NAPLÓK: Apa levelei Legutóbbi olvasó: 2019-05-20 07:22 Összes olvasás: 2831| 35. | [tulajdonos]: 2018. December 26. | 2018-12-26 10:45 | 2018. December 26.
Ahogy nézem a napfényben az ablakba vetett egy éves fenyőket, s figyelem, milyen észrevétlenül nőttek meg karjaik... Ahogy kutatom negyvenhárom éves önmagam... Ahogy gondolok gyermekeimre, feleségemre s az emberekre... S ahogy gondolkodom Istenről... Nem is ismerem igazán magam.
Talán a szülői feladat az lehet, hogy Isten szemüvegén át látni és láttatni a világot... A gyerekeknek elmondani a velük történt aktív 8-10 év alatt, hogy kik ők. Mert ha mi nem mondjuk el, nem tudják biztosan, s rossz helyen keresik majd a választ. Csak nőnek észrevétlenül, mint ablakomban a fenyők... S dísztelenek, tudatlanok maradnak. A világ akar majd válaszolni nekik. Láthatatlan lesz számukra a sok-sok dísz, az isteni ajándék, mi ágaikon függ, s mi mindig is ott volt, csak nem tudták, mert nem reflektoroztam rá, vagy én sem ismertem...
Azért, azt hiszem, hogy a tizenkét éves Jézus, mikor a templomi bölcsek elé lépett, ismerte gyerekkora teljes történetét... Tudott Betlehemről, tudott a pásztorokról, a csillagról, s az angyalokról. Biztosan hallhatta, hogy mindezek ellenére menekülni kellett ebben a világban, s Egyiptomból tértek vissza... Erről látszólag hallgat minden, de ha a szívembe nézek, nem hallgathat el egy szülő sem ennyi csodát. Az kitör, mint egy örömteli forrás ebben a hideg világban.
Talán a világ mindig is arra törekedett, hogy elhallgassa, s kitörölje a jót, s keveset van csendben, hogy a lényeget megkeresse. Nekem nem mondták el igazán gyerekként, hogy milyen vagyok... Sok rögön át lépve jutottam el oda, ahol ma állok. Talán ezért nem ismerem magamat igazán. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
