NAPLÓK: Elszalasztott lehetőségek Legutóbbi olvasó: 2025-01-15 14:02 Összes olvasás: 43644| 14. | [tulajdonos]: kiút | Sussana: kiút | 2011-02-09 11:47 | Kedves Sussana, köszönöm.
A naplóm az életem - hogyan kezdhetném újra?
Fantasztikus fiatalos hevületed, soha ne add fel, és kívánom, soha ne kelljen semmilyen elmulasztott lehetőségről beszámolnod. Ha majd valamiféle számvetést készítesz, akkor a lajstromban egy sikertörténet különböző stációi legyenek tetten érhetők.
De félre a csúsztatással. Nem ezt mondod ... igaz?
Stickának írt válaszom utolsó mondata talán sok mindent megmagyaráz.
Ha elcsesztük, akkor meg kell keresnünk, hol. Végig kell pörgetnünk, újra kell élnünk, felemelnünk és eldobnunk ... végleg.
Hidd el, voltak sikereim is, de azok előcitálásával most nem sokra mennék. Később talán igen, később talán meg kell tennem, a kiút egy másik fázisában.
Amikor ezeket a történeteket írom, nem szomorkodom, nem érzem tehetetlennek magam és gyávának sem. Illetve nem e történetek miatt vagyok mindez.
Nem tartozik elveim közé az önsajnálat, a mozdulatlanság melankóliája, és butítani sem akarok senkit. Amiket leírtam, aligha jelennek meg követendő példaként bárki számára is.
Viszont a hazugságot gyűlölöm, a három dolog egyike, amit lányimnak feltétlenül továbbadnék: "Ne hazudj se másnak, se önmagadnak." Még úgy is, hogy tudom, hazugságok nélkül kiszolgáltatottakká válhatunk.
Meg tudsz érteni?
(Nem úgy értem, hogy érts meg és szánj, csak érthető voltam-e?) | |
| 13. | [tulajdonos]: csúsztatás | sticka: csúsztatás | 2011-02-09 10:54 | Kedves sticka, köszönöm, hogy olvasol, figyelsz rám ... és figyelmeztetsz.
Mindannyian csúsztatunk, mert szeretnénk, ha a tények alátámasztanák az üzenetünket. Újraolvasva "Juditot", a következő pontosításokat kell tennem.
- Juditot (értelemszerűen) már szeptemberben megismertem, de első matek korrepetálásaimra csak novemberben (a vizsgaidőszak közeledtével) került sor.
- Katival ekkor még nem volt lazulóban a kapcsolatunk, fiú ügye márciusban (vagy áprilisban?) történt.
- Judittal nem minden foglalkozás után maradtunk együtt, volt, hogy máshová kellett rohannia.
- Vélhetően akkor sem szülhettem volna értékelhető verseket, ha van ceruza a kezemben, írogatok.
- Amikor, később újra találkoztam Judittal, meglehet félreértettem múlttal kapcsolatos utalásait, s esze ágában sem volt azt sugallni, át kellett volna fognom a derekát, megölelnem, és akkor sok minden másképp alakulhatott volna. Az viszont tény, a beszélgetés után újra találkozott volna velem, de házasságom miatt miatt én már nem. Hiszen a találkozás egy viszony kezdete le(hete)tt volna, amit nem akartam.
Minden mást úgy erősítenék meg, ahogyan írva vagyon.
A hozzászólásod többi részével vitatkoznom kell.
Nem mindenki érzi a fordulókat, és vannak olyanok, akiket neki lehet az oszlopnak vezetni bekötött szemmel, akik tényleg behunyják a szemüket időnként.
Én ilyen vagyok.
Ha nem így lenne, akkor feltehetően nem lennék most alperes feleségem bontóperében.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 12. | Sussana: kiút | 2011-02-09 10:34 | | Nincs elszalasztott lehetőség, csak vakság, farkas(éhes) vakság. Az erre épített stratégia nem ér semmit. Az csak gyávaságunk leplezése.Visszafordíthatatlan, tehetetlen állapot szomorúsága, a helyzet változtathatatlanság hitének konstatálása , lélek-butítás. Ebből kik kell törni az alkotásra hívatott elmének, aki önkontrollt képes önmaga felett gyakorolni. Ez az emberi létezés első számú megdönthetetlen törvénye, amivel nagyfokú energiákat leszünk képesek felszabadítani, ha meg van hozzá a kellő bátorságunk. kezd elölről a Naplódat, vagy gondold át elveidet. Önmagad érdekében. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 11. | sticka: csúsztatás | [tulajdonos]: Judit | 2011-02-09 07:35 | | Biztos vagy benne, hogy nem csúsztatsz? Én úgy gondolom, mindenki látja, érzi a fordulókat, csak nem akar, nem mer hinni a belső hangjának. Mint a játék, amikor bekötött szemmel rábízod magad a másikra, hogy vezessen. Eljátszod, a teljes bizalmat, tudod, mikor közeledtek az oszlop felé, mégis hagyod, hogy nekivezessen és koppansz. Van aki felvállalja a "csalás"-t, és megáll az oszlop előtt. Más meg, ha bizonytalan, meri résnyire nyitni a szemét, hogy elkerülje a koppanást. | |
| 10. | [tulajdonos]: Judit | 2011-02-09 01:59 | Számomra nincs egyik a másik nélkül.
