Antal, a szándékod pozitív, tedd, amit tenned kell. Felfigyeltem arra, hogy "mezei" versírók és -olvasók egy meghatározott köre rendszeresen látogatja egymás verseit, és írásban udvariasan, kulturáltan kifejezi a véleményét, olykor hosszú dialógust folytatva; lényegében ugyanazt teszik, amire Te készülsz. A különbség annyi, hogy nem jelentik be előre, nem nevezik meónak (ez a műszó másra van fenntartva), és persze nincs módjukban valamiféle különleges státuszra hivatkozniuk. Minden esetre sok sikert kívánok.
Megint megkezdem a Dokk társ tul meókat (bármit is jelentsen ez - de nagyjából azt jelenti, hogy az eddig lemeózott kb, 200 vers után még nagyjából 800-at szeretnék lemeózni, mert ahogy korábban beharangoztam, szeretnék egy költőiskolát megalapozni a Rilke-Júlia cameron metódus szerint. (Ezt az "összepárosítást" én találtam ki: tulajdonképpen szárnypróbálgató barát "élménymeózást" jelent, ledorongolás helyett ihletadást. Itt most nem részletezem. (Itt csak annyit, hogy Júlia Cameron amerikai írástanár kifejezetten tiltja kezdőinek, hogy középhaladó költő-tanoncnak megmutassák a műveiket, mert a legrombolóbb hatást szerinte haladók képesek a lkifejteni a kezdőkre (ahogy azt a Dokk-on nemegyszer magam is tapasztaltam). Az ehhez társuló "Rilke-vonal" Rainer Maria Rilke: Levelek egy fiatal költőhőz című kisregényén alapul. Ahol az idős költő szinte példátlan odafigyelést, ráérzést - de főleg tapintatot - adott a fiatal költőnek.
Körülbelül 35 éves korom óta szégyellem ezt a verset. Fiatalon, kisportoltan és fitten nem is nagyon mertem közönség előtt elmondani. Csak elhízva, olvasószemüveggel a fejemen. Olyannyira, hogy amikor - ez jól látszik azon a Dokk esten ahol a főszerkesztő Tóth Csilla is jelen volt - ez a versem is sorra került - a régebbieket így ezt is kívülről tudom, vagyis nem kellett olvasnom - felvettem hozzá a szemüveget - és úgy mondtam el. Nem teljesen véletlenül. Itt az ideje, hogy külön is feltegyem a Dokk-ra! Most már hozzá "deformálódtam" az üzenetéhez.
----- PASZTOREL
ne félj fagyott belém a hang felugrani magunk elé kapni a ruhát úgy kellett felkapni valamit igen
az előbb csak belepusziltam füledbe ne halld a fűzizegést lapuljunk nem tudtam még hogy minket keresnek
és belenéztek a szemébe csupa valag egyen-pocak toka izzadt megvagytokkal az üveg mögötti arcon belenéztek arcába s egyik a tomporába markolt csak ezt tudnám feledni
akkor én nem tudtam mit teszek lábbal telibe kaptam a hatalmast puffanva zuhant el mint leeső zsák ki mögötte állt könyökkel szúrtam meg és a térdeit oldtam
ROHAAAAAAAAAAANJ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
de fara nőtt és hunyorgatni kezdett nekem meg spriccelni a könnyem és ott esem el ha nem hallom a kutyaugatást
(a faluhoz) dobbantva befarolt kocsikon (a faluhoz) makogó szerelmeseket hagyva (a faluhoz) bennük míg a rákosemlőjű eb felnyí..... lemarad a csipkebokorban!
a falu bevárt: egy domb mögül (bikamadarak nyihogtak) a levegőbe ugrott CSINNADRATTA!!! ringlisp... és a SZEMÜVEGESEK!!! SZEMÜVEGESEK!!!
