NAPLÓK: nélküled Legutóbbi olvasó: 2025-09-16 11:00 Összes olvasás: 202179| 1279. | [tulajdonos]: crime | 2020-06-10 21:37 | Ha a saját életemet élném, amit a karantén elején, míg életem birtokosai fel nem ocsúdtak, akkor írnék, ez teljesen nyilvánvaló. Ebben a pillanatban egy krimit írnék a saját életemben, amiben még mindig a Kedves a gyilkos, bár a mai nap valahogy elsöpörte bennem az iránta való haragot, meg ketten úgy találkoznának, h nem beszélnék meg, csak az egyik kihívásnak tekintené, h elkerüljék egymást, a másiknak meg a rejtvényfejtés lenne a gyengéje, és megpróbálná kilogikázni, h akkor hol lehet. Volt még egy konkrétum tegnap, de most nem jut az eszembe.
A mai nappal csak az derült ki a számomra, h a narrátorom viszont végig hazudik, de erre csak az uccsó oldalakon derül majd fény. Ez, mondjuk, problémás azért, mert akkor elméletben neki kéne a gyilkosnak is lennie, pedig az nem fog menni, mert a Kedves fejéből nem tudok narrálni, nincs az a fikció. | |
| 1278. | [tulajdonos]: tárgy | 2020-06-09 12:02 | Szerelmünk tárgya egy hitvány szar. Ami nem válasz semmire. Csak dereng ezen kívül is végre vmi, ami a meghaladása ennek az egész szarságnak.
Pl tegnap ugyanazt rontottam el, mint az érettségi felügyelet napján. Kurvára könnyű kikerülni, ha az ember belegondol, én végül is odafigyeltem rá, és mindig is jó voltam tudáshasznosításban. Tegnap pl elég volt annyi, h korábban megyek. Mert mindig késik. Csak megint csak kimaradt a végig gondolása az egész eseménysornak. Mert abból , h nekem le kell adni a titkárságon azt a papírt, azért rá kellett volna jöjjek, h akkor ő is be fog a sajátjával a titkárságra jönni.
Ami új, az csak dereng, de azzal kapcsolatos, h miért olyan nekem, mintha kivégzésre mennék, ha találkoznom kellene vele. Hogy mitől elviselhetetlen. Mert nem a kibaszott nagy szerelemtől. Mert inkább undor és megvetés tárgya. Vmi más az, amivel legyilkol, ha szembe jön. A gyengeségével kapcsolatos.
Még egy. Hogy csak most jövök rá, h nem lett volna muszáj azonosulnom az ő értelmezésével. Hogy mekkora butaság volt együttműködni, elfogadni ezt a silány és hamis narratívát, h megóvjak vmit, ami alapvetően hazudik. | |
| 1277. | [tulajdonos]: dream | 2020-06-06 11:19 | | Vele álmodtam. Nem gondolnám, h sok ilyen lesz még. Ami kicsit furcsa volt, h nem volt egyértelműen rossz. A rosszal indult, ami a valóság, aztán meg mire visszamentem, ott ült a mellettem levő széken. Nincsenek vágyteljesítő álmaim. Csak valamiféle tehetetlenségből (a szerelemnek van bizonyos tehetetlensége, ahogy a fizikában a testeknek is, hogy még mozog, mert nem járt le, pedig nincs bemeneti input) álmodom vele, az álmom nem azt játssza le, ami van, hanem, ami volt. És nincsen boldog vég sem, csak visszafelé haladt az időben. | |
| 1276. | [tulajdonos]: moving | 2020-06-03 17:54 | Egyedül vagyok, mint az ujjam. Csak azért nem rágódok rajta, mert nincs minek. Változni már nem fog. És egyébként is, az emberek a boldog emberek társaságát szeretik, ha esélyt akarok még bármilyen felszínes, a másik félnek mit sem jelentő kapcsolatra, el kell titkolnom, h egyedül vagyok.
Még főiskolás éveim végén volt egy kissé transzcendens rémálmom. A részletekre már nem emlékszem, de volt benne egy apáca, aki azt mondta, 'A szív szeret.', de elbuktam a próbán nála, aztán meg csak menekültem a halál elől, s akkor mondta azt az a hang, ami máig megragadt:
'Ki tudja, ki tudja, a mozgás néha évekig életben tart.'
No, hát ilyenformán. Mozgok. Egyébként ténylegesen is, mert biciklizem múlt hét eleje óta. A monotonitás-tűrésem csekély, még mikor helyben tanítottam is nyolc-kilencféle útvonalon jöttem haza biciklivel, h ne unjam annyira. Most minden nap más környékbeli települést célozok be, kellemes meglepetés, h van miből választani, még nem kellett ismételnem. Persze elkezdtem kombinálni is őket, meg a táv is nő, ma 36 km-t sikerült menni, és még házisajtot is vettem a szomszéd faluban. Utóbbit a gyerekeknek. Ettől az egytől éreztem ma egyedül jól magam.