Tartósan nincs.
A plátóiság hosszabb távú fenntartása egyfajta önkielégítés. És önfelmentés.
Kiváló táptalaja a szenvedésnek ... és persze a költészetnek.
Áthallgattam Budáról Pestre. Minden héten. Kitartóan. Szomjúhoztam a bölcsésztudást, és persze vártam a pillanatot, amikor újra találkozhattam csoporttársammal, a neves filmesztéta lányával, Judittal.
Kapcsolatom Katival már lazulóban. Egy fiú ügy miatt. Az ő fiú ügye miatt. Bár a "helyreállítás" folyamatban volt, egyikőnk sem bízott a sikerben. Kikukucskáltam a résen, s Juditot láttam ... egyre élesebben.
De Judit sokkal fiatalabb volt nálam. Minden értelemben. Hamvas gyümölcs, melyet kézbe vehettem, csodálhattam, de beleharapni nem mertem. Úgy éreztem, ő már nem jár nekem.
A foglalkozások után ottmaradtunk. Magyaráztam neki a valószínűségeket, statisztikákat, tapasztaltságommal, tudásommal suvickoltam önképemet. Elértem, amit akarhattam, csodálni kezdett, kismestere lehettem.
Plátói szintre emelkedtek együttléteink ... grrr ... megspékelve vállérintéses kézrátételekkel és egyéb finom érintéses utalásokkal.
De nem értettük egymás nyelvét e testbeszédekben.
Nekem vélhetően nem volt szükségem többre, mint ábrándokra, érzésekre, amelyek felemelnek, vágyra és a kielégítetlenség okozta szenvedésre, hogy nagyon sajnálhassam önmagam Kati csalása miatt. Álmokra melyeket agyammal vihettem tovább. (Ha Katival abbamaradt volna a szex, akkor talán Judit képével a kezemben maszturbálok.)
És, ha ceruza lett volna a kezemben, akár értékelhető verseket is szülhettem volna. De akkoriban nem írtam, illetve csak tanulmányokat ide, diplomamunkát oda.
Hosszú hónapok teltek el így. Én megkaptam. De ő?
Később Dóri is hozzánk csapódott. Egyidősek voltak.
És amikor Katival a helyzetünk kilátástalanná vált Dórit cipeltem az ágyamba.
Évekkel később újra találkoztam Judittal. Jót beszélgettünk, de éreznem kellett az indirekt szemrehányást a szavaiban, amiért csak a válláig jutottam, holott a derekát kellett volna átfognom.
Benne volt a találkozásban (ennyi idő után is) egy lehetséges folytatás, de ekkor feleségem már első lányunkat hordta a szíve alatt.
Nem láttam őt többé.
Tudjuk vajon hol fordul(hat) az életünk?
Felismerjük a pillanatot?
Én nem. Engem csak a szél sodor(t) ... | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 8. | [tulajdonos]: A fiúk nem sírnak | 2011-02-08 01:20 | Tudtad?
Szerintem Hilary Swank legjobb filmje. Feltétlenül nézd meg, bár, ha nem vagy elég edzett, lassú szövésű unalmasnak találod majd.
Látnod kell Agnieszka Holland alkotását, a "Teljes napfogyatkozás"-t is. Pillanatképek Verlaine és Rimbaud életéből.
Oscar Wilde "magánéletét" pedig mindannyian ismerjük.
Már elmúltam húsz. Az egyetemista lét napfényes oldalán. Imádtam barátom barátait, a boldog fiatal párt. Kerestem az alkalmakat az együttlétre, de kapcsolatunk mindvégig "szekunder" maradt.
Nagyon tudtak élni. Mindaz, amiről én csak álmodtam, nekik eszköz volt. Ők egymásnak, lakás, pénz, társasági élet ...
Egy alkalommal barátom nem hívott hozzájuk. Másnap elmesélte, hogy lefeküdt velük ... mindkettőjükkel.
Döbbenet - néhány nap múlva irigység és vágy.
Hónapok vagy évek múltán Ildi és barátja elhívtak. Nem volt senkim. A Kálvin-térnél állapodtunk meg egy presszóban. Beszélgetés, pálinkák, illúziók építése, rombolása.
A szomszédos asztalnál egy tündéri roma (félig, vagy tán egészen az?) fiú üldögélt. Átültem hozzá. Jól éreztem vele magam - nagyon.
Néhány órával később kiderült a a cechem felét tudom csak kifizetni. Bár ígértem, hogy otthagyom a személyimet és hozok pénzt, a szikár felszolgálót ez nem hatotta meg. Miután többen, együttes erővel kidobtak (pedig semmi ellenállást nem tanúsítottam) a srác elég durván "lefejelt". Ömlött a vér az orromból, Ildiék vittek el hozzájuk.
Másnap elmesélték, hogy csókolóztam a fiúval, amit a felszolgálók rossz szemmel néztek.
