
Nagyon hideg szél csapta meg most a tarkómat. Én egy gépet biztosan nem hívtam volna meg a veresi Dokk-találkozóra, akivel nem tudok együtt örülni vagy bosszankodni, aki nem tud véletlenül belerúgni a kisujjával az asztallábába és utána nem ereszt el egy basszameget, akivel nem tudok cinkosan összekacsintani és csendben maradni, akinek másnap nem fáj ugyanúgy a feje egy elhúzódó „beszélgetés” után, nos, annak a verseit olvasgassa egy másik Artuditu. Nem hiszem, hogy a Dokk bármelyik eredetileg meglévő – és nyomokban megtalálható – funkciói közé egy ilyen új szolgáltatás beilleszthető lenne.
A mesterséges gyémántot mikroszkóppal se lehet megkülönböztetni egy eredetitől, de az értékkülönbség nagyságrendi. Nem kell megfizetni a Természet évmilliókig tartó „munkáját”, a bányászok vérét-verítékét – eddig ennek a kőszén is megfelelne -, de a ritkaságát is.
Ha a verseket gombnyomásra dömpingszerűen lehet előállítani, az a költészet vége. Ebben – szerintem – a Dokknak nem szabad szerepet vállalnia.