Az van, h az ember élete utolsó harmadában rájön, h azok a bizonyos megtartó kapcsolatok hazugságok, és megszabadul tőlük, h aztán rájöjjön, h semmi mása nincs viszont. Csak ezek a hazug kapcsolatok. Ja, meg senkinek se kellő önmaga. Egyedül, mint az ujja. Tehát mozog. | |
| 1275. | [tulajdonos]: konform | 2020-06-02 22:20 | Van Solomon Asch 1951-es konformitás/csoportnyomás kísérlete, amit biztosan sokan ismernek. Nagyon elnagyolva, a kísérleti személyeknek azt mondják, hogy észlelési kísérletben vesznek részt, amelynek során különböző vonalak egymáshoz viszonyított hosszúságát kell megállapítani.
Igazából viszont csak egy kísérleti személy van, a többiek beavatottak: az a dolguk, hogy időnként egységesen rossz választ adjanak. Tehát a kísérlet azt méri, h hogy viselkednek az emberek, ha MINDENKI MÁS a csoportban azt mondja, h a kettes számú vonal rövidebb, mint a hármas, miközben ők látják, hogy fordítva van.
A kísérlet azt méri, h az emberek hány százaléka tart ki amellett, amit ténylegesen lát, s mennyien fogadják el a csoport igazságát még akkor is, ha a szemük előtt van az ellenkezője.
Országonként is változó a konformitás érték, Magyarországon 42%-os, ami az egyik legmagasabb azok között az országok között, ahol ezt a kísérletet megismételték.
Ez a hosszú bevezető csak azért, mert így érzem magam azon a munkahelyen, ahol most épp vagyok. Hogy rajtam kívül mindenki más a hármas pálcikát látja rövidebbnek. | |
| 1274. | [tulajdonos]: dokk | 2020-06-01 09:48 | Úgy látom, megint 'jól meg lett keverve", s várhatóan most megint jön a cirkusz, amikor a verseknél fontosabb dolgok randalíroznak majd ismét.
De azért csak szóvá teszem, ami piszkál egy ideje. Szóval, számomra visszatetsző ez az új jelenség, h a szerki meóz, aztán nem dönt, hanem tartózkodik. Vagy egyelőre nem nyilvánít véleményt. Vagy előbb kíváncsi a szerkesztőtársak véleményére.
Nem vagyok ős-DOKK-os, a hőskorban nem voltam itt, csak a leszállóágát kaptam el, azt is passzív szemlélőként. (2009) De ez egy új módi. Ami szerintem nem jó.
Nyelvvizsgáztatok. Ott, egy-egy szóbeli felelet minél objektívebb megítélése érdekében a két vizsgáztatónak nem szabad a pontjait megbeszélni, egymáshoz igazítani. Mert a több szemtől nem feltétlen többet fog látni, hanem igazodik a másik véleményéhez. A csoportkohézió szép és fontos dolog. De osztályfőnökként s tudom, hogy hogyan tud érvényre jutni mindenki (a lehető legtöbb) gyerek véleménye. Nem úgy, h 'együtt megbeszéljük', ahogyan ezt a hagyományos osztályfőnökök teszik. Az is eredményez egy közösségi véleményt: a hangadókét, akikkel nem mernek szembemenni.
Többször is elképzeltem mostanában, milyen jó és tanulságos tudna lenni, ha a versek fölött nem lennének láthatóak a nevek, és a szerkesztőknek úgy bírálnák el őket. És nem lenne opció a tartózkodás, (amiről személy szerint nem vagyok nagy véleménnyel amúgy sem). Egyszóval, ha tényleg a vers 'győzne meg' olvasókat. Mert pl a saját esetemben is zavart, ha a mögöttes sztori itt a naplóban belejátszott az értékelésbe.
Még egy, ha már benne vagyok. Máskor is voltak már rossz periódusaim, mikor hosszú ideig semmi érdemlegeset nem írtam, de eddig sose éreztem azt, h emiatt be lennék skatulyázva. Hogy ez összefügg-e a csoportkonszenzusos véleményalkotás megjelenésével, azt nem tudom. (Lehet, h nem.) | |
| 1273. | [tulajdonos]: t | 2020-05-29 12:03 | I am no less in love with him than I was a year ago. I saw him yesterday, stone-faced, stretched skin on his bones, no gentleness, no joy, no sign of a heart about him. Disillusioned, perhaps. I would find no mercy with him if we met. But we won’t.