Visszajöttek a képek, kétségbeesetten kerestem a cédulát, ahová feljegyeztem a fiú címét, de sehol sem találtam.
Egy hét múlva lett csak újra emberi formám, nem jártam be, újra és újra előhoztam az akkori este történéseit.
Ez a lehetőség is elúszott.
Ma sem tudom, milyen lehet egy fiú szerelme.
Mit szólsz sticka? Akarod ezeket (is) hallani?
| |
| 7. | [tulajdonos]: "Show time" | 2011-02-07 05:53 | Talán emlékszel Bob Fosse kitűnő filmjére. Legyen! "Show time"
Nem azért másolom ide régi naplómból az alábbi sorokat (és nem ezért a korábbiakat sem), mintha bármi értékük lenne. Inkább múltidézés, szembenézés ... franc tudja.
Vagy mégis?
Lehet, azt szeretném, hogy láss. Engem.
"Hülyéket" akarok látni a falakon
obszcén verseket, alig észrevehető indulatfoltokat,
a márvány csendjében meglapuló,
a "rendelkezést" elvetemült nyíltsággal tagadó
tudattalan megnyilvánulásokat,
suhanó árnyakat néma oszlopok között,
elszánt krétadecket szétmorzsolódni
misztikus épületek kopasz falán,
huszonnégy órás életüket újrajátszó majompofákat,
amint megbotránkozva sírnak
bemocskolt értékeik levizelt maradványain.
A város rideg sivárságát akarom látni,
kihalt nyomortelepek beomlott tűzfalait,
koromtól mámoros, kocsmás hordókban élő
lezüllött állapotokat, visszataszítóan kérkedő,
magamutogató, nyálas kurvákat,
meggyűrt nyakkendőt, visszavonhatatlanul elhízott
ujjak matatását egy szétcincált fehérnemű
undortól remegő korcain,
egy dohos kamra sötétségében szuszogó élvezetet,
önelégült sliccgombok közül kikandikáló
kíméletlenül nyirkos erőszakot.
Széttaposott utcákat akarok látni,
elhibázott sorsok kényszer-lábnyomát,
szétloccsant agyvelők fagyott tócsáin csúszkáló
kora hajnali spontán hisztériát,
szétrohadt virágszigetek zúzmarás betonágyain
hazug kábulatban hentergő csalódásokat,
tarka neonáradat kilátástalan küzdelmében,
életnagyságú reklámfotókat leköpdöső önkényeskedőket,
elrágott köteleket, szétzúzott kordonfigurákat,
undor-rabszolgák artikulálatlan üvöltését,
harag-robbanást egy koncert részeg pillanatában.
Minden más volt, mint aminek látszott. - Én is.
Mindig mást akartam csinálni, de mindig mást kellett.
És én tettem, az élet nem állhat meg ... de létezett egy párhuzamos világ, amelyből csak az ellenállás (melankóliája?) szivárgott át a valósba.
Itt nem akartam, ott nem tudtam valamiféle "maximumot" nyújtani.
Döngtek lábam alatt a hétköznapok.
Bár szerettek, s én szerettem, nem éreztem magam szabadnak.
Nem éreztem magam "egy"-nek.
Sokszor nem éreztem jól magam ebben a paranoiában, de nem voltak eszközeim a megoldásra.
Később lett ... de nem tudtam vele élni ... elszalasztottam.
Fél évig vártam rá, s utána fél évig hazudtam önmagamnak.
Analízisbe járhattam, de nem voltam még érett (vagy elszánt?) arra, hogy teljesen levetkőzzek.
Jól éreztem magam e kettős világban? S bár láttam zsákutcásságát, inkább az előnyeit akartam élvezni? Azt mondani, lásd megfelelek neked, de közben ("félre") leszarlak?
Mindent elmondtam a terapeutának az egyik világról, és semmit a másikról.
Kidobott pénz, arcátlan hazugság, dermedtség ... merénylet.
Fél év után elmentem Ausztriába fekete munkásnak.
Ma "csak a nemszépre emlékezem".
Te hogy állsz a múltaddal? | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 5. | [tulajdonos]: Aludtam rá egyet | 2011-02-06 14:43 | .. és most megint benéztem ide.
(Jó lenne már lehiggadni, és azt eldönteni, mit kezdjek széthullani látszó életemmel.)
Úgy érzem, a maradék 997 elszalasztott lehetőségem kiterítésének csak kevés értelme lenne. Ha igazán őszinte akarok lenni hozzád, el kell mondanom, ez a napló valójában azért született, mert gőzöm sincs, hogyan követhetném meg Payer Imrét.
Mindig ott motoszkál bennem, kommunikálni veled csak akkor érdemes, ha tudok adni valamit, nem válaszokat, (ennyire önhitt nem vagyok), esetleg újabb szempontokat.
Amiket tegnap elővezettem ... nos, azok aligha ilyenek.
A tiédhez nem tesznek hozzá, én pedig már rég megbarátkoztam velük.
Bocs, hogy fölöslegesen terheltem a szervert ...
"Maradok tisztelettel ... valóság" | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