én ott akkor azonnal sóbálvánnyá váltam meg azzá a fává meg a füvekké ahol feküdtünk bőrillatú nevetéssé és csókká
de már jöttek is a szemüvegesek s legerősebb harcosuk ekkor fújni kezdte belém a tüdejéből a füstöt
Talán meg kéne írni az új "Emile"-t. Jean Jacques Rousseau ezzel a címmel tette közzé korának divatossá vált fiúnevelési könyvét. --- Félreértés történt: az emberi "majomsziklaharc" humánetológiai vizsgálatánál (a Dokk faq "betiltott kommentjében az utolsó vérig harcoló nőstényeknél nem úgy kell érteni, hogy az ő halálukig - hanem az ellenfél haláláig! S ennek az a tudományos magyarázata, hogy a nőstények harcába beleszüremlik a kölykeiket védők kérlelhetetlensége, amely nem ismeri a "lovagiasságot" - szemben a hímekkel. amelyek gyakran rituálisan küzdenek, hiszen elég ha megfutamítják - és hagyják is futni - a gyengébb kihívót, hogy erőt tartalékoljanak a következő ütközethez. Ezzel szemben a nőstények a majomsziklaharcban "nem ismerik" a kegyelmet. Minden férfias férfi a gyors, sérülésmentes ütközésben érdekelt. Ezt a programot hoztuk a főemlős hímektől - de ez ettől még nem materializmus, Márk, hiszen Buddha sem kereste a "végső okot". Aki akar, hihet a teremtésben (az evolúció eszközén keresztül). Nem akkor mérgesedik el egy Dokk-vita sem, amikor nyílt sisakkal - névvel és bérmentve - "pengét (agancsot) csattint két "hímnemű". Hanem amikor valaki megszegi a Dokk-lovagiasság szabályait és "hátulról" - álarcosan/álnevesen - támad. Vagy egy "asszony-férfi" eszeveszettségével. Praktikusabb a lovagiasság. Ezért vagyok itt már 10 éve "névvel író és (a teámat) mézzel édesítő. Ahogyan Szokolay kolléga erről nemrég megemlékezett. Azt kérdezvén: kik voltak az álneves, álarcos kommentelők - s felsorolt számos nevet. Azok egyike - nyilván ezért e felsorolás: Filip Tamás volt. A nevek között azonban volt egy olyan: T. Kiss Melindáé, akire én is rákérdeztem Zoltánnál, hogy ez vajon ő-e? Még nem kaptam rá választ, de várom továbbra is. (Nem baj, ha ő volt, csak mondja meg!) Hadd jöjjön egy kis megigazulás (még ha "szűzterületnek" számít, akkor is)! Kalandra fel!
Talán meg kéne írni az új "Emile"-t. Jean Jacques Rousseau ezzel a címmel tette közzé korának divatossá vált fiúnevelési könyvét. --- Félreértés történt: az emberi "majomsziklaharc" humánetológiai vizsgálatánál (a Dokk faq "betiltott kommentjében az utolsó vérig harcoló nőstényeknél nem úgy kell érteni, hogy az ő halálukig - hanem az ellenfél haláláig! S ennek az a tudományos magyarázata, hogy a nőstények harcába beleszüremlik a kölykeiket védők kérlelhetetlensége, amely nem ismeri a "lovagiasságot" - szemben a hímekkel. amelyek gyakran rituálisan küzdenek, hiszen elég ha megfutamítják - és hagyják is futni - a gyengébb kihívót, hogy erőt tartalékoljanak a következő ütközethez. Ezzel szemben a nőstények a majomsziklaharcban "nem ismerik" a kegyelmet. Minden férfias férfi a gyors, sérülésmentes ütközésben érdekelt. Ezt a programot hoztuk a főemlős hímektől - de ez ettől még nen materializmus, Márk, hiszen Buddha sem kereste a "végső okot". Aki akar, hihet a teremtésben (az evolúció eszközén keresztül. Nem akkor mérgesedik el egya Dokk-vita sem, amikor nyílt sisakkal - névvel és bérmentve - "pengét (agancsot) csattint két "hímnemű". Hanem amikor valaki megszegi a Dokk-lovagiasság szabályait és "hátulról" - álarcosan/álnevesen - támad. Vagy egy "asszony-férfi" eszeveszettségével. Praktikusabb a lovagiasság. Ezért vagyok itt már 10 éve "névvel író és (a teámat) mézzel édesítő. Ahogyan Szoklay kolléga erről nemrég megemlékezett. Azt kérdezvén: kik voltak az álneves, álarcos kommentelők - s felsorolt számos nevet. Azok egyike - nyilván ezért e felsorolás: Filip Tamás volt. A nevek között azonban volt egy olyan: T. Kiss Melindáé, akire én is rákérdem Zoltánnál, hogy ez vajon ő-e? Még nem kaptam rá választ, de várom továbbra is. (Nem baj, ha ő volt, csak mondja meg!) Hadd jöjjön egy kis megigazulás (még ha "szűzterületnek" számít, akkor is)! Kalandra fel!
