NAPLÓK: 3, 6, 9 Legutóbbi olvasó: 2026-04-30 19:17 Összes olvasás: 3993| 10. | [tulajdonos]: klasszikus | 2025-09-21 18:46 | Test a táblán – végső játszma
Nyitás:
ujjad végigsiklik rajtam,
e4 – e5,
ez nem játék,
hanem háború.
A tested támad,
az enyém védekezik,
de a vágy gyalogjai már elindultak.
A futók az oldalsó vonalakon osonnak,
mint nyelved,
amikor a bőröm rejtett tereit kutatod.
Nem hagysz biztonságos mezőt,
nincs menekülés.
A huszárok vad ugrásai
a csípőd mozdulatai,
meglepő, kiszámíthatatlan,
csak zihálni tudok,
ahogy minden lépésed
még közelebb tol a véghez.
A bástyák a csípőcsontjaid,
ütközésre készek,
megtámasztanak, majd rombolnak.
A testünk ütközik,
a táblán minden figura
már csak a pusztulást szolgálja.
Királynőd előrerohan,
én hátrálok,
de közben vicsorítva vágyom a csapásodra.
Meg akarlak ölni és magamba zárni egyszerre.
Végjáték:
a királyod reszket,
te már nem vagy ember,
csak ösztön és izzadság.
A végső lépésnél –
Rd8# –
széttörsz bennem,
mint a királynő, aki áldozattá vált.
Nincs kézfogás.
Nincs győztes és vesztes.
Csak egy csend,
ami túl hangos,
és egy táblán fekvő test,
mely tudja,
hogy ez a játszma
soha nem ér véget.
Nyitás:
Ujjaid rám csapódnak,
e4 – e5,
nem simítás, hanem parancs.
A tested nem szeret,
támad.
Én nem védekezek –
csak élni akarok a harapások között.
A futók a mellkasomon cikáznak,
éles, nyers mozdulatok,
mint kés a húsban.
Nyelved a bőrömön,
hideg és könyörtelen,
minden érintés parancs,
minden sóhaj egy újabb gyalog a halál felé.
A huszárok ugrása a csípőd,
betörés,
széttörsz,
én nem vagyok több, mint egy elcseszett figura,
amit a tested ide-oda hajít.
A tábla csúszik a vértől,
az izzadság keserű,
az orgazmus nem öröm,
hanem fegyver.
A bástyáid lerombolják a falakat bennem,
csont roppan,
köröm szakad,
mégis közelebb húzlak,
mert ha elveszítelek,
akkor nincs értelme ennek a rohadt játszmának.
A királynőd előrerohan,
te pedig üvöltesz,
nem a szerelem,
hanem a birtoklás hangján.
Meg akarlak fojtani,
meg akarlak ölni,
de közben bele akarok fulladni a mozdulataidba.
Végjáték:
A királyod remeg,
csak egy mocskos, meztelen gyalog volt végig.
Te irányítottad,
a háttérből,
mint egy isten, aki soha nem mutatja meg az arcát.
Végső csapás: Qf7#
A testem széttörik,
ordítás, sírás, csönd.
Nincs taps.
Nincs kézfogás.
Adj rá álarcot az igazat fogja mondani
valaha ember volt.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
