Ezen nem fogunk összeveszni, kedves Mark, nem lényeges.
A blogom tény csupán, amelyet jó pár évvel az említett beszélgetésünk előtt hagytam abba. A történetet az énképem és a politikai tesztek eredményének ellentmondásáról másoknak is elmondtam, de ha Te határozottan emlékszel, hogy nem emlékszel, akkor meghajlok ezen érv súlya alatt.
A lényeg, hogy jó lenne újra beszélgetésbe elegyednünk, hiszen annyira mást gondolunk mindenről...
Drága Imre! Márpedig jó a memóriám és pontosan ezt mondtad. A blogodról nem beszélgettünk. erre is emlékszem. Helyesebben arra, hogy nem emlékszem rá. :)
Igazán nem akarlak megzavarni a förtelmesben, de a bon mot elejét kihagytad; azt, hogy liberálisnak tartottam magam. A 2008-2012 között vezetett blogom alcíme is "szoclib" volt, de a politikai tesztek rendszeresen konzervatív beállítottságúnak találtak.
Az ember önmagáról nehezen tud valós képet alkotni - gondoltam - ezért végződött úgy a történet, hogy "igazából konzervatív" lehetek. Amúgy érdektelen, hogy ki milyen címkét ragaszt önmagára vagy a másikra, a valódi jellemet nehéz megismerni.
Mostanában olyan jól érzem magam. Már egy jó ideje. Indokolatlanul. És ez vicces. Nem szükséges semmilyen indok ahhoz, hogy jól érezzük magunkat. Nagyjából 3 hónapja a vérnyomásom és a pulzusom elcsendesedett és makacsul jó. A doktornő szerint figyeljük még bőszen egy hónapon keresztül, aztán elkezdhetjük kivezetni a gyógyszereket. A dolog egyszerű. Az a kegyetlenség, amit Gabriella elkövetett ellenem, most szökik ki végleg. Kis, halványuló lidérc gyanánt belecsimpaszkodik, az ablakkeretbe, a függönybe, a légyölő pókszázlábú csáprágójába, a magnólia fánk egyik szirmába vagy éppen a szomszéd szemöldökébe, ahogy sodródik el tőlem. Mesze. Úgy képzelem, hogy akár Kuroszava Macbethjében (Véres trón) Vasizu Taketoki arája a szolgát elűzvén, toppantott bennem valami, hogy: -Takarodj! Egyébként miért ne lehetne Vasízű? Gesztenyemézet kaptam a minap. Csodálatos. Ilyennek képzelem az égiek eledelét. Nem olyan édes mint a többi. Gyönyörű, sötét, és boldog. Nem tudom, hogyan, de boldog. Ildikó meg Antal ma csak mosolygásra késztettek. Olyan cuki mindkettő. Na, sétáljunk egy nagyot!
Nem hivatkozom. A színtiszta tapasztalatot közlöm. Azt, ahogyan a régi marxisták agyon akarták lőni mondjuk Loszevet a mítosz dialektikája miatt. Ahogyan a mérnök nagyapámat az édesanyja szeme láttára agyba-főbe verték politikai okokból és bebörtönözték. A mostani kulturmarxistákból évek óta parttalanul ömlő pokolbéli gyalázatról se feledkezzünk meg, Legutóbb: fordíthat-e nem fekete nő, fekete nőt. Énekelhet-e nem fekete a Porgy és Bessben. Kritizálhat-e fehér férfi, bármi egyebet a fehér férfin kívül vagy az már toxikus maszkulinitás? A marxizmus mentegetése pedig ocsmányság volt, van és lesz. A nácizmus és a kommunizmus ugyanazon gyalázat két oldala. És bárki aki bármelyiket (leginkább a kommunizmust szokás) mentegeti, maga is gyalázatos. A legszörnyűbb az, hogy noha a baloldali diktatúrák áldozatai teszik ki a totalitárius rendszerek összes áldozatának kétharmadát - háromnegyedét, még mindig feslett módon kacérkodnak az emberek a romlottságnak ezzel a formájával.