Reggel fél nyolc - egy-két blődkomment után ideje irodalmi munkához látni! Meglepő, de tegnap este megint a Magyar Írószövetség könyvtárában olvastam fel, ugyanott, ahol tegnap előtt a Dokk 18. születésnapját ünnepeltük. Csak most a Kelemen kör estjén (ők is ott tartották road-show-juk aktuális állomását). Többen voltak, mint nálunk, de a mi estünk egy nagyon fontos est volt. Jobban is tetszett a vetített Lackfi film miatt, s örülök, hogy felolvashattam rajta, ráadásul meghívtam a feleségemet is (aki szintén örült, hogy ott lehetett). Mindenesetre nagyon jól esett tegnap ismét a Dokk estre újraírt "vitalitás versemet" (a fiataloknak tanítható "férfi program" szerint) újból elmondani! Az "Együttdobbanás" furcsa, nehéz szöveg, s nem is vagyok még maradéktalanul elégedett vele. Busznyák Imre majd hamarosan felteszi a Dokk-ra az est anyagát. Ott majd meghallgathatjátok. Én is "kikockázom" majd - mert el kell végezni rajta az "utolsó simításokat" ott ahol szükséges (ahol "leül"). --- Nem jó, ha költőként ideologizálunk, pláne ha aszerint írjuk a verset, szerencsére ez a költemény előbb megvolt, mint "hozzá" az ideológia. Így is a kortárs viták egyik érveként említhető: íme ennyire fontos az apaság! Ennyire fontos a beavatás.(Hogy közben az anyát is fiúsítjuk, az az "amazoni" hagyományba bőven belefér. Természetes fiúnevelés a XXI. században című fészoldalam valójában "amazon nevelés" is egyben, de erről majd később.) Egy dokker kollégának köszönhetően váratlanul (pedig nálam nem volt betervezve), előkerült a nemi szerepek kérdése. ATermészetes fiúnevelés a XXI. században "pedagógiai újiskola" ezt a kérdést nem kerülhette meg! Hiszen a modern humánetológia (Csányi Vilmos: Az emberi természet 1999) megfelelő eligazítást nyújt egy új biológiai szemlélet kialakításához, s ez alapvetően új alapokra helyezi a férfi nemi szerepről - amely talán nem is szerep hanem program - való gondolkodást. A kolléga álláspontját, miszerint a"nemi szerep, amely úgymond évezredek óta a törvényt és a hatalmat testesítette meg, s egyesek szerint lassan törvényen kívül kerül és még a fiúk is undorodva fordulnak el tőle", ennek fényében elavultnak tartom. A hozott genetikai örökség független a később rárakódott vallási és kulturális elvárásoktól, a vitalitással áll a legszorosabb összefüggésben. S az élet él és élni akar! Az természetes, hogy a vitalitásunkat korlátozni kell, de ez a korlátozás nem veszélyeztetheti például az életben maradásunkat. A harciasság (önmagunk és mások megvédésnek képessége, mint jót cselekvés, zenbudhista felfogás szerint) és a nemi késztetés kiélése (amelynek keresztényi elfojtása a XX század elején emberek tömegeit juttatta Freud diványára) része az öröklött programnak. (Az ismét fontossá váló házasság megőrzésének, új alapokra helyezésének is ez a felismerés lehet az egyik alapja.) Talán meg kéne írni az új "Emile"-t. Jean Jack Rousseau ezzel a címmel tette közzé korának divatossá vált fiúnevelési könyvét. Intézeti nevelőként, 10 tizenéves kiskamasszal a csoportomban egyre jobban látom, mennyire szükséges (vagy szükséges lenne!) egyfajta "férfivá avatás" ma is, amelynek elmaradása - de már önmagában az apa nélkül történt felnevelkedés is - hatalmas károkat okoz a fiú pszichékben. A Tüskevár című regény valójában egy modern férfivé avatás. (Egy berki nyár után az ember nem fél többé a szúnyogoktól.) Jómagam (62 évesen) egyfajta Matula bácsiként próbálok hatni a srácokra, ilyen célra szervezett kenus kirándulásokon. Ez a családi vízi kirándulás élményét feldolgozó elbeszélő költemény tehát valójában a beavatásról szól. Legalábbis én azt hiszem... Hiszen most már én is csak az egyik "értelmező" vagyok! Kalandra fel!
