Az alább leírtakat senki ne tekintse valamiféle hivatalos összegezésnek; azok csupán egy laikus „alkalmazott versírász” meglátásai. Az elmúlt negyven-ötven év során létrejött magyar irodalmi alkotásokat vizsgálva műfajonként részben párhuzamos, részben eltérő tendenciák figyelhetők meg. A nagy epikus művek és a drámai részműfajok területén is volt és van tere a kísérletező kedvnek is, de inkább a konzervatív elemek maradtak túlsúlyban.
A kortárs lírára kevésbé az evolúciós fejlődés, sokkal inkább a forradalmi változások jellemzőek. Lerázva a forma, a grammatika, az ortográfia béklyóját, felszabadultan áradhatnak az érzelmek és a gondolatok. Sok minden további is elmondható lenne erről a területről – és elkerülhetetlenül lennének benne téves megfogalmazások és következtetések. A virtuális terek megnyílása a könyvolvasás visszaesésével ellentétben tág, gyakorlatilag végtelen teret nyitott szerzői közlések számára, és – mivel ugyebár a természet nem kedveli az ürességet – ezek a terek meg is töltődnek. Becsületben megőszült kőfaragók és balett-táncosok, mészárosok és szalmakalap-készítők özönítik a „műveiket”, lelkesen olvasva és dicsőítve egymást, alig rejtetten a viszontdicsőítés reményében. Magam is egy volnék közülük.
Az az ötletem támadt, hogy - hasznot húzva az idő múlásának jótékony hatásából, hiszen az oldalra beküldött utolsó szövegem megjelenése óta is már jó néhány hónap eltelt - végigmegyek rajtuk, és fűzök hozzájuk egy-két őszinte szót. Sort is kerítettem az első háromra, és a jövőben folytatom majd. Vagy nem.
Kétségtelenül így van, Gyuri: a teljes közösség valóban tágabb az általam említettek körénél. Nagyon is sokan vannak benne, akik "közibém valók." Ez az egyik oka annak, hogy az elszakadás javára szóló döntés egyáltalán nem egyszerű.
Azt hiszem, alapvetően nincs abban semmi negatívum, ha egy irodalmi fórumot működtető tulajdonosi közösség és a bírálók kara gyakorlatilag azonos művészetfilozófiai elveket vall és gyakorlatot követ. Az sem kifogásolható - meg talán nem is tartozik ide -, ha a világnézeti megközelítésükben sincs egymás között különösebb eltérés és konfliktus. Az már alighanem az én egyéni problémám, ha egyikhez sincs egy fikarcnyi közöm sem. Logikusan vetődik fel azonban a kérdés: akkor meg mit keresek még mindig itt? Egy szarkasztikusan fogalmazó elődöm - sajnos, nem bukkantam a nyomára a szavai alapján - így reagált egy hasonló szituációra: "Sajnos, nem vagytok közibém valók!"
Vannak események, történések, amelyek méltók arra, hogy megtörjék egy önkéntes némaságra ítélt Napló némaságát, és ma délután egy ilyennek lehetett tanúja szerte a világon néhány száz millió néző. Élvezze a késorokat, aki velem azonos oldalon áll a Gigászok Csatájában!
Tartok tőle, hogy még jó néhányszor végigpörgetem a látványt.
Bírálatra igényt tartó verset már hónapok óta nem küldök be a portálra. Amíg tettem, addig a polgári nevemen, Várkonyi Miklósként jegyeztem őket. Esetleges újak megsegítésére: ha ezt a nevet vagy egy részét beírja bárki a SZERZŐKERESŐ mezőbe, eljuthat több mint ötven szövegemhez.
Úgy tűnik, eljött az idő, hogy szűkebbre vonjam a korlátokat. Ezért most ennek a naplónak a bejegyzésszámlálóját befagyasztom az 1528 értéken: magam egyelőre nem írok be több saját bejegyzést. Ha bárki ezentúl üzenetet címez nekem ide, azt előbb-utóbb elolvasom, de közre nem adom, és itt nem reagálok rá. Hogy nyitok-e új naplót, a jövő kérdése.
Természetesen nem ez az egyetlen felület, ahol kreatív tevlkenységem termékei elérhetőek; létezik egy közös elosztópont, amelynek címe https://librasite.iwk.hu
Köszönöm az eddigi érdeklődést, mindenkinek sok további sikert kívánok.
Amióta - nagyjából hét éve - kisebb-nagyobb rendszerességgel látogatom a Dokkot és igénybe veszem a szolgáltatásait, végig egy és ugyanaz a hatalmi berendezkedés volt az aktuális, és nagy valószínűséggel az is marad legalább további három éven át. Ez a tény látszólag kevéssé befolyásolja egy virtuális művészeti - azon belül szépirodalmi, és azon belül költészeti - portál életét; a valóság azonban ennél összetettebb.
Az Impresszum sorolja fel a portál jellegét, minőségi értékeit nagy mértékben meghatározó személyeket, így a résztulajdonosokat (hét személy) és a szerkesztőket (hét személy); az átfedések miatt összesen tizenhárom személyt. Bevalljuk-e vagy tagadjuk, az ő politikai preferenciáik nem közömbösek abból a szempontból, hogy a Dokk portál rokonszenves lehet-e a potenciális támogatók szemében, csupán saját erőből ugyanis aligha lehet sokáig a felszínen maradni. Az említett tizenhárom személy nem mindegyikének ismertek a politikai nézetei - ez korántsem baj, sőt.
És ha ez így van, akkor az egyes konkrét felhasználók kevéssé lehetnek bizonyosak abban, hogy az ő egyedi világnézetük és annak akár irodalmi köntösbe burkolt, akár direkt módon kinyilvánított megjelenítése inkább harmonizál-e, vagy inkább ütközik-e a portál befolyásos személyeinek nézeteivel. Ha ezt végiggondoljuk, akkor szerintem olyan megállapításra is juthatunk, hogy az ilyen esetekből kialakuló nyílt konfliktusok nem feltétlenül szolgálnak a portál életének kárára. Sőt, minél többen foglalnak állást a kérdésben, a helyzet annál egyértelműbbé válik.
A hasonló "megvilágosodás" állapotába az egyes felhasználók eltérő időpontokban juthatnak, így a folytatásról vagy a távozásról - persze más tényezők hatását is figyelembe véve - eltérő időpontokban dönthetnek. Szögezzük le a tényt: az aktív felhasználók száma jelenleg, úgy tűnik, stagnál.
Korunk sebészeti technikája öles léptekkel halad: különböző, maradandó sérülést szenvedett és emiatt szuboptimális módon működő emberi testrészeket képes pótolni tartósabb, megbízhatóbb, ellenállóbb anyagokkal, például nemesfémekkel. Gondolhaunk a legegyszerűbb fogptólástól, a mozgatható fém művégtagokon és az iridium ízületeken át, a koponyafelület részleges hiányát befoltozó platinalemezekre. De még ez sem minden: indokolt esetben állatok végtagjait és egyéb sérült vagy alulműködő testrészeit is képes a medicinatudomány helyettesíteni. Lássunk egy példát erre alább:
