A Fedél Nélkül magazin legújabb számában a Mi kis családunk rovatban megjelent egy rövid szövegem Sárközi László költőről, aki a költészetről még Faludy Györgytől is tanult.
Ha van kedvetek csekkolni, beszerezhető a lap bármelyik utcai terjesztőtől, és holnap a Szabadság hídon 3-6 ig az Élő Könyvtár a Szabíhídon - Első Kézből a Hajléktalanságról rendezvényen is.
https://www.facebook.com/events/455703898553033/
Sárközi László - Részeg szonett
Ám a mélybe száll velem a szenvedély; - igaz nem gajdoltam, mert ittam s szédült korsók füle támasztott meg reggelt s éjt,
majd előttem a hodály elsötétült s indulnék mint Odüsszeusz Ithakába, ha nem félnék: éjszakában kába lábam kibújik alólam: elmászom végül...
s utálkozom: mi fajta szörnyűséges nyúlós-bűzös maszlag tesped az utamon? Restség: Ember a neved? már nem kutatom s ha állat? szinte emberszerű vétek!
Hogy éppen havazott, úgy esett az esten; elestem s rám ült egy bokor. Így élek: a zord tél is őszül egyre-másra bennem.
tény hogy a folyton visszafordulok megtorpanok tökörészek visszacsinálok újrakezdek lemondok hezitálok és társai egy idő után ledarálják az idegrendszert bár
annak ellenére hogy azt gondolom sőt külső szemlélőként felelősségem teljes tudatában ki- jelentem hogy ő egyre sikeresebben él együtt a körülménnyel van ami még hiányzik
éspedig az őszinte elfogadása hogy az összes vargabetűt megjárva érheti csak el az álmát akkor is csak ha és amennyiben netalán de biztos hogy nem biztos hogy igen
lényeg a lényeg mi csak annyit tehetünk hogy imádkozunk hogyha eléri emlékezzen rá mi volt az és szándékai is maradjanak meg tisztának ha és amennyiben
Tudjuk, hogyan kellene: kötelezően szerénynek, alázatosnak lenni, egyre kevésbé betelve-eltelve magunktól. Többre tartani a másikat magunknál. Lenézni pedig végképp nem. És ebből a pozícióból cselekedni. Nem akarni érvényesíteni az akaratunkat, legkevésbé akarni legyőzni a másikat.
És tudjuk azt is, hogy ez nagyon nincs így közöttünk sem. Legfeljebb a máshol nyíltan felvállalt érdekérvényesítést, agressziót, hatalommal való visszaélést mi, „jó keresztények” valamilyen mázas-hazug álca alá rejtjük. Szolgálat szavunk mindenre jó... Minél nagyobb hatalommal felruházottan létezhetünk, annál mázasabban „szolgálunk”. A végén még azt is el tudjuk hinni, hogy valóban így van, és a miénk a legnehezebb szolgálat, mely csak létezik.
Mert a gyengeség, a kicsinység látszata alatt kell a legnagyobbnak, a leghatalmasabbnak lennünk. Nem egyszerűen csak győznünk kell, hanem úgy kell ezt megtennünk, hogy a végén úgy tűnjön, nem egyszerűen csak engedtünk, hanem pozíciónk már maga a mártírium. Az igazán kicsik pedig valójában csak zavarnak, mert hozzájuk képest kellene még kisebbnek látszanunk. Lehetetlen. A hazugságok, önámítás terhe alatt meg csak nő és nő az ego... Valahogy meg kellene törni ezt a folyamatot. Valahogy meg kellene törni a hazugságok terhe alatt. Végre kicsinek, kiszolgáltatottnak, csak a kegyelemre szorulónak látszani a saját szemünkben, és valóban azzá is lenni. Lehetetlen. Ahogy a hatalmak hatalmának is lehetetlen volt kereszten meghalni az emberi egók terhe alatt.
Uram! Te segíts a lehetetlenben: azzá lenni, ami ellen csak növök és növök létem kezdetétől kezdve. És ha rám szakad egóm súlya, a romok alól építs újjá! Ámen.
