NAPLÓK: Bátai Tibor Legutóbbi olvasó: 2025-09-01 00:15 Összes olvasás: 148064| 1890. | [tulajdonos]: Nagy László 346. | 2025-07-06 23:11 | Aki szerelmes lett a halálba
.
...............................................................Búcsú Szilágyi Domokostól
.
Búsúlva a gyászban, a sujtás alatt is: illik tartani a maradék erőt, nehogy félrebeszéljen, nehogy hamukázzon a száj. Illik a haragot félre lökni, nem más miatt, nem is magunkért, de tapintatból a fényesen kényes szellem iránt. Aki lebegve is embermérték, báj, okosság, fölismerés, aki a szenvedés csöndje. Nehogy elriasszuk magunktól a tündért, nehogy ő sirasson el minket. Gyász és becsület indított e koporsóhoz – vigyázzunk, ne bántsuk meg szólván: föltámad a test, mert szerinte a föltámadás eleve szadizmus. Már vízszintes a gerinc, a lábszár, már pihennek a likacsos csontok. Érette arannyá álmodtam magam, átcsempésztettem a határon magam: íme, itt az arany, tömködjétek a csontjaiba! Emlékezzetek, óhajtozott élni, játszott az életért madár-kecsesen, szeretősen. Táncolt neki vitézmihályos verslábakon, ál-marcsás dib-dábul, atavisztikus bájritmusokban, fából faragott királyfi-tagokkal. Táncolt és labdázott úgy, hogy fátyolba göngyölte a sziklát, mert a pucér erőmutatványt rühellte. Ő az, aki szemérmes szerelmesleveleket írt a szabadsághoz. Ő az, aki megsebesült a testvériségért. Ő az aki szerelmes lett a halálba. Fölment a halálért a hegyre. Ki látta, ugyan ki láthatta randevúját? Ama szelíden is rettenetes képet, ahogy ültön az ősz blonder-keretéből kilóg a lábszár, ahogy a két boka közt üveg áll a bírhatatlan szomjúság ellen? Ahogy fönt, mint arany szemöldökfán átsisteregnek a szárnyak? S ki látta, ahogy oldalt kinyúlik a kéz, ahogy a város fölé, a kérdőjeles Európa fölé ragyog a pohár? Egyetlen édes halálom. Ime, hát meglelte ő is. Tündér előttünk, tündér utánunk, vigyázva lépjünk, ne könyököljük orrba még véletlenül se, mert fényesen kényes. Te glóriás, elherdált Szilágyi Domokos, vélted fényűzésnek a megváltókat. Halálod a pazarlás teteje már. A megtartók jöjjenek, igen. Már halálod rémlő csúcsív a megkavart, meghabart, siralmas talaj fölött. Érzed-e a földet, költő? Ne legyen néked nehéz ez a föld.
. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