---------------------- EGYÜTTDOBBANÁS
"leejtettem felejtettem"/Marno János/
amikor hirtelen rántással utolsót döf a vízbe mindenki mert elkaptátok végre a ritmust és egyszerre rándul minden izom s a Felettünk Való vagyis a Természet erejével a te erőd s a hozzátartozóid ereje összeadódik bekövetkezhet amire vársz bár teljesítő képességük határára kényszeríted őket s levegőért kapkodsz magad is
micsoda megpróbáltatás mekkora közös erő kell a nehézkedés legyőzéséhez de jól tudtad sikerülni fog emlékeztél rá hogy fiatalon nagyon szeretted s most a fiaidnak és a feleségednek is meg akartad mutatni
a kanyarból előbukkanó szállodahajó magas orrvizet nyomva tűnt fel azt hitték ki akarsz térni meglepte őket hogy folyással szembe kormányzod a kenut háttal lefelé sodor a Duna mi a jó ebben a hajó elment te meg azt mondtad várjanak és csak sodródtatok farral lefelé
ám ekkor hirtelen megemelkedett a kenu mert hátulról széles hullám hengeredett alátok különös játékaként a Felettünk Valónak
ha a folyón mélymerülésű erős hajó jön feltolja maga előtt a vizet s ez hosszan tartó utó-hullámzással egyenlítődik ki nem a nyomdokvíz ferde farhullámaival azok hamar elülnek de nagy széles hullámok kezdenek a hajó után szaladni sokkal gyorsabban mint ahogy az ár fut lefelé
ez a szállodahajó most olyan nagy volt hogy szinte felpúposodott tőle a folyó
ekkor fordultatok meg ekkor szóltál a többieknek hogy evezzenek de már jött is az első hullám felemelte s letette a kenut majd tekintélyes hullámközzel jött a második egy pillanatig úgy tűnt mintha dombon szánkázna a kenu de az kiszaladt még lassú teste alól s ekkor úgy tűnt dombra mentek fel és gyötrelmessé vált az evezés
– Húzd! Húzd! – kiabáltad elveszett a lendületetek és tudtad ha nem sikerül elkapni a ritmust a nehézkedés a meghiúsulásba húz de túl lassan eveztetek – „Gyerünk! Gyerünk!” a többieknek kellett volna hozzád igazodniuk de ha leghátul ülsz nem látnak csak te látod őket tudtad még időben vagytok még csak a kenu hátulja emelkedett fel – „Húzd! Húzd!” összevissza eveztetek nem sikerült felgyorsulni a bálnaoldalnyi hullám ismét áthemperedett a kenu közepe alatt és megint mintha dombra eveznétek föl – Húzd! Húzd! – megérezted: most kell kitartanotok ha nem lassultok le jön a következő hullám s ha mindenki egyszerre evez és elkapjátok az elemi ritmust a Felettünk Való ereje a hozzátartozóid ereje meg a te erőd egy pillanatra összeadódik és hirtelen száguldani kezd a hullámmal a kenu olyan sebesen hogy nem is hittétek volna olyan sokáig míg csak boldogok nem lesztek
Ez most nagyon fontos olvasmány! Vajdics Anikónál találtam a facebook-on, de valójában "egyetemi tananyag". Ha az egyetemn tanul valaki irodalmat, akkor nem az számára a legtanulságosabb, kik a klasszikusok, hanem hogy a mai klasszikusok mennyire "nem voltak azok" a kortársak szemében. Ugyanúgy utálták és kisebbítették egymást, ahogy (rossz esetben) dokker a dokkert. ---- http://konyves.blog.hu/2014/04/12/a_lepkekergeto_gyerek_nyugatos_jozsef_attila-biralatok
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
