NAPLÓK: A vádlottak padján Legutóbbi olvasó: 2026-01-22 22:30 Összes olvasás: 87238| 937. | [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 162. | 2025-03-19 10:35 | A mézről és a légzési gyakorlatokról
„… azt hiszem, helyesen cselek-szik, aki hajnalban, felkelés után a nyitott ablak-hoz áll, s néhányszor mélyen lélekzik az orrán át, tüdejét teleszívja az üde, reggeli levegővel, kimossa és kiszellőzteti tüdejét a dohányfüst, a szobalevegőtisztátalan páráitól.” – ez a mondta, gondolat esszenciája annak, amit Márai képvisel: zárt védőburokban él, vagyona, egzisztenciája, már a születése is „determinálta” arra az életmódra, amit aztán élvezettel és nagy örömmel élt. Ám maga a burok megakadályozta abban, hogy az élet „meztelen valóságát” valaha is megtapasztalja. Bármilyen gond, baj vagy vész is érte, egy más társadalmi osztály (most is vannak ilyenek) szülötte és tagja volt, ami megvédte a mindennapi gondoktól, és ami lehetővé tette számára, hogy igazi gondolkodó életet élhessen, amivel aztán más társadalmi osztályokat is szolgálhatott, a szó nemes értelmében. Persze csak azért, mert helyzetét nem léha és értéktelen életmódra használta, hanem bemutatta azt, hogyan kellene élnie az értelmiséginek, a tehetősnek, végső soron a POLGÁRNAK.
Ma alig van hazánkban igazán polgárnak nevezhető ember, férfi vagy nő. A középosztály elsorvasztásával, az ál-egyenlőség hirdetésével az „előző rendszer” szocializmusa alapozta meg annak a végzetes veszélynek a „munkáját”, ami azt eredményezte, hogy sem jómódú és tanult-művelt középosztályunk nincs, sem igazi polgáraink is alig vannak. A hirtelen meggazdagodottak nem olvasnak Márait, így nem is sejtik azt, hogy „nemzeti feladatot” is kaptak a pénzükkel együtt, ám, ha erről mit sem tudnak, nem is kell azt a feladatot komolyan venni. Mi lett volna ez a feladat? A POLGÁROSODÁS! A nemzet középosztálybeli tagjainak „nevelése”, tanítása, felkészítése arra, hogy az eddig felhalmozott nemzeti, szellemi tulajdonokat kezelje, művelje, gazdagítsa, gyarapítsa, és megismertesse a nemzet minden tagjával! Mert a közös érték az, ami igazán „összehozná” a nemzettagokat, és egy vész esetén így válhatna önrendelkezésre, önvédelemre és túlélésre alkalmas néppé, nemzetté a lakosok összessége. Egyébként, e nélkül bármikor újabb „Mohács” érhet bennünket.
Ami Márainál erény, ugyanazt tartom hibának is: történetesen azt, hogy a polgári életmódja „burkából” nem látta azt, hogy a neki ételt felszolgáló „cselédnek” is van saját élete. Hogy a kocsis a konflisban EMBER, hogy a kofa a piacon ember, hogy a gyári munkás is ember, és nem eltaposni való élősködő, végtelenül szaporodó „poloska”, hanem érző emberi lény! Olyan, mint maga Márai is, csak annyi különbséggel, hogy neki egészen más élet jutott, hogy a polgároknak, az uraknak, a jólétben élőknek, a nemzet kisebbségének ők termelik meg a javak nagy részét, ám ebből, a közö9s életből, a közös javakból nem részesednek MEGFELELŐ módon. Nem mondom, hogy egyenlően kellene részesedniük, mert ez csak egy kommunista álom! Ám a megfelelően részesedést maguknak a polgároknak kellett volna szorgalmazniuk, így elkerülhető lett volna sok nehézség, maga a szocialista eszmék kialakulása is. Mert ez az eszme pusztította ki a polgárság eszméjét, és olyannyira jó munkát végzett, hogy a „népművelés” és a tanulási lehetőségek kiterjesztése ellenére is az egyenlőség eszméjének hirdetésével szétverte a polgárságot, s annak az elmúlt évtizedekben való (vissza)alakulását.
Az a polgárság (a két háború közötti) gyakorlatilag meg is „érdemelte” azt, ami vele történt, mert abban az időben nem ismerte fel a nemzetre leselkedő veszélyeket, így például nem ismerte fel időben a fasizmus veszélyeit, és annak ellensúlyozására feléledő kommunizmus veszélyeit. Minden ideológia próbája az élet! Mindkét ideológia megbukott, ám ennek az volt az ára, hogy a magyar polgárság eltűnt (tagjai sorából százezreket „gázosítottak” el, vagy menekült idegen országba). Tipikus példa ezen gondolatmenetem bizonyítására Hamvas Béla, aki igazi polgárként élt, majd a kommunista ideológia „nemzetidegennek” tartotta, így Hamvas élete se nem polgári, se nem munkás, se nem paraszti volt, hanem MIND EGYÜTT ÉS EGYSZERRE. Élete, művei az „aranykort” idéző szellemi javai a mai magyar társadalomnak, ám ezeket a javakat úgy hozta létre, hogy egzisztenciája megszűnt, munkája alig volt, így a polgári életmódnak csak a tipikus jegyeit tarthatta meg magának, azokat is csak „minimálmódban”, így tudott élvezni egy szál cigarettát, egy barackot a fájáról, vagy a sétát a hátizsákjával a hátán a Szentendrei zöldségespiacra. És persze a méhészetét, a MÉZET, ami számára egy letűnt kor édességét, zamatát, egészségét, normalitását és értékeit jelentette!!
Márai burokban élt, és (sajnos? nem feltétlenül, mert ő a polgárságról adott „helyzetjelentést” műveivel) más társadalmi osztályokat csak szőrmentén említett. Mintha nem is léteztek volna. Érdekes, hogy aki sokat olvas, előbb-utóbb rájön arra, hogy íróink szinte mind egy-egy szűk réteg, osztály „nevében” írtak, olyanok nevében, akik nem is olvasták őket sok esetben. Épp ezért is emelkedtek ki önnön osztályukból, és életük, műveik azután már egy „burokban” élő ember-író művei lettek. Burokban írtak, de mégis, sok esetben igazak, ám a nagy többségükben HAZUGOK, MERT AZ EMBER NINCS BENNÜK. Az IDŐ szolgáltat igazságot, így tűnnek el alkotók, írók, költők a nemzet emlékezetéből, mert műveikről kiderült, hogy „burokban” élők írták, és a céljukat lart pour lart-nak tartja az utókor.
Amikor egy kiskanál mézet szopogatunk, jusson eszünkbe Márai, de jusson eszünkbe Hamvas is. És jusson eszünkbe az az ember, a MÉHÉSZ, aki méheivel ezt az esszenciát nekünk előállította! Ha nem jut az eszünkbe közben sem a méhész, sem a méhek, akkor soha sem leszünk/lehetünk polgárok/polgárokká!
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
