Én mindig hülyeséget álmodok, meg összefüggéstelen dolgokat, de néha úgy fennakadok egy -egy álomszikrán, mint amikor tényleg fennakadok valamin, s a ruhám által visszaránt a valami, én meg egy pillanatra kizökkenek, és egy pillanatra úgy maradok. A minap ébredés után valami ilyesmi történt. Tudom, hogy Istentől álmot kérni épp olyan komolytalan dolog, mint találomra felütni a Szentírást, és találomra rábökni egy sorra, és azt a sort úgy olvasni, mint Isten épp nekem szóló konkrét üzenetét. Én tudom. De aznap este mégis kértem egy álmot. Valami megerősítőt, valami útmutatót, valami mit tudom én milyet, amiből majd kiolvasom, hogy Isten megerősíti a köztünk levő szövetséget. Ébredés után aztán első gondolatom az volt, hogy na ez most nem jött össze. Rögtön utána meg az, hogy dehogynem! Igaz, nem úgy, ahogy képzeltem, de az agyam vagy Isten tökéletes képpel mutatta meg az aktuális istenkapcsolatomat: álmomban odajött hozzám (az utcán mentem valakikkel) egy magas szőke férfi, a két kezével átfogta az arcomat, és szeretettel kimondta a nevem. Aztán tovább is sodródott az utcán levő emberekkel. Engem nagy nyugtalanság fogott el: ki lehet ez, aki ismer és szeret, és én nem tudok visszaemlékezni rá. Otthagytam, akikkel addig mentem, és a férfi után szaladtam, hogy szóra bírjam, honnan ismerjük egymást, de hiába kérdeztem, nem kaptam választ. Magam jöttem rá, mikor felébredtem.
Ha nem idealizálták a róla készült fiatalkori festményt, akkor külsőre sem volt csúnya, de igen, azt hiszem, alapvetően a lélekbe szeretünk. (Csak lájkoltam, de írni is szerettem volna, hogy gratulálok a versek közléséhez. Igen, én is azt hiszem, az élet a másik oldalról mindig felfelé lendíti a mérleg tányérját.) Egyébként korábban én sem hallottam róla, az Urániában néztem egy mozifilmet-Exhibition on screen a sorozat címe- Impresszionisták címmel.
Tényleg az ilyenekbe lehetne és kéne, mert mégiscsak a lélekbe szeretünk, nem? Még akkor is, ha csak beleképzeljük és utólag felfedi, h jaj, dehogyis volt ott abban a testben. De a szerelem ott is a léleké, azé a sosevolté. Bocs, hogy off topic, bár gondolom, érted, h most miért. Egyébként nem hallottam még Durand-Ruelről korábban, de a leírás alapján nagyon örülök, h élt ilyen ember.
Hétvégén hallottam egy emberről, aki teljesen lenyűgözött. Azt hiszem, bele tudtam volna szeretni. A neve Durand-Ruel, akinek a világ azt köszönheti, hogy az impresszionisták nem haltak éhen. Nagyon megragadott a személyében, hogy bár a gondolkodása, világlátása nagyon hagyományos, meghatározott elvek szerint való, azaz ultrakatolikus és royalista volt egy olyan országban és korban, ahol és amikor ez nem volt éppen divat, a művészetben ellenben olyan forradalmi látásmóddal és érzékkel rendelkezett, amivel sikerült felismernie, hogy azok, akiken most a fél ország röhög, a festészet megújítói. Rendes áron vette meg festményeiket, amiket aztán nem tudott utána rendes árukon eladni, számtalanszor kisegítette őket, úgy, hogy mellette öt gyerekről kellett gondoskodnia. Mint Van Gogh esetében Helene Kröller-Müllernek, Durand-Ruelnek is sokat köszönhet a világ.
Két-három éve nem volt nap, hogy ne hallgattam volna meg tőle valamit. Ha valaki/valami kiakasztott, hazamentem, hanyatt feküdtem, és meghallgattam tőle valamit. Komoly gyógyszer volt. Flastrom a sebekre, Irix az égési sérülésekre. Annyira ismertem már a hangját, hogy a barátaim nem tudtak becsapni, "ezer" kontratenor közül is felismertem az ő hangját. Életemben egyetlen koncerten voltam (nem vicc), az övén, mikor Budapesten járt. Most kicsit terápiás jelleggel veszem elő újra, hiszem, hogy a tiszta szépség gyógyít. (Amúgy most jut eszembe, voltam még koncerten, de ez az egy annyira elhomályosította a többit, hogy ezek valóban csak most jutottak eszembe.)
A Hetediziglen játékba én nem a játék szót küldtem, hanem a búgócsigát. Vagy álmodtam az egészet. Vagy... Az előző fordulóhoz pont azért csatlakoztam, mert nagyon szórakoztató volt az össze nem illő szavakat egy versbe rendezni.
Ezt elteszem, mert alapvetően tetszik, csak össze kell raknom rendesen.
Misinszki Hanna Banánköztársaság
A kultuszminiszter az illendőség szót egy l-el írta. Ez semmi, legyintett valaki az újságírók közül, ráadásul raccsol. Mikor az ellenzéket szidta, úgy mondta azt, hogy harácsol, mintha épp egy óriási falat lenne a szájában. Johadék, vágta egyszer egy ellenzéki lap vezető riporterének, mikor az számonkérte rajta a bezárt falusi iskolákat. A sajtótájékoztatón az újságírók között lázmérőt osztogatott, mert szerinte ilyen hülye kérdéseket csak lázasan lehet kitalálni. (Az újságírók közül többen kérték, mondja ki újra a szót: lázmérő.) Miféle megrendelés? - kérdezett vissza hüledezve - Az irodámban még a húsz évvel ezelőtti állapotok uralkodnak. A bútorra értettem - javította magát, mikor többen összevihogtak. A gyerekkoráról beszélt, hogy megsajnálják, mikor kenyér helyett papsajtot evett. Ő aztán tudja, mi a szegénység! Ezen már tényleg mindenki nevetett, mert ahogy kimondta: papsajt, az is olyan volt, mintha raccsolva mondott volna egy másik szót. Másnap a kormányszóvivő letagadta az ilendőséget. Azt mondta, nem létezik, hogy a kultuszminiszter bárkinek is azt mondta volna: rohadék. Felolvasott valami szöveget valakivel való valamilyen megállapodásról, s végül letagadta a kultuszminisztert is.
A fiaim a nyáron erősködtek, hogy tartsak velük egy kiránduláson. A budaőrsi Kecskehegy sziklás hegyoldalát kellett többek között megmásznom, amelynek a tetejére nem vezet ösvény a közeli lőtér miatt. Az út nem volt számomra könnyű, a nyár egyik legmelegebb napja volt, csúszott a cipőm, kapaszkodnom kellett, lefelé egyes helyeken halálfélelmem volt, de amikor megkérdeztem a nagyobbik fiamat, aki a túrát szervezte, miért csinálja ezt velem, azt mondta, azért, anya, mert te egy vagány csaj vagy.
Nem tudom, kell-e még ehhez valamit hozzáfűznöm.
Üdv: Anikó
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
