NAPLÓK: Anyu mesél Legutóbbi olvasó: 2026-02-06 21:24 Összes olvasás: 7802| 19. | [tulajdonos]: ... | 2022-07-18 17:11 | | 1969. október 6-ra vagy 7-re voltam kiírva, de egy héttel előtte arcidegbénulás kaptam, és a körzeti orvos azt javasolta, hogy azonnal menjünk be a klinikára. A folyosón találkoztunk egy orvossal, aki azt mondta, hogy a klinika nem felvételis, hanem a…. hogyhívjákra, az Agusztára kell kimenni, de keresztanyád rábeszélte apádat, hogy adjanak háromszáz forintot egy orvosnak, közben azt sem tudta róla, hogy sebészorvos, és csak tanulja a szülészetet. Felvittek a szülőszobára, és ott rögtön elkezdtek leborotválni, előkészíteni a szüléshez, és az orvos adott egy tolóinjekciót, magyarul megindította a szülést, hogy nála szüljek meg, egy héttel előbb, mint kellett volna. Azt mondta, hogy ha nem jön a baba, nem indul meg a szülés vagyis a fájás, úgyis bevisznek az osztályra. Egy idő után be is vittek egy betegszobába, és jöttek a fájások, de ritkán. Én nagyon fáradt voltam, mert egész nap dolgoztam. A vonaton még éreztem, hogy rugdos a gyerek, vagy a csecsemő, vagy a baba, mit tudom én, írjad valahogy, mivel nagyon álmos voltam, azt hittem, gyakran jönnek a fájások, időnként el is szundítottam, de valójában ritkultak a fájások. Az orvos miután beinjekciózott, hazament, mert lejárt a munkaideje, a nővérek lefeküdtek aludni, és csak hajnal három óra fele jött oda a szülésznő, vagy az ápolónő, már nem emlékszem, fülhallgatóval, akkor még fából készült hallgatóval figyelték a szívhangot, és valószínűleg észlelte, hogy baj van, mert szólt a többi nővérnek, és vagy hatan mind meghallgatták a szívhangot. Mivel még rúgott vagy kettőt a gyerek, vagyis a baba, én megnyugodtam, hogy nincs baj. De ez volt az utolsó rúgása. Szóltak az orvosnak, és elvittek EKG-ra, de az orvos csak hajnal négy óra körül ért oda; akkorra már a szívhang is megszűnt, és amikor bevittek, az orvos odajött hozzám, és közölte nagy pléhpofával, hogy sajnos, meghalt a baba, de hogy még fiatal vagyok, szülhetek másikat. Ez nekem nagyon rosszul esett, mert mindegy, hogy hányat szülök utána, azt az egyet már nem pótolja semmi. Még mindig reménykedtem, hogy csak tévednek, és él a gyerek, és kérdeztem, hogy miért nem császároznak meg, hogy megszülesztenék, de tényleg halott volt már, és mondták, hogy majd meg fogok szülni magamtól. Tizenegy óra fele szültem meg. Kértem, hogy mutassák meg, de azt mondták, nem mutathatják meg, mert az az anyára rossz hatással van az ilyesmi. Nekem mindig olyan érzésem volt utána, mintha csak le akarnák tagadni és el akarnák venni tőlem a gyereket. Akkora már annyira eltorzult az arcom, hogy egy pohár vizet csak úgy tudtam meginni, hogy félre fordítottam a fejemet, az idegbénulás miatt. Másnap hajnalba leszállítottak, hogy menjek pisilni, és hideg vizes ruhával átkötötték a mellemet, hogy ne jöjjön meg a tejem, és csak sótlan ételt kaptam, de nem nagyon tudtam enni. Amikor a többi kismama gyerekét behozták szoptatni, akkor én nagyon sírtam. Majd harmadnap hoztak egy gyereket, hogy ki szoptatná meg, mert eltűnt az anyja. Akkor én azt mondtam, hogy én megszoptatom, mert nem vállalta senki, és apádat próbáltam rábeszélni, hogy fogadjuk örökbe, és is hajlott rá, de keresztanyád, meg apád komája, Cz. J. (ott lakott a faluba, volt egy lánya, és azt ők keresztelték, apád meg az asszony testvére) lebeszélték róla, hogy ki tudja mit örökölt, milyen természete lesz. Én belázasodtam nagyon a kórházban, de három napra kiengedtek, és ragaszkodtam hozzá, hogy a ravatalozóban megnézzem a kisbabát. Szépen fel volt öltöztetve, és akkor már szép fehér volt az arca, olyan volt mintha csak aludna. A Mama a temetésre titeket is elhozott, téged meg Zsuzsit, és ti is nagyon sírtatok, amikor én elkezdtem sírni. Pici fehér koporsóban lett eltemetve, nem sokan voltunk a temetésen, csak a rokonságból néhány idegen, aki oda csapódott -- van, aki szeret nézelődni, gondozzák a sírt, és odamennek más temetésére. Én akkor is nagyon sírtam, amikor letették a sírba, ami valójában egy méteres gödör volt, és nem úgy, mint Körösújfaluba, hogy padmalyt vágtak volna bele, hanem csak simán a gödör fenekére tették a koporsót. Padmalynak nevezték azt a féloldalt kivájt gödröt, amibe a koporsót berakták, hogy ne arra hulljék a föld -- Krucsó nagyapámat még így temették el. Nekem, amikor mentem a temetőbe, mindig olyan érzésem volt, hogy ki akarom kaparni a földből, hogy megnézzem. Olyan közel volt a felszínhez, mondom, a méteres gödörben. Amikor hazamentünk a temetésről, néhány napig feküdtem, nagyanyád hozott libamájat, de nem tudtam megenni, mert olyan érzésem volt, mintha a gyerekem máját enném. Nem tudom, miért, az a puha hús olyan volt, mintha egy csecsemő mája lett volna. Akkoriban olyan ideges voltam, hogy éjszaka rohamok jöttek rám, fel kellett kelni és az ablakhoz állni, mert csak ott kaptam levegőt kapjak. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