I started biking 3 days ago and while I was riding through the rich smell+sight mixture of the countryside all sorts of time fragments were floating through me, frozen moments of childhood mixed with his eyes. His eyes, always. Seen even when not seen. Gentle and unreachable.
There has been an absence always. That is what I have tried to fill with my former beloved ones too. It remains. But through the haze of May blossoming and blazing around me, I felt that none of them had been such a perfect match as him. Even if.
That was one reality, seeing him was quite another. It smashed those gentle eyes. And made me realise that I feel what I feel towards that person whatever he is. I had been afraid that I would suffer: I didn’t. (It was only luck.) I didn’t feel that warm glow around my heart that used to be love. I could see that the distance between us is final. That there is nothing else, just that distance. My mental images of him must fall dead into it. I cannot feel what I feel, I cannot imagine him in any place in my mind.
And, yet, I also knew that I could watch that face for a lifetime. Even if. Others don't love the way I do. (I may be mental, after all.) It doesn't make sense and definitely has not made me a better person. It has made me worse. It is an end in itself, nothing more. And, also, it is a fact that I cannot change. | |
| 1272. | [tulajdonos]: ---- | 2020-05-28 09:02 | A jó büdös életbe már, h ezt a kib*tt iskolát úgy kell szervezni még virtuálisan is, h minél több szenvedés kihozható legyen ebből a hátralévő időből. Hogy mi a büdös francért nem szenvedtem még eleget, h milyen kurvára lehet abban bízni, h a vezetőség majd megteremt minden lehetséges alkalmat a felesleges, simán kikerülhető szenvedésre. Különösen izgalmas lesz. Még csúnyábbat is tudnék.
Nem, nincs a szenvedésnek vége. Még jön két-három, ha az igazgatónőn múlik, hat-hét adag. Én hülye, h azt hittem, megúszhatom ennyivel. Jön újra ugyanaz a szar még hatszor. És nem látom, mit tehetnék, h kikerüljem. | |
| 1271. | [tulajdonos]: gőzöm se | 2020-05-27 22:23 | Az egyik igazság az, h nem írtam hozzá egy verset se. Mármint egy jót/valamirevalót sem. Másrészt viszont, ahogy ma rájöttem, mert kerestem vmit, s áttúrtam az írásaimat, írtam hozzá egy egész csokorra való, semmirekellő költeményt. A szintet nem üti meg egy se, ha némelyikről az értetlen olvasó azt mondaná, még csak nem is vers. Sztem azok, csak nem jók. És zavarnak. Gőzöm sincs, mit kezdjek velük.
Pl:
Hát akkor nem fogunk beszélni.
Mégsem mondom el, amit szavak nélkül
meg se próbáltam, bár velük se tudnék,
mert rád valahogy nincsenek szavak.
Persze, lenne azért néhány közhely, amit
szívesen említettem volna, hátha örülsz,
és amiket, úgy adódott, nem mondtam még senkinek.
De van bennem egy csomó mondat,
ami azzal kezdődik: úgyse.
Gondolom, idővel ők győznek majd,
és ami olyan nehéz volt a napvilágnál néha,
annyira zavarba ejtő, hogy mint mesében a fésűt,
hogy erdő legyen belőle, dobáltam a távolságot közénk,
arról belátom majd, hogy ott se volt,
mert amerre a szem ellát ,nem lesz más, csak az erdő.
Akkor háttal is kiválasztom a hangod
száz másik közül, és nem kell többet
rád néznem ahhoz, hogy lássalak. | |
| 1270. | [tulajdonos]: analóg | 2020-05-27 15:33 | | Válaszok pedig vannak. Szépen, vagy rendetlenebbül csomagolva, személyre szabottan akár (az kicsit drágább), vagy a konfekciós egyméret. Gondolva van mindenre, amire érdemes. Korcsoportra, nemre, igenre (úh!), gazdasági és társadalmi helyzetre, már amit jó tudni róla, az ezekhez köthető önhiedelmekre, aspirációkra, a vágyak jól ismert tárházára, a kínok színes választékára, (ahol a megoldások pofonegyszerűsége önmagáért beszél), minden megvan, higgye el. Szóval, ha ezek után nem kap a kérdésére, nem arra válaszolnak netán, amit kérdez, akkor, bizony a kérdése rossz, a kiindulási alap, s ki kell mondani, sajnálattal, hogy a kérdező nem e világban gyökerez. Tessék áttelepíteni azokat a gyökereket, fazonírozni a gáttalan elmét, különben ne csodálkozzék, h tátog itt partra vetve, holmi élővízre szomjasan, valódi világot hörpinteni vágyva, miközben csorog alá, csorog, miközben vad, habzó nyálú tengerek, miközben itt még az ég is tajtékos és zúgnak a habok: az Élet. Vagy valami azzal analóg. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
