NAPLÓK: az univerzum szélén Legutóbbi olvasó: 2025-05-09 05:04 Összes olvasás: 65775
505.
[tulajdonos]:
2023-04-18 10:26
ugy szeretnek meghalni 110 evesen, hogy megszakad a szivem, mikozben Pekkat hallgatom basszusgitarozni. a versem meg mindig a biralandokkban lesz, de nem baj, hadd rohogjon az utokor.
hm, Zápor György, emlékszel rá, hogy ugyanazok a nők tetszenek nekünk? :)
499.
[tulajdonos]:
2023-04-06 10:08
(ismeretlen festő alkotását emésztem Ornál. fennakadok a képaláíráson, "Hugo Ball and Marcel Duchamp entered into a serious conversation", ami szerintem helytelen, Or beidéz, tévesen Duchamp-tól, összefüggést keresve a (nem)jelentés között, "Ceci n'est pas une pipe", egyből igazolva az állítást azzal, hogy Duchamp lett a jelenet kedvéért Magritte Orhangja. "Ceci n'est pas une pipe", jut eszembe nagyapám, útban a vágónyulak ketrecéhez, kezében egy félcolos horganyzott vascső, "der springt noch auf", rosszabbak vagyunk a náciknál, testvérből terméket csinálunk, mintha a tulajdonunk lehetne egy másik élet, s míg látom nagyapámat, ahogy a levágott nyúlfejjel részegen bábjátékot mímel, a képen olvasható Hugo Ball szövegrészletek eredetét keresem az interneten és meg is találom a magyar fordítással együtt. Or szerint németül jobban hangzik, fogalmam sincs, 5 éves korom óta olaszul szeretnék tanulni, viszont a napi munkám során használt kommunikáció nyelve az angol, ami legutóbb már az álmaimat is bejárja. idegen vagyok a szülővárosomban, ahogy a testemben; kezd otthonossá válni ez az elidegenedés. "Ceci n'est pas un homme", ilyen az élet, rózsabimbó)
498.
[tulajdonos]:
2023-03-31 06:53
497.
[tulajdonos]:
2023-03-27 13:18
*
néhány hete kiruccantunk a Fóti-Somlyó tanösvényt bejárni négyesben, a nyújtózkodó időjárás és közérzet megünneplésére, néhány palack minőségi kísérővel. pazarul éreztük magunkat, én úgy voltam, hogy tombol bennem az élet és a szeretet, egyesültünk picit a természettel, láttunk koránkelt, megtévesztésből kamikaze-sorsra jutott pillangókat a ködszűrte napfényben fel- s alárebbenni, a lányok bepisiltek a röhögéstől, satöbbi. a négyórás elfoglaltság után beugrottunk a Fáyi Présházhoz címzett közétkeztetőbe, amelynek főépületét megtoldották egy 40x40-es zártszelvényekből összehegesztett, plexiablakos kalodával, itt foglaltunk helyet. a pincérek száma az évad fejezetéhez képest meglepően magas, átlagéletkoruk 50 év, véralkohol szintjük középértéke meghaladja a másfél ezreléket, elsőre ezt tudtam megállapítani, ill. a műbőrkötéses menüt megpillantva egyből tudtam, hogy nem vagyok éhes az évtizedekkel ezelőtt generalizált harcsa-csusza, rostélyos, lecsóstarja és somlói bűvköréből fogyasztani, nagy nehezen, hogy a társaságból ki ne lógjak, választottam az adekvát rántott camembert-t, azzal nem lehet tévedni, hiszen sajt, ezen felül ínyencfalatként a sültkrumplilottó izgalmai is felfokozódnak, ahogy közeledik a tányér és a pillanat, amikor kiderül, hogy mai, vagy tegnapi-e. a nekem szánt mannát késve hozták ki, zavartan javasoltam a többieknek, hogy fogyasszatok nyugodtan, míg én kicsit attól szorongtam, hogy az agyhalálig kiégett pincérek elfelejtenek. megkönnyebbülésemre néhány perc elteltével elém rakták a lehető legéretlenebb és legsajátmárkásabb camembert-t, prézliben megmelegítve, de legalább friss sültkrumplival. a lakoma maradványait eltakarító pincért Or megkérte, hogy legyen szíves hozni még két cappuccino-t, mire az készségesen válaszolt, hogy 'azonnal uram! egyet?', s amikor fizettünk, a számlát átadva megkért rá, hogy nézzük át újra, mert neki fogalma sincs, hogy mit rendeltünk, a véralkohol szintje már bőven kétezrelék fölé terpeszkedhetett, meg is jegyeztem, kivetve a kommunikációs hálót, hogy tökmindegy, olyan részegek vagyunk, hogy akár ki is rabolhatna minket, mire előzékenyen hárított, nem álltam meg anélkül, hogy rákontrázzam, igaz, én is inkább a parkolóban várnám meg a kapatos klienst, erre már egyetértően vigyorogva bólogatott, szóval mindannyian derűs hangulatban hagytuk el az estét. kivéve a Bródy Jánost, aki a mögöttünk lévő asztalnál fogyasztott töltöttkáposztát két nagyon idős ember társaságában, akikről az a lehetetlen benyomásom támadt, hogy a szülei, Bródyról meg az, hogy egy olyan megmásíthatatlanul megfáradt és idős kutya, aki nem tudja eldönteni, hogy a gazdáját vagy a halált várja jobban haza.
*Baltazarnak
496.
[tulajdonos]:
2023-03-26 15:07
Varga Árpád 187. számú fórumbejegyzésében található a következő gondolat, amelyre beidézettként reagálnom azért szükséges, mert olyan tárgyi tévedéseket tartalmaz, amelyek szerintem károsak lehetnek a közösségünk egészére.
"Zárszámadásként pedig: ennyi dühvel, gőggel, provokálással, irigységgel együtt járó szépirodalmi felülettel még nem találkoztam, mint a Dokk. És itt én is ebbe simulok, kihozza belőlem ezeket a felfortyanásokat, mivel ha magamba zárom, fizikailag mar. És nem igaz, hogy csak én kezelem ezt így, ott volt a néhai Szokolay Zoltán körüli mizéria, vagy nemrég talán Cservinka kapcsán olvastam - de nem akarok újra pontatlanságba esni, ugye, talán rosszul dekódoltam -, hogy majdnem az öngyilkosságba kergették itteni sértések, "események"... "
első pontatlanság: értem azt a lelkiállapotot, amikor jobb lenne nem élni, azt viszont borzasztónak tartom, ha valaki annyira elveszíti a kapcsolatot a valósággal, hogy úgy dönt. személyes veszteségeket is fel kell dolgoznom, szóval előbukkan az írásaim közt ezeknek a kérdőjeleknek a kigubancolása, de alapvetően olyan ember vagyok, aki ünnepli az életet.
második pontatlanság: összefüggést lelni tehát akármi között ebben az esetben szintén tévedés, a szubjektumom viszont idekívánkozza, hogy a személyiség fejlődésem nagyott nőtt a szememben az itteni súrlódásoknak köszönhetően, többek között, stb.
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
